h i r d e t é s

Orbán az utolsó vacsorán

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán az utolsó vacsorán

2020. május 18. - 08:53

Orbán Viktor átvette Jézus helyét drMáriás festményén. - írja a hirklikk.hu.

 Az utolsó vacsorán Orbán mellett Trump, Netanjahú, Erdogan, Kaczynski valamint Ákos, Áder, Kövér, Lévai Anikó és Mága Zoltán is szerepet kapott.

A művész így ír közösségi oldalán „Az utolsó vacsora a járvány megállítása előtt Leonardo műtermében" című friss festményéről:

„Nemrégen a Mindenható az újfent elzüllött emberiség figyelmeztetésére láthatatlan járványt küldött. Erre azonban a világ leghatalmasabb vezetői addig rá se hederítettek, amíg az hegyekben álló hullákkal tragikussá nem nőtt. Akkor aztán pánikszerűen keresni kezdték az ellenszerét, de hosszú heteken át sehogyan sem találták. Ekkor arra lettek figyelmesek, hogy egy távoli pici országban egy pici nép erős vezetője megtalálta a mentő megoldást, ami nem más, mint az alapos kézmosás, s miután azt kihirdette és megparancsolta, az ő országából a járvány jószerivel eltűnt.

Bejelentkeztek hát a világ vezetői, hogy eltanulják a világmentő módszert, s hamarosan fogadva is lettek egy nagy vacsora keretében, ahol Orbán Viktor nekik lépésről lépésre elárulta, mik az alapos kézmosás fortélyai, hogy a világ e szörnyű betegségtől annak köszönhetően megmeneküljön.

A vendégek az előadását követően izgatottan kérdezni és kiabálni kezdtek, de Kövér László ekkor odamorogta, hogy azonnal kiebrudalja őket, mire síri csend lett, amit követően Áder János szomorúan, hosszasan és mély áhítattal a vizek elvesztett tisztaságáról beszélt. A vendégek ettől elaludtak, de Mága Zoltán csudálatosan csillogó hegedűszava hamarosan felébresztette őket, miközben Lévai Anikó kenyér és bor felszolgálásával próbálta elviselhetővé tenni a helyzetet. Ezután Mészáros Lőrinc előadása következett a politikai gazdaságtan legkorszerűbb kulcskérdéseiről, melynek keretében néhány zöld-hasúval teli aktatáskát adott át a vendégeknek a jobb megértésük elősegítésére, amit Ákos szenvedélyesen előadott legújabb Mel Gibsonhoz írt dala festett alá.

Ezután a vendégek következtek. Elsőként Trump elnök szólalt fel kifejtve, hogy neki nagyon tetszik a magyar találmány, mert eddig csak dollárokba törölte a kezét, nem tudta, hogy az akár vízzel is mosható. Barátja Benjamin Netanjahu elnök is üdvözölte az új módszert, bár azt mondta, kevés a víz és túl drága, jobb továbbra is a dollárokat használni, lehetőleg minél többet. Eközben Erdogan elnök végig huncutul mosolygott, majd kifejtette, hogy szerinte továbbra is a leghatékonyabb módszer az emberek kezének erős, alapos és folyamatos mosására a delejes pálcaütés. Ezután az asztal másik végén Jarosław Kaczyński szólalt fel, aki a lengyelek nevében mondott köszönetet, kiemelve, hogy a víz nem csak az újonnan felfedezett kézmosásra, de akár zuhanyozásra is használható, sőt, megkeresztelkedésre is. Putyin azzal igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a vírust csakis fegyverrel lehet legyőzni, Kalasniykov doktor módszerénél úgysincs jobb, majd Hszi Csin-Ping zárta a sort vallomásával, hogy ő gyakran és szívesen mos kezet a legjobb pionírok könnyeiben.

Ezután a jelenlevők meghitt kölcsönös kéz- és lábmosást mutattak be a bor és a kenyér elfogyasztása mellé, majd nagy megnyugvásban és egyetértésben zárták az estét, hisz tudták, hogy ezek után a vírusnak örökre vége lesz.

Azóta legnagyobb félelmeik ellenére sem halt meg egyikük sem, a világ pedig meggyógyult, így mindegyikük ott folytathatja, ahol abbahagyta, de egy ideig talán egyikük se felejti el, milyen közel hozta őket a véghez a korona." – írja DrMáriás.

hirklikk.hu.