h i r d e t é s

Olyan módszerrel próbálkozik Orbán, amiben nincs semmi új, és az Index esetében nem is hatékony

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Olyan módszerrel próbálkozik Orbán, amiben nincs semmi új, és az Index esetében nem is hatékony

2020. július 30. - 15:37

Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy az Indexet azért ejtette foglyul az Orbán-rezsim, mert a saját kommunikációs gépezete csődöt mondott. 

A kép illusztráció! - Forrás: 24.hu

Ha ugyanis a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket, nem kellett volna elfoglalnia a kormánynak azt az internetes hírportált, amely ugyan kritikus volt vele szemben, ám kínosan ügyelt arra, hogy a függetlenségét egyik politikai oldalról se roppantsák meg. Ha az a kormány célja, hogy az Indexen keresztül új szavazókat vonzzon magához a Fidesz, akkor nagyon rossz úton jár, ha viszont az, hogy provokálja az ellenzéki érzelmű szavazókat, akkor ennél hatásosabb módszert nem is találhatott volna.

Régóta dúl az a vita politikai elemzők, újságírók, kommunikációs szakemberek köreiben, hogy mennyire lehet a sajtón keresztül befolyásolni a különböző szavazótáborokat, illetve érdemben alakítható-e a választói aktivitás a médián keresztül. Senki se vitatja, hogy komoly hatása van az emberek politikáról alkotott képére az, ahogy a rádiókból, újságokból, internetes portálokon, tévécsatornákon keresztül eljutnak hozzájuk azok az információk, melyek alapján véleményt alkotnak a közéletről, illetve az azt alakító személyekről. Más kérdés, hogy a szavazópolgárok többsége eleve szelektál e médiatermékek között, mivel korábban kialakult politikai nézeteihez igazítja saját információs környezetét.

Ez lényegében azt jelenti, hogy a sajtón keresztül érdemben nem igazán lehet befolyásolni olyan emberek pártszimpátiáját, közélethez való viszonyát, esetleg világnézetét, akik elkötelezték már magukat a kormány mellett, illetve azzal szemben foglalnak állást. Volt olyan példa Magyarországon, hogy egy ellenséges hangvételűnek tartott sajtóorgánum megszerzésével próbálták úgymond „átvezetni” az addig zömében ellenzéki olvasókat a kormányoldalra, ám ez - főként az Origó példáján lemérve – meglehetősen kis hatékonysággal működött. Amikor pedig bezáratnak egy ellenzéki újságot - ahogy azt a Népszabadsággal tette a Fidesz -, egyszerűen fogják magukat az olvasók, és keresnek maguknak egy másik kritikus hangvételű lapot. Persze, ezt csak addig tehetik, amíg vannak ilyenek...

Ő tehát hisz abban, hogy a szavazókat úgymond „át lehet nevelni” azzal, ha új szellemiségű tartalmakat kínálnak a jól ismert indexes logó alatt.

Ilyen előzmények ellenére is elszánta magát a Fidesz arra, hogy bedarálja az Indexet, amely amellett, hogy a sajtószabadság eszményének egyik utolsó hazai zászlóvivője (volt?), az ország legolvasottabb hírportálja. Ennek legfőbb okát a tavaly októberi önkormányzati választások végeredményében, illetve a kormány csúfos kudarcáért nagyban felelős kormánypárti médiakolhoz, a KESMA nevű torzszülött gyenge teljesítményében kell keresnünk. Orbán Viktor többször is célzott rá, hogy nem elégedett saját médiabirodalmának teljesítményével, és ennek látványos megnyilvánulásaként ki is rúgta Liszkay Gábort, a médiakolhozt létrehozó, és sokáig vezető bizalmasát.

Orbán mindenképpen igyekszik elmozdulni a holtpontról, vagyis érdemben szeretné növelni szavazóbázisát a 2022-es parlamenti választásokig, és úgy tűnik, ennek a célnak a megvalósításához nem lát elegendő garanciát a kormánypárti sajtóban. Amellett, hogy új irányt vár a KESMA mintegy 500 sajtóterméket egyesítő propagandagépezetétől, igyekszik megszerezni (illetve szakmailag és gazdaságilag) ellehetetleníteni az ellenzék számára oly fontos Indexet. Ő tehát hisz abban, hogy a szavazókat úgymond „át lehet nevelni” azzal, ha új szellemiségű tartalmakat kínálnak a jól ismert indexes logó alatt.

Arra azonban ügyelnie kell Orbánnak, hogy maradjon néhány nyíltan kormánykritikus sajtótermék a piacon, ugyanis az Index lerohanása miatt keletkezett belföldi és külhoni botrány csak úgy csillapítható, ha rámutat még néhány szerkesztőségre, melyek (egyelőre) írhatnak a kormány zűrös ügyeiről. A kormányfő kénytelen egyelőre betartani olyan szabályokat, melyeket ugyan a háta közepére kíván, de az Európai Unió pénzforrásait nem kockáztathatja azzal, hogy teljesen felszámolja Magyarországon a szabad sajtót. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kirabolod a kocsma vendégeit, néhánynak hagyd meg az óráját, mert ők majd melletted tanúskodnak, ha a seriff elkap.”

Szegedi Kattintós