h i r d e t é s

Németh Szilárd védi a rezsit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd védi a rezsit

2021. november 19. - 08:40

A rezsicsökkentésnek köszönhetően Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában - mondta a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd a műsorban felidézte, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt a háromszorosára drágult a gáz és kétszeresére a villany háztartási ára. A baloldali kormányok ezzel - Brüsszel kívánságát teljesítve - egyfajta "energiauniót" akartak elérni, és mindenkit ki akartak szolgáltatni a piacnak. 

A rezsi árának emelkedését a Fidesz-KDNP-kormány már 2010-ben megállította, majd 2013-ban elkezdődött a rezsicsökkentés, ami két év alatt 25 százalékkal nyomta le az árakat. A gáz ára 152 forintról 113 forintra, a villany ára pedig 49 forintról 37 forintra csökkent, és ma is ennyit kell fizetni értük - tette hozzá a politikus.
"Tehát onnan indultunk el a rezsicsökkentés kezdetekor, hogy Európa legdrágább gázárát fizették a magyarok és most pedig ott tartunk, hogy Európa legolcsóbb gázárát fizetik" - összegzett Németh Szilárd.

Hozzátette, a rezsicsökkenésnek nemcsak az a lényege, hogy a magyar családok biztonságát a kormány megvédje, hiszen az intézkedésnek komoly inflációcsökkentő hatása is van. "Ez egy versenyelőny, és ezt nem értik az Európai Unióban; ha Európában ezt alkalmaznák, akkor nemcsak az energiaválságot előzhetnék meg, hanem Európa egy komoly versenyelőnyhöz is juthatna" - értékelte a Fidesz alelnöke.