h i r d e t é s

Nyílt nap a PTE ETK pécsi, kaposvári, zalaegerszegi, szombathelyi és zombori központjában

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyílt nap a PTE ETK pécsi, kaposvári, zalaegerszegi, szombathelyi és zombori központjában

2019. január 11. - 19:16

A PTE ETK nyílt napjainak összefoglalója.

Forrás: PTE ETK/Facebook

NYITOTT EGÉSZSÉGTUDOMÁNYA

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar 2019. január 14-én 10 órakor tartja NyíltNapját   a   Zalaegerszegi   Képzési   Központban. 

A   hagyományokhoz   híven   ezen   a   naponmutatkozik   be   a   Zalaegerszegi   Képzési   Központ   az   egészségtudomány   iránt   érdeklődő,   afelsőoktatásba felvételizni szándékozó fiataloknak. A rendezvényen a képzési központ által kínált képzési lehetőségekről, a felvételi eljárás rendjérőlkapnak   tájékoztatást   az   érdeklődők.   

Bemutatkozik   az   Ápolás  és   betegellátás   alapképzési   szakgyógytornász szakiránya, valamint az Egészségügyi szervező alapképzési szak egészségbiztosítási,egészségügyi ügyvitelszervező és az egészségturizmus szervező specializációk.

A gyógytornász szakma iránt érdeklődők interaktív programon nyerhetnek betekintést a gyakorlatiórákon folyó munkába, a mozgással való gyógyítás rejtelmeibe, valamint a biomechanikai és aterhelés-élettani laboratóriumokban végzett vizsgálatokba.

Az egészségügyi szervező szak oktatóielőadásokkal,   diavetítéssel,   kvíz   játékkal   teszik   szemléletessé   a   képzésen   folyó   munkát. Elsősegélynyújtás és újraélesztés demonstráció bemutatása is színesíti a rendezvényt.

  • Időpont: 2019. január 14. 10 óraHelyszín: PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 33.

NYITOTTAN AZ ÉLETRE SZÓLÓ HIVATÁSOKRÓL 

A PTE Egészségtudományi Kar ismét megszervezi népszerű nyílt napját 2019. január 15-én. Azérdeklődő diákok és szüleik interaktív programokon ismerkedhetnek meg a kar által nyújtott életreszóló hivatásokkal. Aki a PTE ETK képzéseit választja, az egyúttal a humanitás, embertársain valósegítés és az élethosszig tartó tanulás mellett dönt.

A PTE ETK-n a minőségi oktatásra garanciát a kar hazai és nemzetközi téren is elismert oktatógárdája nyújtja. A kar minőségi és piacképes képzések iránti elkötelezettségét az is jelzi, hogy azévek óta tartó tudatos fejlesztő munkának köszönhetően a PTE ETK hallgatói létszáma évről-évrenő.Az   ápoló,   a   mentőtiszt,   a   gyógytornász,   a   dietetikus,   a   népegészségügyi   ellenőr   valamint   arekreációszervezés   és  egészségfejlesztés   szakirányok  bemutatóján   sok  érdekesség   várja   a  karralátogatókat,  több   mint  15  helyszínen. 

 A   megnyitót   követően   az   érdeklődők   –   többek   között   –kipróbálhatják   az   újraélesztést,   vérvételt,   injekciózást,   megismerkedhetnek   a   gyógytornaeszközrendszerével,   átélhetik   a   részegséget   józan   fejjel,   egészséges   nassolnivalót   kóstolhatnak.Bemutatásra kerülnek EU-s támogatásból beszerzésre került nagy értékű szimulációs eszközök is.

A   szülők   részére   egészségtudományi   érdekességekről,   illetve   a   karon   végzett   szakemberekmunkaerőpiaci lehetőségeiről tartanak előadásokat a kar oktatói a Szülőmegőrzőben. A rendezvény„off” programján  ízelítőt  nyújtanak   a kar  hallgatói   és   munkatársai   az   egyetem   és   a  kar  általnyújtott lehetőségekről: szó lesz az ösztöndíjakról, kollégiumról, külföldi tanulmányutakról.

A karmagyar és  külhoni  tehetségei  is  bemutatkoznak   énekprodukciókkal.  Pályaorientációs  tanácsadássegíti a még bizonytalankodókat a megfelelő szak kiválasztásában.

A kar nyílt napja egyben az  Innovációs és Technológiai Minisztérium  (ITM)  „Európai UniósFejlesztések   Nyílt   Napja”  rendezvénysorozatának   első   állomása,   így   az   ITM  támogatásával„Stresszkezelés a mindennapokban - Stresszdoktor”címmel dr. Sinkó Erika, illetve „A közösségimédia hatásai – Megosztok, tehát vagyok, avagy influencer leszek vagy adathalász” címmel KlauszMelinda  tart  előadást   az   érdeklődőknek. 

 11   órai   kezdettel  László András  a   fejlesztéspolitikaikommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos és Miseta Attila rektor részvételével az ITM sajtótájékoztatójára is sor kerül a kar Tanácstermében.

  • Időpont: 2019. január 15. 10 óra
  • Helyszínek: megnyitó: PTE Egészségtudományi Kar Pécs, Vörösmarty u. 4.
  • nagyelőadóbemutatók: PTE Egészségtudományi Kar Pécs, Vörösmarty u. 4., Mária u. 5-7.,
  • ITM sajtótájékoztató: PTE Egészségtudományi Kar Pécs, Vörösmarty u. 4. tanácsterem

 

  • További nyílt napok a karon:
  • 2019. január 14. 10 óra – Zalaegerszeg, Landorhegyi út 33.2019. január 16. 10 óra – Szombathely, Jókai u. 14.2019. január 17. 10 óra – Kaposvár, Szent Imre u. 14/b2019. január 22. 10 óra – Zombor, Magyar Polgári Kaszinó, Venac Petra Bojovica 13.

NÉPSZERŰ EGÉSZSÉGTUDOMÁNYA  PTE   

Egészségtudományi   Kar   Szombathelyi   Képzési   Központ   hagyományos   Nyílt   Napjára   aképzési központ nagyelőadó termében kerül sor, ahol az érdeklődők tájékozódhatnak  a  felvételieljárásról,   az   induló   képzésekről,  költségekről   és   juttatásokról. 

Az  általános   bemutatkozás   utánkisebb   csoportokban,   bepillantást   nyerhetnek   az   ápoló,   mentőtiszt,   szülésznő,   csecsemő-   éskisgyermeknevelő, védőnő és a szociális munka szakok életébe, tantárgyaiba, interaktív bemutatókés foglalkozások keretében.

A   leendő   hallgatók   olyan   képzéseket   választhatnak,   melyek   elvégzését   követően   az   átalakulótársadalom leginkább érintett csoportjain lesznek képesek segíteni és részt vesznek a gyermekek ésa családok szolgálatában.

A PTE ETK-n a minőségi oktatásra a kar hazai és nemzetközi téren is elismert oktatói nyújtanakgaranciát. A rendezvényen részt vesz a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának vezetősége,valamint   a   leendő   gyakorlati   helyek,   munkahelyek   vezetői,   képviselői   is. 

 A   megjelenteket   dr.Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is köszönti.

  • Időpont: 2019. január 16. (szerda) 10.00 óraHelyszín: PTE ETK Szombathelyi Képzési Központ (9700, Szombathely, Jókai u. 14.)

A KÉPZÉSEK BEMUTATKOZÁSAA PTE ETK KAPOSVÁRI KÉPZÉSI KÖZPONT NYÍLT NAPJÁN

A   Pécsi   Tudományegyetem   Egészségtudományi   Kar   Kaposvári   Képzési   Központja,   a   korábbiévekhez  hasonlóan,  idén is szervez nyílt napot.

A felsőoktatásba felvételizni készülő látogatókhiteles és praktikus  információkat   kaphatnak  a felvételi  eljárásról,  megtekinthetik  az  intézménylaborjait,   demonstrációs   termét,   kollégiumát,   emellett   személyes   tapasztalatokat,   élményeketgyűjthetnek interaktív bemutatók útján.

Rövid tájékoztató előadások keretében megismerkedhetnek az érdeklődők az intézmény által kínáltlehetőségekkel, majd ezt követően az egyes szakirányokhoz kapcsolódó interaktív programokonvehetnek részt.

A szülők eközben egy fórumon vehetnek részt, ahol kérdéseket tehetnek fel. Az   érdeklődő   diákok   és   szüleik   több   interaktív   programon   keresztül   láthatnak   bele   az   egyesszakokon zajló mindennapokba: kémiai kísérletek, babaápolás, képalkotó eljárások, UH bemutató,könyvtár bemutatása,családtervezés, védőnői méhnyakszűrés.

Az aulában felállított szakirányok standjain a jelenlegi hallgatóktól kérdezhetnek, tudhatnak megaktualitásokat   az   ide   látogatók,   valamint   megtekinthetik   szakirányok   bemutató   kiállítását,   azegészségsarokban   pedig   védőnő   hallgatók   segítségével   vehetnek   részt   egészségmegőrzésselkapcsolatos méréseken.

  • Időpont: 2019. január 17. 10:00 óra (regisztráció 9:30-tól)
  • Helyszín: PTE ETK Kaposvári Képzési Központ (7400 Szent Imre u. 14/B.)

BEMUTATKOZIK A PTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR ÁPOLÓ BSC KÉPZÉSE ZOMBORBAN

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar 2016 szeptemberében elindította nappalimunkarendű, BSc szintű ápoló képzését a szerbiai Zomborban. A képzés és a kar nyílt napkeretében mutatkozik be január 22-én.

A   rendezvény   célja   bemutatni   az   érdeklődő   diákoknak,   tanároknak   és   szülőknek   a   PécsiTudományegyetem Egészségtudományi Karát, valamint az ápoló BSc képzést.

A rendezvényen az általános kari és szakbemutatáson túlmenően lehetőség nyílik a Magyar PolgáriKaszinóban   kialakított   tantermek   és   demonstrációs   termek   megtekintésére,   interaktív   szakmaibemutatókon történő részvételre.

A kar oktatói és hallgatói segítségével különböző demonstrációseszközöket   lehet   kipróbálni   (vérvétel,   újraélesztés,   intubációs   modell,   stb.),   lehetőség   nyílikvércukor   és   vérnyomásmérésre,   vércsoport   meghatározásra,   testösszetétel   vizsgálatra,betegmozgatásra, valamint egészséges falatokat is kóstolhatnak a vendégek.

A nyílt napra szeretettel várja a PTE Egészségtudományi Kar, valamint a Magyar Polgári Kaszinó akedves érdeklődőket.

  • Időpont: 2019. január 22. (kedd) 10.00 óra
  • Helyszín: Magyar Polgári Kaszinó (25000 Zombor, venac Petar Bojavica 13.) Résztvevők:Dr. Ágoston István adjunktus, dékáni megbízott Dr. Karcher Erzsébet elnök, Magyar Polgári Kaszinó