h i r d e t é s

Nem az Iphone 7 jön, hanem az 5se

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem az Iphone 7 jön, hanem az 5se

2016. január 25. - 13:22
0 komment

Egy ideje kering a weben egy 4 hüvelykes telefon, ami állítólag az új Iphone 6c, a 9To5Mac blog forrásai szerint, akik már használták az új verzió, viszont az egyszerű hamisítvány.

Fotó: 9to5mac.com

Az Apple állítólag nem egy kisebb méretű verziót csinál az Iphone 6s-ből, hanem felturbózza az 5s-t, amit még 2013-ban dobtak piacra - írja az index.hu. A pletykákkal ellentétben ez nem az Iphone 7 előzetese, főleg az 5s-re hasonlít, és még fülhallgató-bemenet is van rajta.

Az új telefon belső kódneve N69, de a hivatalos név valószínűleg Iphone 5se lesz. Az "se" rövidítés az Apple alkalmazottak szerint azt jelenti, hogy "special edition", azaz különleges kiadás, egy másik magyarázat szerint viszont az 5s-hez jön az "e", ami "enhanced", azaz továbbfejlesztett.

Az 5se ugyanolyan dizájn lesz, mint a 2013-as verzió, viszont új hardvert és szoftvert kap. Állítólag lekerekített sarkokat kap, 8 megapixeles hátsó, és 1,2 megapixeles előlapi kamerát, akárcsak az Iphone 6. 

A lap forrásai szerint nagyobb panorámákat lehet majd fényképezni vele, megkapja a Live Photos alkalmazást és a videóban is működik majd az automatikus fókusz. Kap egy légnyomásmérőt a magasság követéséhez, NFC-csipet az Apple Pay fizetési rendszerhez. A processzor pedig az Iphone 6-ból ismert A8 vagy M8 lesz.

Ezüst, szürke, arany, vörös arany színekben jön majd, akárcsak a 6s. Az Iphone 5 árusítását befejezik. Az új telefont állítólag márciusban mutatják be.

 

index.hu