h i r d e t é s

Nem kötötte választói orrára, kivel tárgyalt Orbán

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem kötötte választói orrára, kivel tárgyalt Orbán

2019. június 19. - 13:09

Mintha hirtelen nagyon csendessé vált az egyébként nagy hangjából élő miniszterelnök. 

Forrás: MTI

Európa erős embere egyszerre szendévé vált. Ez nem vall rá. Különösen akkor nem, amikor azonos érdeklődésű – jobb szó híján – kollégát fogad. Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina szerb területének nacionalista elnöke. Egy ilyen látogatásnak – elviekben – Orbán szokott örülni, hiszen ezzel is igazolva érezheti saját illiberáls, vagy újabban kereszténydemokráciának gúnyolt kvázi diktatúráját.

Ezért is meglepő, hogy bár hazájában nagy hírverést kapott Dodik látogatása, itthon – eddig – csak a 444-nek szúrt szemet.

Kíváncsiságunk már csak azért is megokolt, mert a nemcsak az ellenzéki magyar lapok nem kaptak értesítést, mégis volt sajtótájékoztató a tegnapi nap során.

És még ez sem elég.

Dodik hivatalosan a magyarországi szerb kisebbségi önkörmányzat vendégeként van itt, de kedden együtt ebédelt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és utána még sajtótájékoztatót is tartottak.

Igaz, nem igyekeztek ezt magyar részről reklámozni: a sajtótájékoztatóra meghívót magyarországi szerkesztőségek tudomásunk szerint nem kaptak, és amikor külföldi hírügynökségek munkatársai érdeklődtek kedd reggel a kormánynál, azt a választ kapták, hogy nem lesz ilyen sajtótájékoztató.

A kedd kora délutáni találkozóról nem számolt be az MTI, és nem számolt be a kormany.hu sem, Orbán Viktornak csak az etióp egyházi vezetőkkel tartott megbeszéléséről jelent meg beszámoló. Információink szerint Áder János is találkozott Dodikkal, de a köztársasági elnök nyilvános programjában sem szerepelt az eszmecsere. /444/

Tehát itthon teljes csönd és hullaszag. El se tudjuk képzelni, miért? Ahogy az látszik a nyilvánosság teljes kizárására törekszik a némiképp inkompetens kormányunk. Egy lehetséges választ azonban a 444-nek is sikerült kiderítenie.

Közben a szerb sajtó részletesen beszámolt a sajtótájékoztatójukról, és videófelvételt is közöltek, a szerb szinkron alatt egész jól hallatszanak Orbán Viktor szavai, amelyekkel megköszöni Dodik látogatását, és a kétoldalú együttműködés fejlesztését ígéri. A szerb sajtó szerint Szijjártó Péter is tárgyalt Dodikkal, de a magyar kormány erről sem számolt be.

Nem hivatalos forrásból származó információink szerint a magyar politikusok arról győzködték Dodikot, hogy ne akadályozza teljesen a NATO és Bosznia-Hercegovina közeledését (a horvátok és a bosnyákok nyitnának a NATO felé, de ezt a szerbek blokkolják).

Tény és való, manapság a nemzetközi szervezetek népszerűsége a béka segge alatt tanyázik. Ebben természetesen Orbán keze vastagon benne van (és nem feltétlenül a béka seggében). Az EU, az ENSZ, a NATO manapság olyasmit jelent a fideszes híveknek, mint a zsákos bácsi, vagy a mumus.

Ennek tükrében cseppet sem meglepő, hogy Orbánék igyekezte elsunnyogni egy olyan találkozót, aminek témája és egyben célja egy nemzetállami vezető NATO-hoz való közeledése.