h i r d e t é s

Nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal, hogy az állam 17,4 milliárdot adott Mészáros erőművéért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal, hogy az állam 17,4 milliárdot adott Mészáros erőművéért

2020. március 26. - 19:56

Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás lett a kormány minősítése nyomán, hogy az állam 17,4 milliárdért megvette Mészáros Lőrinc érdekeltségétől a Mátrai Erőmű 73 százalékát.

És mint ilyet, be sem kell jelenteni a versenyhivatalnak, amely így értelemszerűen nem vizsgálja ezeket, ám ez a fúzió mindenképpen indokolt volna egy vizsgálatot, hiszen, mint a hvg.hu írja,

a paksi atomerőmű is MVM-leánycég, a Mátrai Erőmű megszerzésével pedig a magyar áramtermelés jelentős része egy kézbe került.

Ráadásul a Mátrai Erőmű megszerzését nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítő rendelet március 25-ei keltezésű, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy nappal később, azaz ma, március 26-án pedig bejelentette, hogy aznapi hatállyal lezárult a Mátrai Erőmű megvásárlása.

Két évvel korábban Mészárosék 5,9 milliárdot fizettek ezért a részesedésért. A kormány ezúttal időben minősítette nemzetstratégiai jelentőségűvé az összeolvadást, ez még – emlékeztet a lap – a kormányközeli médiumok KESMA (Közép-európai Sajtó- és Médiaalapítvány) összeolvadásakor nem sikerült: a KESMA már bejelentette a fúziót, mikor a kormány kiadta a rendeletet, ami okozott némi jogi kavarodást. 

Gulyás bejelentéséig nem lehetett tudni, hogy az MVM (vagyis a magyar állam, az adófizetők) mennyit fizet az erőműért,

illetve egész pontosan annak 73 százalékáért,

a maradék ugyanis már eddig is az MVM-é volt. Mint kiderült, a vételár 17 milliárd 440 millió forint, ami elég soknak tűnik, de ebben az összegben a a Mátrai Erőmű Zrt. (áttételes) leányvállalata, a Geosol Kft. is benne van: ők Magyarország egyik legkorszerűbb, komplex biomassza- és hulladékkezelő rendszerét működtetik. A céget 2019 végén szervezték be a Mátrai Erőmű alá, vagyis még nem tartozott hozzá, amikor Mészárosék 2018 elején megvették. 

Miközben az erőmű nagy része öreg és pocsék állapotban van, mára rendszeresek a műszaki problémák, a karbantartási költségek egyre nőnek. Az első két blokk élettartama 2021 végén lejár, 2030-ig pedig további három blokk fut ki. (168ora.hu)