h i r d e t é s

Olyan jogállam Magyarország, ahol minden egyes jogért meg kell küzdenie az embernek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Olyan jogállam Magyarország, ahol minden egyes jogért meg kell küzdenie az embernek

2021. április 22. - 17:43

Lassan egy éve nem szolgáltatnak automatikusan koronavírus-adatokat a kormányhivatalok az önkormányzatoknak. 

A kép illusztráció! - Forrás: erikablog - Blog.hu

Borsi Miklós még tavaly fordult panaszával a NAIH-hoz. Az állampolgári bejelentés azt kifogásolta, hogy „2020. október 21. óta a Gyöngyös Városi Önkormányzat, illetve annak vezetése nem kap napi és naponta frissülő információt hivatalosan a covid-koronavírus adatokról semmilyen hivataltól, hatóságtól, operatív központtól stb.” és ebből adódóan nem ismerhetjük meg az adatokat.

A NAIH elnöke Borsi urat 2021. április 12-én arról tájékoztatta, hogy egy másik bejelentés alapján indult ügyben kapott tájékoztatás szerint jelenleg a kormányhivatalok nem továbbítják automatikusan az önkormányzatok számára a Covid-19 fertőzöttekkel kapcsolatos adatokat, mivel időközben hatályát veszítették az ehhez szükséges Korm. rendeletek.

Dr. Péterfalvi Attila megállapította, hogy a 41/2020.(III. 11.) Korm. rendelet és a 81/2020. (IV. 1.) Korm. rendelet hatályossága alatt a járványügyi adatok továbbítása folyamatos volt.

A települések önkormányzatai az Országos Szakrendszeri Információs Rendszerben (OSZIR) rögzítésre került adatokhoz a „járványügyi érdekből szükségessé váló intézkedések megtétele céljából” hozzáfértek.
Azonban a 41/2020.(III. 11.) Korm. rendelet 2020. március 27-én, a 41/2020.(III. 11.) Korm. rendelet pedig 2020. június 18. napján hatályát vesztette.

Az OSZIR-ben a betegeket egyértelműen azonosító természetes személyazonosító adataik mellett a megbetegedés adatai (a megbetegedés kezdete, a megbetegedés helye, ápolási helye, bejelentett betegség, járványügyi megnevezés, ha van kórházi felvétel: felvétel/elbocsátás dátuma, megbetegedés kimenetele, szövődmények), a szakmai laboratóriumi diagnózisra (mintavétel dátuma, kórokozó, vizsgálati módszer, eredmény minősítése), valamint az eset minősítésére vonatkozó adatok is rögzítésre kerülnek.
Péterfalvi Attila azt is megírta, hogy a fent hivatkozott ügyben a Hatóság által felszólított kormányhivatal megküldte egy budapesti kerület Covid-19 fertőzött lakosainak számát az azt igénylő önkormányzatnak.

A NAIH elnöke leírta azt is, megállapítható, hogy a kormányhivatalok és a járási hivatalok rendelkeznek a települések Covid-19 fertőzött lakóinak számára vonatkozó adattal, hiszen ez az adat az OSZIR-ből kinyerhető. Tehát, ha Gyöngyös Város Önkormányzata a város Covid-19 fertőzött lakóinak számát igényli a Heves megyei Kormányhivataltól, akkor azt meg kell kapnia.

Adódik a kérdés a NAIH-elnök levele nyomán: hány olyan önkormányzat van ma Magyarországon, amely él az információhoz való jogával és tájékoztatja az adott település lakosságát a koronavírus-járvány valós adataival?