h i r d e t é s

Offshore hátterű cégnek adta el az egykori óvodát a XIII. kerület, 60 fát is kivághatnak

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam
a- a+

Offshore hátterű cégnek adta el az egykori óvodát a XIII. kerület, 60 fát is kivághatnak

2015. március 12. - 19:34
0 komment

A XIII. kerületi önkormányzat 2011-ben még fel akarta újítani a 200 férőhelyes Pannónia utcai óvodát, ám 2012-ben mégis inkább bezárta.

Majd 2014 telén eladta egy korábbi ingatlanügyben már feltűnt offshore céghez köthető vállalkozásnak. 2014 tavaszán viszont az önkormányzat a növekvő igényekre hivatkozva bejelentette, hogy 300 férőhellyel bővítenie kell a kerület óvodai kapacitását, mégpedig a Pannónia utcai óvoda felújítására kalkulált összeg duplájáért. - írja az atlatszo.hu

A XIII. kerületben, a Tutaj utca – Pannónia utca – Bessenyei utca és Hegedűs Gyula utca által határolt közel 6.000 négyzetméteres telken egykor 200 férőhelyes óvoda működött. 1981 és 2006 között állandó jelleggel, 2006 óta viszont csak helyettesítő intézményként használták más óvodák felújításakor az azokba járó gyerekek elhelyezésére.

Az önkormányzat 2011. február 10-i testületi ülésére készült, Hiszékeny Dezső akkori alpolgármester által szignált előterjesztés melléklete szerint az intézmény Pannónia u. 77-79. néven szerepelt a kerület 10 éves felújítási tervében, mint 2016-17-ben felújítandó óvoda. Ehhez képest 2012-ben végleg bezárták, majd elkezdődött az ingatlan értékesítésének előkészítése.

Már az önkormányzat 2012-es vagyonleltárában a szabadpiacon/funkciómegtartás nélkül eladhatóként tüntették fel („szabad forgalomképes ingatlan”) az egykori óvodát, majd miután ezt a kerületi civilek szóvá tették, akkor 2013-ban elismerte az önkormányzat, hogy „adminisztrációs hiba történt”, és visszasorolta az intézményt a korlátozottan forgalomképes, vagyis csak az állam vagy más önkormányzat részére/funkciómegtartással értékesíthető ingatlanok közé.

A lakosok érdeke az eladás

Ám a végleges eladási szándék 2012-es megszületése elég egyértelmű a fellelhető dokumentumok alapján. Borszéki Gyula, a XIII. kerület egyik szocialista alpolgármestere már 2012 őszén benyújtotta a területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv elkészítését javasló előterjesztést „a rendeltetését vesztett tömb hasznosítása” érdekében,”a mai igényeknek megfelelő igényes városi környezet kialakítását megalapozó építésjogi szabályozási rendszer kidolgozásának szükségessége” miatt.

Ezután egy évig csendben zajlott a folyamat, közel egy év után viszont konkretizálódni kezdett az eladás: 2013. október 10-én egy képviselőtestületi ülésen a terület értékesítésének érdekében a szocialista többségű testület megtárgyalta majd megszavazta a Kerületi Szabályozási Tervnek (KSZT) a Pannónia utcai telekre vonatkozó módosításáról szóló előterjesztést, amely a kerület egyik jelentős méretű, 60 fával rendelkező zöldterületének 85%-át beépíthetővé teszi.

Borszéki Gyula szocialista alpolgármester, az előterjesztés benyújtója tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy ugyan ez azt jelenti, hogy a 60 fa kivághatóvá válik, de a majdani vevőt és beruházót fapótlási kötelezettség terheli, amit a Porta Terv Városrendezési és Építészeti Tervező Iroda által készített „színvonalas és méltó javaslat” értelmében készített szabályozási terv alapján úgy kell majd megvalósítania, hogy az egykori óvoda helyén megépítésre kerülő ingatlanon tetőkertet is létre kell hoznia – és különben is, 300-400 méteren belül több játszótér és zöldterület található.

Ugyanezen a testületi ülésen Alpern Julianna MSZP-s képviselő azt a fogós kérdést tette fel az eladás ellen tiltakozó ellenzéki képviselőknek és a civileknek, hogy

„A telek értékesítése helyett azt szeretnék, ha a gyermekektől vegyék el az ingyenes bölcsődei ellátást, vagy a nyugdíjasoktól a szociális támogatásokat?”

A tiltakozók természetesen nem ezt, csupán azt szerették volna, ha az egykori óvoda újra gyermekintézményként, vagy legalább közösségi térként funkcionáljon tovább, tehát maradjon önkormányzati tulajdonban az értékes terület, ne épüljön a helyére se lakópark, se irodaház, és ne vágják ki a rajta található fákat. Már csak azért sem, mert a 60 felnőtt fa lombtömege 3000 facsemete ültetésével lenne pótolható, ennyi szabad fahely azonban nincs a környéken.

Puchner Gábor MSZP-s képviselő azonban megnyugtatott mindenkit, hogy

„A szabályozási terv nyomán legalább 1400 négyzetméter új zöldfelület keletkezik. Ezt kötelező lesz kialakítani. Jobb lesz a zöldfelület minőségileg a mostaninál. A Tutaj utca és a Hegedűs Gyula utca érintett szakasza 5-5 méterrel szélesebb lesz, ott egy fasort és egy előkertet alakítanak majd ki. A Tutaj utca díszburkolatot kap. Ez is emeli a környék, a közterület színvonalát.”

Puchner azt kérte mindenkitől, hogy emelkedjenek felül az egyéni érdekeken, és a közérdeket helyezzék előre: támogassák az előterjesztést, hogy a kerület tovább fejlődjön.

Tóth József MSZP-s polgármester a vita során elmondta, hogy „a képviselőtestületnek a fenntarthatóságot a kerület egészére kell értelmezni”, és hogy „nem vádolható a XIII.kerületi képviselőtestület azzal, hogy nem környezetbarát, környezetkímélő, környezettudatos”.

Borszéki Gyula alpolgármester szintén ugyanekkor közölte, hogy „Az a cél, hogy a környéken élők életminősége javuljon”, majd a testület elfogadta a Pannónia utcai telek, az egykori óvoda 85%-os beépíthetőségét lehetővé tevő, s így eladását élesítő rendeletet.

A kerület szocialista vezetésének környezetbarát mivoltára szép példa egyébként egy későbbi, ám a területtel kapcsolatos történet: 2014-ben a Pannónia utcai óvoda jegyenyefája nyerte el az Ökotárs Alapítványtól Az Év Fája-verseny Hős fa díját, amelyet a zsűri a tavaly ötödik alkalommal megrendezett verseny kezdete óta minden évben odaítél a versenyre valaki által benevezettek közül a legtöbb közönségszavazatot kapott veszélyeztetett fának. Az Ökotárs Alapítvány által kiállított igazolás szerint „Az Év Fája” és a „Hős fa” díjakkal járó cím és oklevél mellett a győztes fák egy állapotfelmérő vizsgálatban és kezelési javaslatban is részesülnek.

Az óvodaingatlan és a zöldterület megmaradásáért a Tutaj-projekt keretében küzdő civilek tájékoztatták a díjról a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.-t , ami először kétségbe vonta  a „Hős fa”-kategória létezését (ekkor a civilek kérésére az Ökotárs kiállított egy igazolást a díj valódiságáról), majd a cég egy szűkszavú levélben, indoklás nélkül elutasította a díjjal járó állapotfelmérést.

„Köszönjük tájékoztatását a Pannónia utcai önkormányzati telken álló fa eredményével kapcsolatban, és tájékoztatjuk, hogy nem tartunk igényt a felajánlásra.”

Az elutasítás persze tulajdonképpen érthető, hiszen az önkormányzat által felkért szakértő, a Kossuth téri fákat is kivágni engedő, és a Nagymező utcai fák halálos ítéletét is kimondó Móczár Béla szakvéleménye (melyet a civilek tavaly novemberben közadatigényésben kértek ki és kaptak meg) megállapította, hogy az ingatlanon található fák elöregedtek, rossz állapotúak, vagyis nyugodtan kivághatóak – milyen díj meg kezelés, ugyan már.

Ismerős offshore cég

Az eladásra vonatkozó előterjesztést Hiszékeny Dezső, a kerület akkori másik MSZP-s alpolgármestere egyébként már hónapokkal korábban, egy 2013. augusztusi testületi ülésre elkészítette: az 5865 m2 nagyságú telket árverésen, 600 millió forint kikiáltási áron javasolta értékesíteni. Ezt még a szabályzási terv elfogadása illetve a lakossági tervismertetés előtt, egy szeptember eleji testületi ülésen el is fogadták, némiképp cseles módon az ingatlanra nem Pannónia, hanem Bessenyei utca 8-10 megjelöléssel hivatkozva.

Ám az így kapott, eladásra való felhatalmazással nem élt a polgármester, egy évig nem bocsátotta ténylegesen árverésre a telket.

Azonban a szocialista vezetésű önkormányzati testület szándékának megfelelően, a KSZT módosítása – és nem mellékesen az önkormányzati választás – után meg is hirdették eladásra az egykor jobb napokat látott óvodát a hozzá tartozó hatalmas zöldterülettel együtt: az árverés 2014 decemberében zárult, a nyertes a Korall-Invest 2006 Kft. lett 725 millió forintos licittel.

A céginformációs adatbázisból kiderül, hogy a vevő a kerület régi ismerőse. A Korall Invest 2006 tulajdonosa ugyanis Lovas Tamás, valamint a Komádi 2000 Zrt., a Komádi 2000 Zrt. egyik tulajdonosa szintén Lovas Tamás, a másik pedig a Brit-Virgin szigetekre bejegyzett Girasol Invest Trade SA.

Az offshore cég neve 6 évvel ezelőtt került be a köztudatba:

2009 egyik emlékezetes ügye volt az az elsőként a Stop.hu által megírt történet, amikor a Tóth József által vezetett XIII. kerületi önkormányzat egy közel 3000 négyzetméteres telket adott el az értékesítésre kiírt pályázatra egyedüliként jelentkező Jászingatlan Kft.-nek 330 millió forintért. Az önkormányzat a szerződésben vállalta, hogy a megépült ingatlanban a földszinti helyiségeket 400 ezer forint négyzetméteráron majd visszavásárolják, Hiszékeny Dezső (MSZP) alpolgármester pedig ráadásul meg is magyarázta, hogy ez így jó, és a telket megvásárló cégnek sok egyéb kiadása lesz még a vételáron kívül, tehát nem is járt annyira jól.

Az ügylet másik érdekessége a vételár mellett az volt, hogy az önkormányzati telket egy brit-virgin szigeteki offshore cég érdekeltsége vette meg: a Jászingatlan egyik tulajdonosa ugyanis Lovas Tamás, a másik pedig a Girasol Invest & Trade SA tulajdonában lévő BHG Zrt.

A XIII. kerületi önkormányzat tehát 2009-ben és 2014-ben is – közvetve – ugyanazoknak a vevőknek adott el egy-egy óriási ingatlant. A brit-virgin szigeteki cégadatbázisból sajnos nem derül ki a Girasol valódi tulajdonosa, csak annyi, hogy a céget 2006 márciusában jegyezte be egy ilyen tevékenységre specializálódott ügynökség, a Morgan & Morgan Trust Corp. Ltd.

Érdekesség, hogy a Pannónia utcai telket megvásárló Korall Invest 2006 Kft.-vel még nem rendes adásvételi szerződést, hanem csak előszerződést kötött az önkormányzat, amely az Átlátszó megkeresésére azt közölte, hogy

„Az ingatlanra a felépítmények bontására tekintettel kötöttünk adásvételi előszerződést. A szerződés szerint a végleges adásvételi szerződést az épületek bontását követően az épületfeltüntetés megszüntetésének ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követő 15 napon belül kötik meg a felek. A felépítmények bontását a vevő végzi a saját költségén. A bontás bejelentésének tudomásul vétele iránti eljárást saját nevében az Önkormányzat tulajdonosi hozzájárulásával nyújtotta be.”

Óvodaeladás után óvodaépítés

A Pannónia utcai óvoda eladása azonban már csak azért is furcsa döntés az újlipótvárosi-angyalföldi önkormányzat részéről, mert az értékesítés folyamatának elindítása után, ám még annak lezárulta előtt, 2014 márciusában bejelentették, hogy a kerület növekvő lakosság-, s így gyerekszáma, valamint a 3 éves kortól kötelező óvodai ellátás kilátásba helyezett bevezetése miatt az óvodai (és iskolai) férőhelyek bővítésére van szükség.

Az erről szóló előterjesztésben a lehetséges megoldások között említik a Meséskert óvoda (Kassák L. utca) 200 férőhellyel, és a Napsugár óvoda (Thurzó utca) 100 férőhellyel történő bővítését, összesen 1,385 milliárd forintért (Meséskert 1,03 milliárd, Napsugár 355 millió Ft), valamint a Váci út 57-61. szám alatti iskolaépület harmadik emeletének óvodává való átalakítását további 1,1 milliárd forintért.

A 200 férőhelyes Pannónia utcai óvoda felújítása ekkor fel sem merült alternatívaként a szocialista többségű testület részéről. Mint azt Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, az előterjesztés benyújtója elmondta a javaslatot tárgyaló képviselő-testületi ülésen, egyrészt azért, mert óvodabővítésre a kerület más részén („a Gogol utcától délre”) van szükség, másrészt azért, mert

„Véleménye szerint a Pannónia utca 77-79. egy óvodának látszó tárgy. Az épületet le kell bontani és új óvodát kell építeni ott, ahol lehetséges. A szóban forgó területen óvoda nem építhető önmagában. Hol van szükség óvodai férőhelyre? Nem ott, ahol 200 méterre található a most felújított Zöld Ág Tagóvoda. A zsúfoltság a Meséskert és a Thurzó utcai óvodában van. Ezen a két helyen kell építkezni, itt megvalósulhat a plusz 300 férőhely.”

Puchner Gábor szocialista képviselő ugyanezen a testületi ülésen elmondta, hogy

„A Pannónia utcai egy paneles szerkezetű épület, a mai jogszabályi követelményeknek nem felel meg, nem lehet óvodaként működtetni. Bővíteni sem lehet az építési technológia miatt. El kellene bontani és újat építeni, ami szerinte a legdrágább a felmerült lehetőségek közül.”

Valóban létezik egy, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. által az önkormányzatnak 2014 áprilisában készített dokumentum, amely a Pannónia utcai óvoda állapotának rövid leírását, és felújításának várható költségét taglalja. Ebben az szerepel, hogy az ingatlan felújítása, és a szabványoknak megfelelő bővítése mindennel (tervek, bontás, közműfejlesztés, udvar stb.) együtt 676 millió forintba kerülne, így a dokumentum végén leszögezi Kuruc László, a Zrt. divízióvezetője, hogy

A Pannónia óvoda felújítása és rekonstrukciója a jelenlegi ismereteink szerint gazdaságtalan.

Egyrészt felettébb érdekes, hogy 2011-ben az önkormányzat még nem így gondolta, és fel szerette volna újítani az intézményt, másrészt a számokat egymás mellé téve látszik az aránytalanság. Az önkormányzati dokumentumok és számítások szerint a felújítási költségek a következők:

-          a Meséskert óvoda 200 férőhellyel való bővítése 1,03 milliárd Ft, vagyis egy férőhely kialakítása 5,15 millió forintba kerül

-          a Napsugár óvoda 100 férőhellyel való bővítése 355 millió Ft, vagyis egy férőhely kialakítása 3,55 millió forintba kerül

-          a 200 férőhelyes Pannónia óvoda felújítása 676 millió Ft (lenne), vagyis egy férőhely kialakítása 3,38 millió forintba kerül(ne)

A számok tehát azt mutatják, hogy a szocialista képviselők állításával ellentétben igenis a Pannónia utcai óvoda felújítása lett volna a leggazdaságosabb, férőhelyenként legolcsóbb megoldás. A bontás-építés nehézségeiről szóló érvhez pedig annyit, hogy a Meséskert óvoda beígért felújítása és bővítése már tavaly elkezdődött, bár az önkormányzat által korábban hangoztatott verziótól merőben eltérő módon: az épületet lebontották.

A gyerekeket „ideiglenesen” ugyan, de várhatóan évekre a Gárdonyi Géza Általános Iskola egyik, részükre átalakított szárnyában helyezték el, az önkormányzat által 2015 szeptemberére átadni ígért új óvoda építése pedig az engedélyezési eljárások körüli anomáliák miatt még el sem kezdődött – a sikertörténetnek nehezen nevezhető ügyről az Index számolt be részletesen. (Az önkormányzat később cáfolta, hogy a tantermek nem alkalmasak óvodai nevelésre, hisz többmillió forintot költöttek a célnak megfelelő átalakításukra, továbbá az sem igaz a kerület állítása szerint, hogy egy lepusztult udvart használhatnak a gyerekek.)

A szocialista kerületvezetés nem csak a Meséskert óvoda esetében zsonglőrködött a szavakkal, hanem a lakossági vélemények begyűjtésekor is: egy 2014 júniusában tartott testületi ülésen Szabados Péter PM-es képviselő elmondta, hogy újlipótvárosi lakók 1100 aláírást gyűjtöttek össze, mert azt szeretnék, hogy gyermekeik egészséges és megfelelő környezetben kapjanak óvodai szolgáltatást a következő években.

Szabados kérte, hogy legyen párbeszéd az önkormányzat és a lakosok között a Pannónia utcai óvoda megfelelő sorsáról, és megkérdezte, hogy egy nagy, fákkal rendelkező zöldterület, vagy egy tetőkert a jobb? Erre válaszul Karácsonyi Zoltán MSZP-s képviselő közölte, hogy az önkormányzat terveit viszont 6000 lakó támogatta aláírásával. Ami nem is csoda, hiszen az aláírásgyűjtő ív fejlécén nem a teljes igazság, csak az alábbi szöveg szerepelt:

“A XIII. kerületi Önkormányzat az újlipótvárosi óvodákat bővíteni tervezi. Az átalakítások során korszerűbb és kényelmesebb feltételek megteremtése mellett igényesebb szakmai munkára nyílik lehetőség. Alulírott egyetértek a Thurzó utcai és a Kassák Lajos utcai óvodák tervezett bővítésével és korszerűsítésével.”

Aztán következett a Meséskert óvoda lebontása és a Pannónia utcai óvoda eladása.

 

Erdélyi Katalin // atlatszo.hu