h i r d e t é s

Nem hat a megfélemlítés, egyre többen lépnek be a Suzukinál az új szakszervezetbe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem hat a megfélemlítés, egyre többen lépnek be a Suzukinál az új szakszervezetbe

2019. március 22. - 12:22

Bő egy hét alatt legalább az ötszörösére duzzadt a Magyar Suzuki Zrt.-nél létrehozott új szakszervezet taglétszáma – tudta meg a 24.hu László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől.

Beszerelésre váró ajtók az esztergomi Suzuki gyárban - Fotó: MTI/Kovács Attila

(Az esztergomi gyárban létrehozott szakszervezet a Vasasnak a helyi alapszervezeteként alakult meg.) Február 7-én 42-en alapították meg az érdekvédelmi szervezetet, és a cég drasztikus lépése – másnap az amúgy munkajogi védettsége élvező alapszervezeti vezetőt azonnali hatállyal kirúgták – ahelyett, hogy elbizonytalanította volna a munkásokat, még elszántabbá tette őket.

László elmondása szerint naponta 20-30 Suzuki-dolgozó kéri a felvételét az új szakszervezetbe, amelynek taglétszáma már túllépte a kétszázat.

Így már eléri a cégnél alkalmazottak durván egytizedét.

A Suzuki láthatóan erőfeszítéseket tesz, hogy harmadszor is megfojtsa a formálódó alkalmazotti csoportosulást, szervezkedést.

Hiába értesítette a Vasas és az új szakszervezet a cég vezetését a szakszervezet megalakításáról, és kért időpontot arra, hogy üljenek le egy megbeszélésre a felek, a cégtől nem érkezett válasz – mondta László. A Vasas vezetése pár napon belül dönt arról, hogy milyen további lépésekre szánja el magát, a cég elzárkózó magatartását nem akarják annyiban hagyni.

A szakszervezeti vezetők szerint szabálytalanul kirúgott alapszervezeti titkár alighanem munkaügyi perre megy a céggel. Ez nem befolyásolja azt, hogy – mivel megválasztották – ő az alapszervezet vezetője, ilyen minőségében pedig be is mehet a céghez, nem korlátozhatják a belépését az üzem területére.

Két helyettesét László szerint nem fenyegették meg, nem is távolították el. Ugyan több munkás is beszámolt a Vasasnak, hogy – ahogyan a Mérce megírta – feletteseik közül voltak, akik azzal próbálták elbizonytalanítani a felbátorodó alkalmazottakat, hogy kilátásba helyezték, aki belép a szakszervezetbe, az mehet isten hírével, László szerint nincs félnivalójuk a dolgozóknak.

A szakszervezet ugyanis nem adja ki a listát, hogy kik léptek be, tehát nem lehet tudomása a Suzuki vezetésének, hogy ki lett szakszervezeti tag.

24.hu