h i r d e t é s

Önmagát minősíti a Fidesz a finnek és svédekhez küldött delegációval

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Önmagát minősíti a Fidesz a finnek és svédekhez küldött delegációval

2023. március 07. - 06:45

Ha durván akarunk fogalmazni, akkor teljesen elfelejtette a demokrácia alapelveit a magyar kormánypárt, ha megengedőbbek akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy félreértelmezi a nemzetközi helyzetet, ami persze ettől még fokozódik.

A kétharmad - Forrás: Miniszterelnökség/Botár Gergely

Történt, hogy a Fidesz legutóbbi frakcióülésén állítólag heves vita alakult ki arról, hogy a parlament megszavazza-e Finnország és Svédország csatlakozási kérelmét a NATO katonai szövetségéhez. A miniszterelnök a beszámolók szerint a ratifikálás mellett érvelt, ám a képviselők egy része ellenállt, mondván, az északiak igaztalanul bírálják a magyar kormánypártot. A vége az lett, hogy a frakció küldöttséget menesztett Helsinkibe és Stockholmba. - írja a Szegedi Kattintós

Tipikus fából vaskarika megoldás született a hónapok óta halogatott ratifikációs ügyből. Mivel Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz Törökország és Magyarország kivételével már minden tagország jóváhagyta, egyre kínosabb, hogy még a napirendere vételt sem igazán hajlandó megszavazni a parlament fideszes többsége. Mivel időközben egyre durvul a helyzet az Oroszország és Ukrajna közti háborúban, és egyre fenyegetőbb üzeneteket küld Moszkva Kijev nyugati szövetségeseinek, a két ország NATO csatlakozása meglehetősen sürgős lett a katonai szövetség és az érintett országok számára.

Ezt a kiélezett helyzetet akarja kihasználni most a Moszkvát olykor burkoltan, olykor viszont nyíltan támogató magyar kormánypárt. Megszoktuk már Orbán Viktortól, hogy a többséggel való szembenállását rendszeresen próbálja apró pénzre váltani, ám ezúttal ő is belátta, hogy a finneknek és svédeknek most égetően szükségük van a hivatalos csatlakozáshoz, hiszen Oroszország közelsége és kardcsörtető kommunikációja indokolja a szövetségbe való belépésüket.

Orbán azonban korábban olyan sikeresen hergelte a sajátjait azok ellen a liberális demokráciák ellen, melyek szóvá tették a jogállamiság sanyarú állapotát Magyarországon, hogy most nem tudta őket meggyőzni arról, hogy zokszó nélkül adjanak utat Svédországnak és Finnországnak. Végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy a párt parlamenti frakciója küldöttséget meneszt az északiakhoz, hogy megkérjék az árát a csatlakozásuk támogatásának. Az ötlet olyan abszurd, hogy valószínűleg Kövér László házelnök fejéből pattant ki.

Matti Vanhanen, a finn parlament elnöke – aki szerdán találkozik a magyar delegációval – azt mondta, hogy a NATO-folyamat és Magyarország uniós forrásainak befagyasztása között nincs semmilyen összefüggés. Ezek teljesen eltérő szervezetek, az EU-ban a bizottság felügyeli a munkát.

Igen ám, de miféle jogosítványokkal rendelkezik egy parlamenti delegáció, amelyet egyrészt nem hívtak meg, másrészt csak kormánypárti politikusokból áll? Erkki Tuomioja, a finn külügyi bizottság alelnöke nem véletlenül látja úgy, hogy nem a magyar parlament, hanem a Fidesz és Orbán Viktor delegációja érkezik hozzájuk. A politikus szerint egyértelműen magyar belpolitikai érdekeket szolgál ez a látogatás, amihez nem kíván asszisztálni. „Finnországnak nincs miről tárgyalnia a küldöttséggel, és nincs mit magyaráznia" – mondta a látogatást megelőzően Erkki Tuomioja.

A finn politikus rendkívül pontosan látja, hogy egy egyszerű kommunikációs trükkről van szó, ugyanis ha Orbán Viktor azt akarja, hogy a magyar parlament szavazza meg a ratifikációt, akkor az meg is fogja azt tenni, ám előbb egy kamu delegáció eljátssza azt, hogy engedményeket csikartak ki a másik féltől a támogatásért cserébe. A kizárólag fideszes delegáltakból álló küldöttségnek ugyanakkor semmilyen felhatalmazása nincsen arra, hogy bármit kérjen vagy adjon egy olyan parlamenti döntésért cserébe, amelyben az ellenzék is részt vesz.

Így legalább a látszat kedvéért fel kellett volna kérniük néhány nem fideszes politikust is, hogy csatlakozzanak a küldöttséghez, bár valószínűleg ebben a bohózatban nem kívántak volna részt venni azok, akik kezdetektől támogatják a NATO bővítését. A delegáció ugyanis valószínűleg azt szeretné elérni, hogy a két skandináv kormány segítse a magyar kormányt abban, hogy hozzáférjen az egyelőre befagyasztott uniós pénzügyi forrásokhoz. A várakozások lehűtése azonban hamar megtörtént, ugyanis Matti Vanhanen, a finn parlament elnöke – aki szerdán találkozik a magyar delegációval – azt mondta, hogy a NATO-folyamat és Magyarország uniós forrásainak befagyasztása között nincs semmilyen összefüggés. Ezek teljesen eltérő szervezetek, az EU-ban a bizottság felügyeli a munkát.

Vanhanen fején találta a szöget, bár nem volt nehéz dolga. A Fidesz parlamenti delegációjának ugyanis körülbelül egy délutáni teázáshoz van jogosítványa, amennyiben persze egy finn párt parlamenti delegációja, esetleg egy szakbizottság elnöke meghívja őket erre. A fideszes politikusok olyan régóta vannak döntési pozícióban Magyarországon, hogy már teljesen megfeledkeztek arról, hogy a demokráciákban vannak olyan játékszabályok, melyeket illik betartani. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: ”Ha egy tomahawkot viszel a szomszédnak, ne szabd feltételül, hogy ő meg adjon neked egy nyilat, ha meg akarja kapni az ajándékodat.” (Szegedi Kattintós)