Van abban valami elkeserítő, hogy Európa vezetőinek – a legnagyobb válság közepette – megint Magyarországgal kell foglalkozniuk. A nagy dráma, a koronavírus-járvány emberi és gazdasági pusztítása közepette olyan fájó, mondhatni „nem szeretem” napirendek között szerepel Magyarország és a jogállamiság lebontása, mint a frissen fellángolt kemény kaukázusi katonai konfliktus Azerbajdzsán és Örményország között, az amúgy is szégyen-fenegyereknek számító Törökország kísérletei a terület- vagy tengerszerzésre a görögök és a ciprusiak rovására, vagy Lukasenko belarusz szovhoz- és államelnök brutális terrorja saját népe ellen. Szép kis társaságba keveredtünk, mondhatom.

Tíz év kellett hozzá, hogy idáig sikerült a kormánynak leküzdenie Magyarországot és annak jóhírét. Mostanra a kelet-európai „eminens tanulóból” az Európai Unióban a magyar kormányfő (és nem Magyarország, ami nagy különbség!) olyan bajkeverővé nőtte ki magát, mint amilyen a román pártfőtitkár-elnök, Nicolae Ceausescu volt a boldogult KGST-ben és a Varsói Szerződésben. Akit muszáj volt odaültetni a közös tárgyalóasztalhoz, de akit amúgy leprásként került mindenki más, még ha a különböző árnyalatú kelet-európai diktatúrákban volt is sok alapvető hasonlóság.

Itt húzódik egyébként a nagy vízválasztó az orosz katonai csizmák és harckocsik által egyben tartott keleti blokk és a mostani európai integráció között. Nem a külső, nagyhatalmi kényszer, hanem a közös boldogulás és a közös fejlődés felismerése, kényszere tartja egyben. Azonos elvek, azonos értékek és még sok-sok más azonosság, amire mi magyarok sokszor csak irigykedve tekintünk. Mert közben az országunk az egykori „legvidámabb barakkból” kezd átalakulni a legszomorúbb viskóvá – a hatalmas stadionok árnyékában.

Ezt az átalakulást, érthetően, csak lassan és nehezen vették észre az Európai Unióban. Az egész szervezet, hogy úgy mondjam, nem erre lett „kitalálva”. Egy 27 államból összerakott nemzetközi szervezet amúgy is lassan, nehézkesen reagál, hát még úgy, hogy eddigi történelme során sohasem találkozott olyan jelenséggel, amikor egy tagállam, miután sikeresen megugrotta a szigorú felvételi kritériumokat, egyszer csak egy orbáni vargabetűvel elindul visszafelé a demokrácia és a jogállam felé vezető úton. Évek kellettek hozzá, mire észrevették, hogy Magyarországon (és most már Lengyelországban is) nagy a baj, nem lehet tovább elodázni és végre tenni kell valamit. Hát így készült el az a lista, biztosítási nyelven szólva kárfelvételi jegyzőkönyv, amit az Európai Bizottság jogállamisági jelentés címen letett a héten az asztalra. Mi magyarok nem lehetünk büszkék rá. Sőt!

És hiába hord a sajtóban össze hetet-havat a miniszterelnök, az igazságügyi minisztere, meg a mindenféle kommunikációs samesza arról, hogy „megsértették a magyarokat” meg hogy „az országot támadják” – semmi ilyesmi nem szerepel a dokumentumban. Vettem a fáradásgot és elolvastam mind a 19 oldalt, az apróbetűvel együtt. Szó sincs ilyesmiről. Szinte tudományos és egyben jogi alaposággal összeállított, precízen, lábjegyzetekkel ellátott lista készült arról, hogy hol és miben nincs rendben Magyarországon a sajtó helyzete, a korrupció elleni küzdelem, az igazságszolgáltatás és az állami szervek függetlensége, az a bizonyos fékek és ellensúlyok rendszere. Az Európai Bizottság még csak nem is értékeli a szakértők által találtakat, ezt, és a következtetések levonását rábízza a politikusokra. Egy következtetést azonban kétségtelenül le lehet vonni: itt Orbán Viktor és a FIDESZ-oligarchák azok, akik súlyosan megsértették a magyarokat és lejáratták Magyarországot. Nem kicsit, nagyon.

Hiszen ők azok, akik előre eltervelten, konok és monoton elhatározással verték szét a sajtó sokszínűségét és szabadságát Magyarországon úgy, hogy ma már csak elvétve hallani nem kormányközeli hangot a médiában, beleértve ezt a hangot is, vagyis a Klubrádióét. Ők azok, akik számtalan trükkel és manőverrel próbálják felszámolni a bíróságok függetlenségét, ahogy ezt megtették és politikai bukósbottá alacsonyították az ügyészségeket, Polt Péter legfőbb nem-fideszessel az élen. Ők azok, akik a kormányhatalom revolverévé alakították az egykor független Állami Számvevőszéket, a Versenyhivatalt, a Médiatanácsot, a Fogyasztóvédelmet, az adóhivatalt és még sorolhatnám hosszan a listát. Ők azok, akik készek akár 24 óra alatt is megváltoztatni a törvényeket, ha a Gazda feneketlen zsebe éppen ezt kívánja. Ők azok, akik kicsiben és nagyban eltüntetik a saját zsebeikben a Európai Unióból érkező nagyvonalú támogatásokat és pénzeket, akik magánrészvénytársaságként kezelik Magyarországot. Ők azok, akik miatt ég a bőr a képemen, ha külföldön megkérdezik, hogy honnan jöttem. Most egy ideig biztosan nem megyek külföldre, de a szégyen velem marad.

Csak rajtunk múlik, kedves honfitársaim, hogy meddig tűrjük!

Hardy Mihály / Klubrádió