h i r d e t é s

Németh Szilárd szerint a magyar béke megóvásához fegyverekre van szükség

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd szerint a magyar béke megóvásához fegyverekre van szükség

2021. május 14. - 16:37

A honvédelmi államtitkár Facebook oldalán osztott meg egy videót arról, ahogy fegyvert célra tart.

Forrás: Németh Szilárd Facebook oldala

A honvédelmi államtitkár Kiskunfélegyházán, az ARZENAL-nál tett gyárlátogatása kapcsán úgy fogalmazott, hogy "Újraélesztjük a magyar fegyvergyártást, a magyar hadiipart".

Ha ennek az egésznek a fejlődési sebességét, a nagyságát, a terjeszkedését, a minőségét nézem, akkor le a kalappal mindenki előtt, aki ennek a megvalósításán és a beindításán, illetve a mostani működtetésén dolgozik” — jelentette ki a kisfilmben Csepel korábbi polgármestere.

Arról is beszélt, hogy “megváltozott a politikai akarat“, ugyanis a kormány belátta, hogy “milyen nagy szükség van arra, hogy Magyarországunk biztonságát, békéjét meg tudjuk védeni“.

A videóban az államtitkárt körbevezették az illetékesek a kiskunfélegyházi Arzenal nevű fegyvergyárban, majd a politikus ki is próbálta az egyes fegyvereket, amelyek közül a kisfilm végén egy nagyméretű puskának tűnik.

Az utolsó másodpercekben az is látható, ahogyan a politikus elsüti a fegyvert.