h i r d e t é s

Nemzeti nagylétünk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Nemzeti nagylétünk

2021. február 22. - 18:19

Schiffer András a géprombolók buzgalmával – és szintjén – védi az ország szuverenitását.

Schiffer András - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Legújabb interjújában ez az ember, aki oly sok kárt okozott már a működésével az országnak, ezúttal az euró bevezetése ellen kampányol (egész véletlenül ismét Orbánék szája íze szerint).

Hogy aszongya: nem szabad bevezetnünk az eurót, mert az szuverenitásunk föladását jelentené.

Ez, tömören fogalmazva, marhaság!

Bővebben: mit jelent egy ország szuverenitása? Azt, hogy döntéseit saját érdekei és belátása szerint, külső tényezők nyomásának ki nem téve hozhatja meg.

Mesélje már el nekem Schiffer, hogy mikor érvényesült Magyarország (vagy bármely más (főleg kisebb) ország szuverenitása?

Nem óhajtok most teljes történelmi áttekintést adni, de emlékeztetem a nagyívű interjúalanyt, hogy

  • az Osztrák-Magyar Monarchia köpni, nyelni nem tudott a németek katonai és gazdasági segítsége nélkül, már a világháború elején (a szerbek, az oroszok percek alatt tönkre vágták a Monarchia hadseregeit),
  • a britek – Churchill és a nép elszántsága ellenére – nem tudtak volna kitartani az amerikaiak segítsége nélkül, akik ezt messzemenően ki is használták: ócska, kiselejtezett rombolókat adtak értékes stratégiai bázisokért,
  • az atombomba hadrendbe állítása után nem létezett többé szuverén állam, még a két szuperhatalom is kölcsönösen függött egymástól, az önálló brit és francia atom-ütőerő pedig együtt elfért egy orosz SS20-as rakétában.

De szakadjunk el a katonai erőfölénytől, mint a szuverenitást korlátozó tényezőtől!

Mert valójában az államok (mára az összes állam) szuverenitását valójában a világkereskedelem küldte a történelmi múltba.

  • a mindenható Brit Birodalomban (pedig az nem egy kis kelet-európai ország volt) kormányokat volt képes dönteni egy kimaradt Darjeeling tea szállítmány,
  • a bankrendszer 1929-es amerikai összeomlása pillanatok alatt világválságot eredményezett, olyan államokban is (mindenhol), melyeknek látszólag semmi közük nem volt az amerikai bankrendszerhez.
  • ugyanez történt, csak kisebb mértékben 2006-ban is,
  • az USA, pillanatnyilag a világ leghatalmasabb, legerősebb állama, a finanszírozhatatlan állami (elsősorban védelmi és igazgatási) kiadásai miatt évtizede olyan mértékben eladósodott Kínának, mely már zsarolhatóvá teszi, nemzetbiztonsági kockázatot jelentve,
  • ennek a zsarolási potenciálnak már van konkrét áldozata is, az Amerikánál jóval kisebb, de azért jelentős gazdasággal rendelkező Ausztrália, mely száz százalékban kitett a kínai vasérc- és élelmiszerimportnak. A kínaiak meg, például ma is, úgy játszadoznak az auszikkal, mint macska az egérrel. Húzd meg, ereszd meg: hirtelen büntető vámokat vezetnek be az ausztrál gabonára, marha- és borjúhúsra, borra, homárra, s a többi. Az ausztrál kormány pedig tehetetlen.

De, menjünk tovább: a világ gazdasága oly mértékben összefonódott, hogy a kínai, vagy indiai gazdaság átmeneti stagnálása, akár csak ennek előrejelzése, de akár egy ciprusi bank összeomlása a nagy tőzsdék krachjához vezet szerte a világon.

Térjünk haza!

  • ha az ukránok az orosz-ukrán viszony elmérgesedése miatt elzárják a gázvezeték csapját, Magyarország gáz nélkül marad,
  • ugyanezt az oroszok is eljátszhatják a vezeték másik végén,
  • erre pedig nem válasz, hogy iráni, török, s a többi gáz/olaj jön majd, mert ezek az ő kezükben ugyanolyan fegyverek.
  • ha a német autógyártás visszaesik, vagy padlót fog, akkor a magyar gazdaság leáll. Az pedig, hogy a német gazdasági elit befolyása már euró nélkül is száz százalékban érvényesül, az Merkelnek az elmúlt tíz évben Magyarországgal, pontosabban Orbánnal szembeni megengedő, és mentegető, ne mondjam védelmező magatartásában világosan tetten érhető volt.
  • a járvány megmutatta, hogy a nemzetközi szállítmányozás akadozása azonnali áruhiányt okoz.

Nem folytatom. Nyilvánvaló, hogy ez az averzió az euróval szemben (mely kizár minket a közös cselekvésből is, ha pénzügyi válságon kell úrrá lenni), egy ósdi, idejétmúlt, ma már csak nosztalgiával
illethető világszemléletre (szuverenitás), és egy ócska, dogmatikus, a korai bolsevik szótárból átvett kapitalizmusellenes mantrára támaszkodik, melyekkel végre ideje lenne leszámolni!

Persze ez csak a rizsa! Másról van itt szó! Nem véletlen, hogy Orbán (ma már csak lengyel kollégájával egyetemben) mereven elzárkózik az euró bevezetésétől.

A szuverenitást, meg az antikapitalista lózungot csak fügefalevélnek használják.

Kőkemény gazdasági érdekek munkálnak. Csak sajnos nem az ország javára, hanem ellenében. Az árfolyammal való játszadozás, mely a jegybank-elnöknek áll leginkább módjában (hatáskör, gazdasági információk), rengeteg pénzt juttathat a magánzsebekbe. Schiffer pedig buzgón szekundál.

Tőzsdén az ilyesmit bennfentes kereskedelemnek hívják és szigorúan tiltják: azonnali és végleges kitiltással jár. De ez csak egy szuverén ország! Itt ilyen szabályok nem léteznek.

Címkék: