h i r d e t é s

Olaszország első (leendő) női ortodox rabbija

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Olaszország első (leendő) női ortodox rabbija

2019. május 27. - 06:53

Miriam Camerini az első olasz nő, aki ortodox rabbiképzésen vesz részt Izraelben. - írja a szombat.org.

Miriam Camerini Fotó: Vogue Italy Forrás: szombat.org

A hírt maga Camerini tette közzé a télen a JOI (Jewish, Open & Inclusive) magazinban közölt cikkében. Sokan fűztek hozzá kommentárt, és ezek – a várakozással ellentétben –többnyire pozitív kicsengésűek voltak. A közösségi oldalakon olaszországi zsidó nők gratuláltak neki. Egyikük a filmbéli Yentlhez hasonlította, aki rövidre vágatta a haját és kipát viselt, hogy fiúnak lássék, és jesivában tanulhasson.

Miriamnak erre a metamorfózisra nem volt szüksége, ugyanis a jeruzsálemi Beit Midrash Har’el az első ortodox jesiva, ahol nők és férfiak egyaránt tanulhatnak, olyan kiváló tudósoktól, mint Herzl Hefter és Daniel Sperber rabbik.

Ideje, hogy az ortodoxia elkezdje női rabbik képzését és beiktatását

– mondta Camerini.

Végtére is ez ma már nem számít forradalmi elképzelésnek; ez az idők szava.

Miriam Camerini, amellett, hogy tapasztalt pedagógus, még színházigazgató, író, énekes és színésznő is. Olyan legendás helyeken lép fel, mint a Zürichi Operaház és a velencei Teatro La Fenice. Jeruzsálemben született, Milánóban nevelkedett; szeretett városáról azt nyilatkozta, hogy „az egyetlen olasz város, amely ellenáll a jelenlegi olasz politikai klímának”. Láthatjuk őt kerékpározni a város utcáin, amint egy színházi próbáról igyekszik vallási vitaműsorba, hogy azután népszerű bat micva tanfolyamot vezessen valahol másutt.

Annak ellenére, hogy az őt ismerők természetesnek tartják, hogy rabbi lesz belőle, a 36. évében járó Camerini elmondja, hogy néhány évvel ezelőtt egy héten beül lezajlott események sora érlelte meg elhatározását. Először barátnője kérte meg, hogy segítsen elkészíteni egy beszédet abból az alkalomból, hogy fia első ízben olvassa föl a heti haftarát.[1] Ahogy együtt tanultak, rájött, milyen könnyen megy neki a tanítás. Azután egy vallásos darabot próbáló színjátszó csoport tagjai kérték arra, hogy válaszoljon a judaizmust érintő kérdéseikre. Elment hozzájuk, és beszélgetés alakult ki a vallásról és hagyományról. Ugyanazon a héten elhívták egy mecsetbe, hogy beszéljen a bibliai Izsák történetéről.

Minthogy a zsidó közösségen belül és kívül egyaránt érkeztek felkérések hozzá, rájött, hogy alaposabb képzésre van szüksége ahhoz, hogy mindnek eleget tehessen. Amúgy e nélkül is tulajdonképpen rabbiként működik Milánó városában. Iskolában tanít, fiatal lányokat készít föl bat micvára, vallási felekezetek közötti eseményeken vesz részt; megkerülhetetlen személyiség. A Hefter rabbi által vezetett Har’El beli képzés kapóra jött. És az sem véletlen, hogy Camerini az első.

Általános vélemény, hogy a kicsiny olaszországi zsidóság – számos egyéb európai zsidó közösséghez hasonlóan – nem tart lépést az ortodoxia fejlődésével és a nők szerepvállalásával, ami az izraeli és amerikai progresszívebb környezetre oly jellemző. Formálisan ugyan ortodox zsinagógákba járnak, de az ortodox életmódot nem igazán gyakorolják. Továbbá az ország zsidó ernyőszervezete mindmáig nem ismeri el, anyagilag nem támogatja a kicsiny progresszív közösségeket.

Az ortodox halacha értelmében a nők tanulmányozhatják a Tórát, de nem lehetnek vallási bírák, és nem tehetnek tanúvallomást rabbinikus bíróság előtt. A nápolyi származású, jelenleg Spanyolországban tevékenykedő Pierpaolo Pinhas Punturello rabbi szerint szükség volna női vallási vezetőkre az ortodox gyülekezetekben. „Kellenének vallási tanácsadók, nem csupán tanárok.” Egy interjúban elmondta, hogy a fenti tiltások gyökere inkább társadalmi, semmint vallási, továbbá a zsidóság története során sor került olyan változásokra, mint pl. a bat micva bevezetése, vagy a Bais Yaakov iskolák megnyitása lányok számára. Húsz éve még azon vitatkoztak, lehet-e nő ügyvéd a rabbinikus bíróságon lefolytatott válási tárgyaláson. Ma ez élő valóság.

Mindazonáltal Camerini igyekszik elhatárolni magát bármilyen vitától. „Nem szeretném, ha ez politikai üggyé fajulna. Az az érzésem, hogy a legtöbb olasz rabbi véleménye az: ’Lássuk, mi lesz ebből’”.

A program kezdete óta Camerini Milánó és Jeruzsálem között ingázik.

A leendő rabbi könyvet írt Ricette e precetti (Receptek és szabályok) címmel, amelynek megjelenése tavasszal várható. A gazdagon illusztrált kiadvány 45 rövid tanulmányt tartalmaz ételekről, és arról, hogyan kapcsolódnak a zsidó, keresztény vagy iszlám hagyományokhoz.

Jeruzsálemben viszont teljes mértékben a jesivai tanulmányok foglalják le.

A Talmud intenzív tanulmányozásának köszönhetően egész gondolkodásom változáson ment keresztül, ide értve a mindennapokat. A talmudi érvelések, magyarázatok új szűrők; olyan ez, mintha más szemüveget hordanék.

A Forward cikke nyomán Bassa László

[1] A tórai heti szakaszhoz kapcsolódó másik bibliai szakasz. (A szerk.)

szombat.org