h i r d e t é s

Nagyváradon felavatták a magyar állami támogatással épült Csillagocska bölcsődét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyváradon felavatták a magyar állami támogatással épült Csillagocska bölcsődét

2019. szeptember 10. - 12:49

Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) udvarán felavatták a negyven férőhelyes Csillagocska bölcsődét.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos (j2) az óvodafejlesztési program keretében épített Református Csillagocska Bölcsőde avatásán a partiumi Nagyváradon 2019. szeptember 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Az intézmény 120 millió forintos magyar költségvetési forrásból valósult meg a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében.

Az avatóünnepségen jelen levő Grezsa István, az óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos az esemény után az MTI-nek telefonon elmondta: azért különleges a helyszín, mert az épülő csaknem 150 új intézményből ez az egyetlen, amely egy működő püspökség udvarán létesült.

Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezt azért tartotta fontosnak, mert mind a bölcsőde közössége, mind pedig a püspökség munkatársai meríthetnek a másik intézmény közelségéből. Az itt nevelkedő gyermekek és szüleik a megszentelt helyből, a püspökség munkatársai pedig a gyermekzsivajból, mely a jövő üzenetét hordozza.

Az avatóünnepségen Csűry István református püspök hirdette az igét.

(MTI)