Nem most. Az utolsó igazi olimpia az 1924-es volt, ahol a sprinter brit Harold Abramsot (a későbbi győztest) ki akarták zárni a versenyből, mert profi edzővel készült.

Itt volt a vége! Azon kívül, hogy a rádió, a filmhíradó, majd a televízió jóvoltából óriási reklámbiznisszé vált, sportszer- és egyéb gyártók világfelületévé, sötét politikai árnyak vetültek rá.

Az 1936-os berlini olimpia, már eleve a rendezési jog odaítélése, és annak csöndes tudomásul vétele, hogy az egész cirkusz a nemzetiszocializmus propaganda- és diadalmenetévé vállhatott, a NOB örök szégyene.

A háború után pedig a Szovjetunió és a népi demokratikusnak nevezett országok próbálták meg minden módon politikai érdemszerzésre hasznosítani a változatos módokon győzelemre "nevelt" fiaikat, és főleg lányaikat.
Az egész világ tudta (bár bizonyítékok csak jóval később láttak napvilágot), hogy az NDK úszónői, a szovjet női nehézatléták színe-virága akkor született lánynak, amikor Erich Honecker és Leonyid Brezsnyev. Az egész buli a szovjet-amerikai politikai versengésről szólt.

A helyzet azóta se jobb.

Ha valaki, például jeles külügyminiszterünk háttérhatalmak nemzetközi összeesküvését és világirányító szerepét vízionálja (egész egyszerűen Adolf Hitlerre hajazó módon, csak ő nem judeo-plutokrata összesküvésről beszél, hanem a Soros által irányított, Brüsszel kezét vezető nemzetközi lobbinak az általa "gyermekvédelmi", általam homofőb törvénynek nevezett irtózat ellen – mindkét mondat ugyanazt jelenti), vagy – nem teljesen alaptalanul – multinacionális cégek világuralmáról értekezik, akkor e háttérhatalmat a legeklatánsabb példákat a nemzetközi sportszövetségekben lelheti föl.

Melyek a pozícióik védelmében, pénzszerző szándékaik beteljesítése érdekében a legsötétebb alkukat kötik, ha pedig ez nem megy, nyíltan ráeröltetik az akaratukat mindenkire.
Tekintet nélkül a következményekre. Miközben ezek a szervezetek mindenféle ellenőrzés nélkül munkálkodnak, kényükre, kedvükre.

Az UEFA például, amely folyamatosan keveredik bundabotrányokba, olyan nagyágyujat is berántva, mint Beckenbauer és Platini, legutóbb a mostani EB kikényszerítésével írta be a nevét a történelem, a sporttörténet szégyenkönyvébe, miközben a járvánnyal nem törődve telt házas mérkőzéseket forszírozott, sőt írt elő.
(Nekem az tetszett a legjobban, hogy a bukmékernél megvett belépő automatikusan védettségi igazolványnak fogadtatott el.)
Tetézte mindezt az Orbánnal kötött szennyes alku keretében a teljesen jogtalan beavatkozásokkal a szivárványos megvilágítás, a szivárványos zászlócskák és a szivárványos alapú reklámok betiltásával, mely intézkedésekre egyszerűen nincs felhatalmazása.
(Jellemző az Orbán-rezsim arrogáns kompromisszumképtelenségére, hogy viszont a magyar fasiszta "drukkerek" müncheni megmozdulásai, itthoni rasszista megnyilvánulásai, bekiabálásai miatt kényszeredetten kiszabott bírságot – mert abból már nagy balhé lett volna, ha némán tűrik – még volt pofájuk megfellebbezni, miközben Orbántól Varga Juditig, Szijjártóig, Gulyásig és Kovácsig még védelmükbe is vették a randalírozókat.
Féreértések elkerülése érdekében: neonáci trógerek más ország szurkolói közt is találhatók. Csak őket nem védi önérzetesen a kormányuk.)

De térjünk vissza az olimpiához. Pontosabban a NOB-hoz.
Mely tűzön-vizen, a japán nép, a japán kormány és Tokió városvezetése nyilvánvaló ellenkezése dacára, egy év halasztással kikényszerítette ezt az olimpiát, tekintet nélkül a világban, és benne Japánban dühöngő járványra.
Minden tiszteletem a Toyotáé, mely felháborodva kiszállt az egészből, többet nem szponzorálja az olimpiákat, különösképpen a NOB-ot.

Épeszű versenyzők is inkább otthon maradtak, mint például Hosszú K. legnagyobb ellenfele.
(Bár Hosszú – legalábbis egyelőre – ennek ellenére nem nagyon villog, tán jobb lett volna Egérke módszerét követnie: a csúcson kell abbahagyni! Végtére már elég rendesen megszedte magát.)

A többiek elmentek, hiszen, érthetően ez a legnagyobb világverseny, és négy, ötéves kihagyás már az esélyek elúszását jelenti. Akkor is, ha nulla, ötven, száz néző előtt versenyeznek.

Ami ugyebár vicc! A tévéközvetítések ellenére. Olyan, mint otthon, a kanapéről koncertet hallgatni. Olyan, mint zokniban lábat mosni. Olyan, mint. Nem folytatom.

Megint csak tévedések elkerülése érdekében: nem kárhoztatom a sportolókat! Tökéletesen érthető döntés az ő szemszögükből.
Egy fél életet annak szenteltek, hogy érmet szerezzenek!
Ezt nem lehet csak úgy kidobni az ablakon, ha beledöglünk is!
Ellentétes döntésre, önkéntes távolmaradásra csak egészen kiváló, nagyvonalú, felelősségteljes jellemek voltak képesek.

Ami mármost hazai versenyzőinket illeti, bár korai még mérleget vonni, de egy dolog megint bebizonyosodni látszik (csakúgy, mint a foci EB környékén rendezett egyéb sporversenyeken, EB-ken, Világkupákon is kiderült): az Orbán által alulfinanszírozott sportágakban remekelnek a magyar sportolók, az agyondédelgetettek- és pénzeltek viszont nem hozzák az eredményeket. Magyar sajátosság!

Summa summárum: akit érdekel nézze, én inkább egyéb elfoglaltság után látok. Mert ez már nem sport. Valmi egészen más! Pénz, pénz és pénz. Sokaknak.
Persze a versenyzőknek is. De az aprópénz. Ahhoz képest, amit a többiek, szponzorok, szövetségek, tévék kaszálnak.
Ezért utálom a lóversenyt is. Mindenki keres rajta. Csak a lovak nem. Ők csak leisztolnak. Ezért aztán kell a fenének!

Csak egy dolog vígasztal. Orbán az 2032-es olimpia rendezését is bukta.
Így aztán remélhetőleg erről a hagymázas álmáról most már végleg le kell mondania.
De foci VB-t még rendezhet. Különben a sok stadion csak lágernek lesz jó! Pinochet szabadalma alapján.