h i r d e t é s

Önkormányzati cégek beruházásait állították le Debrecenben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Önkormányzati cégek beruházásait állították le Debrecenben

2020. március 30. - 18:29

A koronavírus-járvány miatt néhány kivételtől eltekintve leállították a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalatainál folyó beruházásokat, az intézkedés nem érinti a leendő BMW autógyárnak is helyet adó észak-nyugati gazdasági övezetet - közölte a városháza sajtóirodája hétfőn az MTI érdeklődésére.

Papp László polgármester korábbi közleményében úgy fogalmazott: annak érdekében, hogy a holding munkavállalóit meg tudják tartani - néhány kivételtől eltekintve -, leállították a beruházásokat a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-nél. Az így felszabaduló forrásokból a jelentős mértékben lecsökkent bevételek mellett is tudnak bért fizetni a munkavállalóknak - indokolta a döntést.
Hozzátette: az önkormányzati beruházások, fejlesztések ütemtervén egyelőre nem változtattak, de a válság elhúzódása azon a területen is eredményezhet átütemezést.

A városháza hétfői közleménye szerint a beruházási stop ellenére a debreceni hőszolgáltató folytatja az elhasználódott hőközpontok felújítását az átépítés alatt álló Dósa nádor téren, és a vízműnek sem kell leállítania a klórozó, valamint az iszaprothasztó tornyok gépészeti korszerűsítését.

A Debreceni Gyógyfürdő Kft. ugyancsak elvégezheti a nagyerdei strandhoz kapcsolódó hévízkút hévíztározó tartályának felújítását. A DV Info Kft. pedig éppen a koronavírus-helyzet miatt fokozódó informatikai terheléshez kapcsolódó beszerzéseire kapott engedélyt. Azokat a beruházásokat, amelyek nem sürgősek, 2021-re csoportosították át - közölték.

A debreceni nemzetközi repülőtéren a lecsökkenő forgalom miatt a 175 dolgozó közül kettőnek kellett felmondani, másokkal sikerült megállapodni: kilencen fizetés nélküli szabadságra mentek, ötvennégyen közös megegyezéssel távoztak, azzal, hogy ha visszaáll a légi közlekedés a válság előtti szintre, a cégnek szándékában áll visszavenni őket. További tizenegyen fizetéscsökkenéssel állományban maradtak - közölte a városháza.

A debreceni önkormányzat beruházásai közül minden jelenleg is zajló fejlesztés - a Dósa nádor tér átépítése, a nagyerdei strand rekonstrukciója, a zöldváros-programok, az útépítések folytatódnak, és - a kivitelező tájékoztatása szerint - a leendő BMW-autógyárnak is helyet adó észak-nyugati gazdasági övezet kialakítása is az ütemterv szerint halad, a munkákat a kialakult járványhelyzet nem akadályozza - jelezte a városháza az MTI-nek. (MTI)