h i r d e t é s

Németh Szilárd: továbbra is fenn kell tartani a járványügyi készültséget a határokon, főleg a migránsok miatt

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd: továbbra is fenn kell tartani a járványügyi készültséget a határokon, főleg a migránsok miatt

2020. június 19. - 13:21

Újra megélénkült a mozgás a déli határszakaszon, ennek következtében egyre nagyobb a nyomás a magyar határkerítésnél, ezért a járványügyi készültséget a határokon továbbra is fenn kell tartani - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Hercegszántón.

Németh Szilárd határlátogatása után a hercegszántói átkelőhelynél tartott sajtótájékoztatón elmondta: a migránsok már nemcsak terrorfenyegetettségi és közbiztonsági kockázatot jelentenek az országnak, illetve Európának, hanem nagyon erős járványügyi veszélyt is.

Hangsúlyozta: a jogi, a műszaki és az úgynevezett "élőerős" határzár azonban lehetővé teszi, hogy Magyarország déli határszakasza Európa legbiztonságosabb és legerősebb külső schengeni határszakasza legyen. Gyakorlatilag átjárhatatlan - jelentette ki.

Emlékeztetett: amióta a Covid-19 vírussal kapcsolatos intézkedések mindenütt lazultak, az illegális migránsok egyre többször és egyre nagyobb számban próbálkoznak bejönni Magyarországra a magyar-szerb és a magyar-horvát határszakaszon.

Ezt mutatják a számadatok is: idén eddig már 8591 migránst fogtak el a déli határszakaszon

- tette hozzá.

Kitért arra: az enyhe tél következtében nagy nyomás nehezedett a határra, ezért vízkeresztkor a duplájára emelték az ott szolgáló katonák számát. Csak januárban 2537 embert állítottak meg.

Azt mondta: "a világjárvány behurcolását követően, a megfelelő korlátozó intézkedések hatása visszavetette a migránsok próbálkozásait". Szerbiában elkezdték mind a 16 befogadó központot őrizni, így áprilisban mindössze 79 embert fogtak el. Május közepén azonban megszűnt az őrzés-védés, és júniusban a megélénkülő mozgás hatására már 1259 illegális bevándorlót fogtak el.

A határt közösen védő rendőrök és katonák beszámolói alapján megállapítható, - mondta az államtitkár -, hogy az elmúlt időszakban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változás is történt a határokon: ma már sokkal felkészültebb, jobban felszerelt, szervezetten érkező csoportok próbálnak Magyarországra bejönni, amelyek egyre agresszívabbak is. Hozzátette:

jönnek éjjel és nappal, szárazföldön és vízen egyaránt.

Németh Szilárd kiemelte, hogy a 233 kilométeres déli határszakaszt több mint ezer katona, mintegy 180 gépjárművel védi a rendőrökkel közösen. Feladatukat a műszaki határzárnál az alaptörvény szerint kapott felhatalmazás, illetve a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet és a járványügyi készültség kihirdetése alapján végzik.

A parlamenti államtitkár szerint a felhatalmazás a legfontosabb. Úgy fogalmazott: "az ember azt gondolná, hogy amikor felhatalmazást adunk az ország, a haza megvédésére, a magyar emberek biztonságának megvédésére, az egységes.

A felhatalmazás azonban nem volt az.

A baloldal a parlamentben folyamatos támadás és nyomás alatt tartotta a kormányt, összefogva a brüsszeli bürokratákkal, illetve azokkal "az álcivil szervezetekkel, amelyek folyamatosan feljelentéseket tettek"

- jelentette ki. Hozzátette: legutóbb a bíróság azt mondta ki, hogy fel kell számolni Magyarországon a tranzitzónákat.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a határőrizet azonban "sziklaszilárd és stabil", minden olyan eszközük, fegyverük és kényszerítő eszközük megvan a határt közösen őrző katonáknak és rendőröknek, amellyel fel tudják deríteni és fel tudják tartóztatni a Magyarországra illegálisan érkezőket.    

Mivel a migránsok erős járványügyi kockázatot is jelentenek, a járványügyi készültséget fent kell tartani a határőrök szálláshelyein és szolgálati helyein is, hiszen a katonákat és a rendőröket meg kell védeni, hogy elláthassák szolgálatukat.

Az államtitkár szerint a Balkánon "óriási a tartalék": Szerbiában 8-10 ezer nyilvántartott migráns van, és mivel május 14-ével megnyitották mind a 16 befogadó központot, megszűnt az őrzésük. Az észak-macedón határon szintén ugyanennyi ember torlódott fel, ők ugyancsak Magyarország felé igyekeznének. Nyáron tehát egyértelműen tovább fokozódik majd a nyomás a határszakaszon - közölte Németh Szilárd.

(MTI)