h i r d e t é s

Nem az a legdurvább, ahogy Esztergom kinéz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem az a legdurvább, ahogy Esztergom kinéz

2019. május 20. - 15:57

Hanem az, hogy tavaly például félmilliárd forintot költöttek el a közterületeink fenntartására. Ennyi pénzből semmit sem sikerült javítania az Önkormányzatnak a város közhangulatán. Kivétel ez alól talán az a néhány alvállalkozó, akihez ebből több, mint 300 millió forint került.

Két évvel ezelőtt merült fel, hogy az Önkormányzat in-house céget csinál a Zöld-Út Kft.-ből, hogy ne kelljen többé úgy tennie bizonyos típusú beszerzéseknél, mintha megversenyeztetne cégeket: ehelyett odaadhasson mindenféle munkákat a városi tulajdonban, de a jelek szerint minimális önkormányzati pénzügyi kontrollal működő cégnek. Az "in-house" státusznak az lenne a fő feltétele, hogy az adott cég működjön teljesen úgy, mintha az önkormányzat része volna. Bizonyos értelemben persze tényleg úgy működik.

Részlet egy 2017. április 13-i jegyzőkönyvből:

"Polgármesteri Kabinet munkatársa: Tisztelt Képviselő-testület! Az in- house beszerzés tulajdonképpen azt jelenti, hogy házon belüli beszerzés és itt arról van szó, hogy a közfeladatoknak az ellátása olyan, mint ha maga a tulajdonos, adott esetben az önkormányzat végezné el. Ahhoz, hogy egy önkormányzati cég el tudja látni, ehhez az szükséges, hogy a cég ki tudja mutatni, hogy szervezetileg és gazdaságilag is függ a tulajdonosától. A Zöld-Út Kft. esetében annyit tudunk, hogy ez a kft. a Strigonium Zrt.-nek a leányvállalata, viszont a Strigonium az önkormányzat százszázalékos tulajdonában áll. Készült egy olyan előterjesztés, amelynek az lenne a tartalma, hogy a Zöld-Út Kft. különböző dokumentumai úgy legyenek módosíthatók, hogy ez a cég megfeleljen a Kbt. szerinti kritériumoknak. Konkrét törvényi előírás az in house feltételeknek a részleteiről nem ismerünk, ezért kellett szakvéleményt bekérni ebbe az ügyben.

Romanek Etelka polgármester: Köszönöm szépen! Tehát elvi döntést kell hozni annak érdekében, hogy milyen irányba induljunk el. Az in house megoldása az önkormányzat számára a legköltséghatékonyabb, leggazdaságosabb, célszerű ezt eldönteni és mindazokat a tevékenységeket végezni, amelyek mindennap felmerülnek az önkormányzatnál."

Biztosan nem az a cég a legköltséghatékonyabb és leggazdaságosabb, amelyik a bevételeinek több, mint 60%-át anyagköltségként mutatja ki, miközben a fő tevékenysége az kellene legyen, hogy a munkavállalói árkokat ásnak, füvet nyírnak, parkot gondoznak, utat javítanak, télen síkosságmentesítenek, tehát érdemi anyagköltség a kavics/bitumen/útszóró só vonalon kellene, hogy felmerüljön. Márpedig ezekből ha valaki 300 millió forint értékben rendelne, az biztosan meglátszana a városon.

Mi van itt kedves esztergomiak? Még a Strigonium Zrt. beszámolója is úgy fogalmaz: "magas alvállalkozói kiadások elszámolása után" termelte meg a 10 milliós "nyereséget a cég".

Félmilliárd forintból kisebb csodát lehetne tenni a városban egy tisztán működő Zöld-Úttal. Vagy persze el is lehet folyatni bármennyi pénzt a politika szürke/feketefinanszírozására is. Kinek mire van igénye. Ősszel kapunk egy esélyt, hogy eldöntsük nekünk melyik a szimpatikusabb.