h i r d e t é s

Nemsokára sok magyarnak megéri Romániában intézni a nagybevásárlást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nemsokára sok magyarnak megéri Romániában intézni a nagybevásárlást

2015. április 12. - 09:19
0 komment

A szombati Magyar Nemzet szerint fellendülhet a Romániába tartó bevásárlóturizmus, miután a szomszédos országban a tervek szerint júniustól 9 százalékra csökken valamennyi élelmiszer általános forgalmi adója.

Az olcsóbb beszerzés lehetősége több, határ menti településen lakó magyar családot a romániai boltokba csábíthat majd - mondta az újságnak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Vámos György szerint a fogyasztói árakon kívül általában a nemzeti valuták aktuális árfolyama valamint az üzemanyag-költségek is befolyásolják a bevásárlóturizmus alakulását.

Az OKSZ főtitkára szerint, ha a román piacon jelentősen mérséklődik a termékek áfatartalma, és a Magyarországon jellemző 27 százalékos kulcsnak csupán a harmada terheli majd a romániai árucikkeket, az eddiginél több család dönthet úgy, hogy hétvégente néhány kilométerrel arrébb intézi nagybevásárlásait, esetleg összekötve egy turisztikai programmal. Ezek a kiadások nem a hazai költségvetést gyarapítják majd - jegyezte meg. Attól ugyanakkor a főtitkár szerint nem kell tartani, hogy a nagy áfakülönbség miatt elharapózik a feketézés az itthoni élelmiszerpiacon. A magyar piacon az online pénztárgéprendszer és az élelmiszer-szállítmányokat regisztrációs kötelezettség alá vonó elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer eleve alaposan megnehezítheti a feketézők dolgát - mondta. 
Az újság emlékeztet: pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megemlítette, a magyar kormány is vizsgálja, mely termékeknél lenne célszerű az áfa mértékét csökkenteni.

 

MTI / hvg.hu (A kép illusztráció - Fotó: 168ora.hu)