h i r d e t é s

Olcsó húsnak híg a leve, avagy egy debreceni bölcsőde felújítás kálváriája

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Olcsó húsnak híg a leve, avagy egy debreceni bölcsőde felújítás kálváriája

2019. július 18. - 18:36

A minap Debrecenben, a Karácsony György utcában volt dolgom, egy kedves ismerősöm hívott meg pohár vörös borra. Jó évjáratot és pincészetet ígért, így gyalogosan mentem, mert az autós vagy iszik, vagy vezet. 

A szerző felvétele

Az utca elején egy félkész, gazzal dúsan benőtt épületromot láttam. Mikor rákérdeztem, kiderült, hogy ez a bölcsőde, amelynek a felújítását már tavaly októberben be kellett volna fejezni. Még poharazgattunk, a keresőbe bepötyögtem a bölcsőde nevét, és sok információhoz jutottam. Mikor elköszöntem az ismerősömtől, készítettem pár fotót, a látvány az igencsak letaglózó volt.

Otthon, már a saját gépem előtt tovább okosítottam magam. A város nem igen dúskál bölcsődei helyekben, a Karácsony György utcai tagintézmény 60 gyermekét a Gáborjáni Szabó Kálmán utcai tagintézménybe költöztették, és 2016 szeptemberétől az "anya" intézménybe már nem is vettek fel jelentkezőt. /Forrás: civishír.hu,  2016.11.19. 14:22./ Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című TOP-pályázat keretében az önkormányzat támogatási kérelmet nyújtott be három bölcsőde, köztük  Karácsony György utcai épületének felújítására. A felújítások ideje alatt a tagintézmények nem fogadnak gyermekeket, írták akkoriban.

Tovább lapoztam, és újabb nagyszerű hírre bukkantam. Örömhír lehetett volna - a szülőknek, ha nem csak a szokott sikerpropagandáról beszélhetnénk. Komolay Szabolcs alpolgármester a Karácsony György utcai bölcsőde komplex felújításáról és korszerűsítéséről tartott sajtótájékoztatót, 2018. augusztus elején. Elmondta, a már elkezdődött beruházás során megvalósul az épület energetikai szempontok szerinti felújítása; teljes körű hőszigetelési rendszer kiépítése, az elavult homlokzati nyílászárók cseréje, a lapostetős szerkezet korszerűsítése. Sor kerül mind a gyermekek, mind a nevelők, szakmai munkát segítők által használt foglalkoztató és kiszolgáló helyiségek beltéri felújítására, és kiépítik a megújuló energiát hasznosító napelemes rendszert. Hozzátette, a kivitelezés 2018 májusának végén kezdődött meg, s a munkálatok elvégzésére – szerződés szerint – 5 hónap áll a rendelkezésre. /Forrás: haon.hu, 2018. augusztus 09/.

Ugyanerről a sajtótájékoztatóról, a közpénzből finanszírozott, Fidesztől távolinak nem mondható dehir.hu még további fantasztikus információkat osztott meg a nagyérdeművel. Idéztek a területért felelős alpolgármestertől néhány veretes mondatot: "A gyerekek egy 21. századi intézménybe térnek majd vissza. Egy olyan miliő jön létre, amely alkalmas lesz arra, hogy a gyerekek testi-lelki fejlődése garantált legyen " Kiderült az is, "A bölcsőde területe közel 800 négyzetméter, a korszerűsítés során olyan anyagokat használnak, amikből akár egy luxusszállodát is fel lehetne építeni."  A beruházó cég vezetője többek között arról beszélt, hogy a beruházás június elején/?/  kezdődött, és október végére átadják a felújított intézményt. /Forrás: dehir.hu, : 2018.08.09. 18:00/

Úgy látszott, ha a város egyik vezetője ilyen optimista, akkor itt minden rendben van, a karácsonyt a gyermekek már luxuskörülmények között ünnepelhetik meg. 

Majd jött a derült égből a villámcsapás. 2019 januárjában, öt hónappal az alpolgármester hozsannázása után, az önkormányzat közleményben jelentette be, hogy a szerződést felmondja. A város vezetés szerint a kivitelező a vállalt határidőt nem tudta tartani, sőt a szakértői állásfoglalás szerint a felmondáskor 70 százalékos készültségben van a korszerűsítés. Hangsúlyozták, a debreceni önkormányzat legfontosabb érdeke, hogy minél hamarabb és az elvárt minőségben fejeződjön be a Karácsony György utcai bölcsőde felújítása is, és korszerű körülmények közé költözhessenek vissza a kisgyermekek . 

Ettől nem lettek boldogabbak a szülők, hiszen amikor minden kormányzati hírharsona arra biztatja a magyar anyákat, hogy szüljenek, addig Debrecen -úgy látszik--nem veszi komolyan a kormányzati szándékot, akár még szabotálja is, mondhatják a rossznyelvek. Hova szüljenek a debreceni édesanyák, ha nincs a városban elegendő bölcsődei hely? Erre varrjon gombot Kósa anyuka. 

Hogy ne érjen az a vád, hogy biztos sok vörösbort ittam írás közben, tettem egy kísérletet a város honlapján is. Ott /2019. július 17, 23.17-kor/ a bölcsődéről három találat volt. A legutolsó hír a szerződés felmondása, azóta semmi. Így nincs annak nyoma, hogy mikor folytatódik a beruházás, arról sincs hír, mennyire volt körültekintő a város vezetése amikor a kivitelezőt kiválasztotta. Azzal magyarázzák a saját bizonyítványukat, hogy a legkedvezőbb ajánlatot választották ki. /Forrás: debrecen.hu/ 

Arról nem szólt a fáma, vajon meggyőződtek-e arról, hogy a cég képes-e a vállalt határidőre a munkákat befejezni. A céginfó szerint a kft.-nek hét alkalmazottja van, ebből azt sejtem, hogy többen osztozhattak volna a hasznon. Hogy pontosan fogalmazzak: vajon jó gazda módjára járt-e el Debrecen város vezetése, amikor a kivitelezőt kiválasztotta? Azt nem is merem feltételezni, hogy egy csókos cégről lehetett szó. Ez ugye Debrecenben kizárt? 

Meggyőződésem, hogy a csalódott szülőket a város vezetésének a magyarázkodása nem hatja meg, a bölcsődébe harmadik éve nem vesznek fel gyermeket, a képek tanulsága szerint nyoma sincs a munkának. Gondolom, nemcsak én vagyok arra kíváncsi, mi történt január óta, mikorra várható, hogy a lurkók "VIP" körülmények között tölthessék idejüket. Melyik év karácsonyát tölthetik az akkori bölcsődések az alpolgármester úr által közel egy éve beharangozott feltételek között? Mikor folytatódik, a közel egy éves parlagon heverés után ki tudja hány százalékos készültségi állapotban levő épület felújítása, meddig kell a szülőknek várni arra, hogy lakóhelyük közelébe hordhassák a csemetéjüket? 

Papp László polgármester július 16-án, a Fidesz önkormányzati képviselő a jelöltjeinek a bemutatása kapcsán elmondta: az elmúlt öt évben olyan fejlődési pályára állt át Debrecen, amit már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is elismernek./ Forrás: dehir.hu; 2019.07.16. 11:40 | Frissítve: 2019.07.17. 12:28 /

Jó dolog a nemzetközi elismerés. Fantasztikus, örömkönnyekben úszom, De mikor mehet a 60 kisgyerek a Karácsony György utcai bölcsődébe polgármester úr? 

Képek: a szerző felvételei