h i r d e t é s

Nem szívesen írják alá az egészségügyi dolgozók az új munkaszerződéseket

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem szívesen írják alá az egészségügyi dolgozók az új munkaszerződéseket

2021. február 24. - 16:47

Egészen elképesztő módszerekről hallani azzal kapcsolatban, ahogy igyekeznek aláirattatni az új munkaszerződéseket az egészségügyi dolgozókkal.

A kép illusztráció! - Forrás: Balázs Attila/MTI

Két módszerről beszélt a lapunknak nyilatkozó forrásunk. Egyszrészt olyan érveléssel igyekeznek nyomást gyakorolni az egészszégügyi dolgozóra, hogy "felmondhat, és még végkielgítést is kap, azonban a kormány egyik döntésére hivatozva az ilyen személyektől megtagadhatnák az újbóli munkábaállást a jövőben.
További joghátrányt vélelmez az is, hogy az egészségügyben ledolgozott évekből, "rendszerhibára hivatkozva" csak 10 évet számítanak be a nyugdíjkalkulációnál.

De szerencsére ezt a rémes döntést és ezeket a rémálom-szerű állapotokat meg lehet szüntetni, viszonylag rövid időn belül.
Ehhez nem kell mást tenni, csak felhatalmazást adni Magyarország új, ellenzéki, koaliciós kormánynak arra, hogy ezt a hibás döntést egy tollvonással korrigálni lehessen.

Elcsíptünk egy üzenetrészletet Szombathelyről, a Facebookról: "A szombathelyi sebészeti és érsebészeti osztály dolgozói a mai napig nem látták a szerződést. A tegnap délután tartott tájékoztató alapján egy nyitott kérdésekkel teli szerződést egyikünk sem kíván aláírni."

 

Kedves Kollégák, Barátok, Ismerősök, Ismeretlenek, Csoporttársaim!

Nagyon kérlek ezt ne felejtsétek el! Sokan harcolunk az új jogviszony ellen és már az elejétől kiállunk az mellett, hogy nem írunk alá! Érted! Értem! Értünk! A jövőnkért!

Hogy miért nem?

Mert véleményünk szerint nem tisztázott a törvény!
Nem járunk olyan jól, mint ahogy az világgá van kürtölve!
Nem leszünk (rab)szolgák!
És nem utolsó sorban ránk akarják erőltetni és meg akarnak fosztani minden jogtól, ami védett a közalkalmazotti státuszban!
Tehát a pozitívumokat elveszik, a negatívumok maradnak! Sőt egy-két dolgot még hozzátettek törvényileg, valamint rendeletileg!

Arra kérem azokat, akik valamilyen okból aláírnak, hogy ebben a pár napban maradjanak a háttérben a véleményükkel!
Ismétlem önmagam, mikor beléptünk ebbe a csoportba, azért léptünk be, mert nem értünk egyet a szolgálati jogviszonnyal! Tehát harcolunk ellene! Vagy, ha semmiképp nem tehetitek meg, akkor legalább ne hátráltassátok a lelkesedését azoknak, akik felveszik a harcot!
Nem kell naponta hosszú sorokat írni arról, hogy miért írsz alá! Írd alá, ha nem tehetsz mást! Senki nem fog hibáztatni! De legalább ne hirdesd! Ne itt akard önigazolni magad! Ne vedd el a lehetőséget azoktól akik összefognak!

Lehet, hogy Neked a Szerződésben nincs semmi változás? Megmutattad egy jogásznak? Vitted a törvényt? A rendeleteket? Az OKFŐ levelét? És mindent ami ezzel kapcsolatos?
Úgy mondott véleményt?

Sokan panaszkodnak az ügyeletekre, neked minden rendben van vele? Vagy csak azt gondolod?
A pénzed maradt ugyanannyi? Ügyeleti díjak? Mindenféle kiegészítés megmaradt?
44 nap kirendelés van a Szerződésben? A jogtárban nézz utána, a mai napig 1 + 1 év van a törvényben! A vészhelyzet után a törvény szerint fognak eljárni? Vagy marad ami a Szerződésben van?
Elvileg a Törvény felülír mindent, de nem tudjuk mi lesz, homály fed mindent!
Áthelyezés! Áthelyezni korlátlanul lehet bárkit, ha egy a munkáltató! Vajon egy a munkáltató? OKFŐ? Vagy a Belügyminiszter ezt, hogy fogja gondolni?
17. paragrafus benne van a törvényben? Benne! Hozhatnak utólag rendeleteket? Hozhatnak! Tehát biankó / üres a Szerződésed (még, ha úgy is látod, hogy az van benne, amit szeretnél!?) Igen üres!
Sok tényező van, aminek, ha nem nézel utána és aláírsz rosszabbul járhatsz!
Nem utolsó sorban, nem leszünk katonák!

Szóval Ti akik harcoltok a jogviszony ellen bátran tegyétek / tegyük! Remélem történelmet írunk és ne hagyjuk, hogy bárki letörjön!
Ti, pedig, akik, aláírtok ("mert nem tehettek mást") támogassatok minket szépen csendben, hiszen azért vagyunk a csoportban, mert nem szeretnénk ezt a jogviszonyt! Ha összejön, Nektek is jobb lesz!

Szeretnék Gergely barátom szavaival élni, elfogadhatatlan mindannyiunk számára a kormány "oszd meg és uralkodj" elve!
"A szolidaritás a diktatúra gyilkosa."
Fogjunk össze! Sikerülni fog!

Free Eü