h i r d e t é s

Nincs vészhelyzet az újabb ebolajárvány miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nincs vészhelyzet az újabb ebolajárvány miatt

2019. június 16. - 07:12

Nem hirdet nemzetközi vészhelyzetet az Egészségügyi Világszervezet a kongói ebolajárvány miatt, mert az túlságosan sok gazdasági kárt okozna.

Forrás: Tufts Now - Tufts University

Nincs szó globális vészhelyzetről, ez a Kongói Demokratikus Köztársaságon belüli vészhelyzet, súlyos válság, amely a szomszédos országokat is érintheti - mondta Preben Aavitsland, a WHO vészhelyzeti bizottságának ügyvezető elnöke genfi sajtótájékoztatóján. Elmondta: a bizottság értékelése szerint a nemzetközi vészhelyzet kihirdetésével nemigen nyernének, viszont sokat lehetne rajta veszíteni, mert az azzal járó utazási és kereskedelmi korlátozások komoly károkat okozhatnak a kongói gazdaságnak.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tavaly kitört ebolajárványnak már 1411 halálos áldozata van. Ezen a héten a betegség felütötte a fejét Ugandában is, ahol három embernél mutatták ki a kórt. Valamennyien Kongóból érkeztek, és ketten belehaltak a fertőzésbe. Az ugandai hatóságok szombaton kezdik beoltani azokat a személyeket, akik kapcsolatban álltak az áldozatokkal és megfertőződhettek.

Tedros Adhanom-Ghebreyesus, a WHO főigazgatója úgy vélte: új fejlemény az ebola átterjedése Ugandára, de a járvány kitörésének dinamikáját ez alapjában nem változtatja meg.

Több egészségügyi szervezet ugyanakkor szorgalmazta a nemzetközi vészhelyzet kihirdetését az ebolajárvány miatt annak érdekében, hogy megerősített közegészségügyi intézkedéseket vezessenek be, illetve fokozzák a válság megoldásának nemzetközi politikai támogatását. (MTI) / privatbankar.hu