h i r d e t é s

Négy csúcsvezető hagyhatja ott a HírTV-t

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Négy csúcsvezető hagyhatja ott a HírTV-t

2015. március 18. - 17:25
0 komment

Van, aki nyugdíjba vonul, van, aki a kormánypárti bojkott miatt áll fel.

Négy csúcsvezető távozik egyszerre a HírTV-től – erősítették meg a televízió vezetéséhez tartozó forrásaink a Valasz.hu, illetve a Jobbik-közeli Alfahír információját. - írja a lap

Úgy tudjuk, Rákóczi Péter, a hír- és háttérműsorokat irányító főszerkesztő távozása összefügg a HírTV-vel szemben az utóbbi napokban bejelentett, de a gyakorlatban hetek óta működő fideszes bojkottal.

Értesüléseink szerint Korda Judit vezérigazgató nyugdíjba megy, és távozik Gyurity Mónika programigazgató és Nagy Antal Zsolt főrendező is.

Lapunk úgy tudja, a távozásokat állománygyűlésen jelentik be a HírTV-ben késő délután-kora este.

Az ügyben kerestük Simicska Lajost is, ám a televízió mögött álló üzletembertől eddig nem érkezett reakció. Simicska környezetéből ugyanakkor megerősítették Rákóczi Péter és Korda Judit távozását, ugyanakkor azt nem, hogy Gyurity Mónika és Nagy Antal Zsolt is otthagyná a HírTV-t.

 

atv.hu