h i r d e t é s

Nemzetközi akcióban felszámolták a Kaptárt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nemzetközi akcióban felszámolták a Kaptárt

2023. január 27. - 05:50

Nemzetközi akció során sikerült felszámolni a Hive (Kaptár) elnevezésű kiberbűnszervezet hálózatát, és véget vetni a hackerek tevékenységének - jelentették be a német és az amerikai hatóságok csütörtökön. 

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

A bűnszervezet oldalán megjelent üzenet szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) feltörte a bűnözők weboldalát. A Hive egyike azon kiberbűnözői csoportoknak, amelyek nemzetközi vállalatokat zsarolnak azzal, hogy elérhetetlenné teszik az adataikat, amelyet csak jelentős mennyiségű kriptovalutáért cserébe tesznek ismét hozzáférhetővé.

Novemberben az FBI azt írta, hogy a Hive-hoz köthető bűnözők világszerte több mint 1300 vállalattól mintegy 100 millió dollárt zsaroltak ki ezzel a módszerrel.

Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter és Christopher Wray, az FBI főigazgatója és Lisa Monaco miniszterhelyettes közös közleményben jelentette be, hogy az FBI hackerei feltörték a Hive hálózatát, miután megfigyelés alá vonták a bűnszervezetet, és sikerült ellopniuk azokat a digitális kulcsokat, amelyeket az áldozatok adatainak feloldásához használtak.

Brett Callow, az Emsisoft kanadai kiberbiztonsági cég szakértője elmondta, hogy a Hive tavaly legalább 11 alkalommal amerikai kormányzati szervezeteket, iskolákat, valamint egészségügyi intézményeket is megtámadott. A Hive az egyik legaktívabb, ha nem a legaktívabb ilyen csoport - mondta. A német ügyészség ugyanakkor bejelentette, hogy a művelet során a Hive darkneten, az internet hagyományos böngészőkkel elérhetetlen részén működő weboldalát sikerült elérhetetlenné tenni. Az ügyészség azt is közölte, hogy a bűnszervezet 70 német vállalatot ért kibertámadásért is felelős volt. (MTI)/Portfolio