h i r d e t é s

Orbán: "El kell kerülni, hogy egy nagy menekülttábor legyünk"

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán: "El kell kerülni, hogy egy nagy menekülttábor legyünk"

2015. február 13. - 09:56
0 komment

Ésszerű és rendezett kapcsolatra van szükségünk Oroszországgal, Putyin "vitatott, de elismert szereplője" a politikai életnek, és így is kell hozzáállni.

Nem szabad hosszú távra szóló gázszerződést kötni, a legfontosabb pedig az ukrajnai béke – mondta a kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjújában, ahol konkrétan nem megemlítve, de Simicska Lajosról is kérdezték. Orbán szerint azt kell elérni, hogy elterjedjen, hogy Magyarországon letartóztatják és kitoloncolják a bevándorlókat, és így nem lesz vonzó az ország a határsértők számára.

"A helyzet továbbra is törékeny, egy igazi háborúval állunk szemben" – jelentette ki Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A Kossuth rádióban azt mondta: nagyon sokan meghaltak, legalább 5000-ren, de ennek a tízszerese sem zárható ki. "Olyan háborúról beszélünk, amely szokatlan az európai történelemben" – fogalmazott, hozzátéve: ez egy befagyott konfliktus, ami könnyen kiolvadhat, könnyen háborúvá válhat.

Az az érdek, hogy a béke kerekedjen felül, hogy ne legyen fegyveres konfliktus, még a törékeny békét eredményező, sok bizonytalanságot tartalmazó megállapodás is jobb a háborúnál – jelentette ki a minszki megállapodással kapcsolatban, mely szerint vasárnap 0 órától tűzszünetet lép érvénybe Kelet-Ukrajnában.

"Putyin elnök urat én hívtam meg, és örülök, hogy jön"

Ésszerű és rendezett kapcsolatra van szükségünk Oroszországgal – mondta azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő kedden Budapestre látogat. Ezt megvalósítani szerinte nem könnyű, a kormányfő utalt az '56-os forradalomra és 1989-re is. "Putyin elnök urat én hívtam meg, és örülök, hogy jön" – fogalmazott a kormányfő, fontosnak nevezve a nagyhatalmakkal való kapcsolatainkat. Putyin tavaly nyáron járt Ausztriában is – mondta Orbán, aki szerint az orosz elnök "vitatott, de elismert szereplője" a politikai életnek, és így is kell hozzáállni.


Fotó: 

Ukrajna hatalmas ország, nagyon nagy katonai potenciállal, Oroszország még náluk is nagyobb, de Magyarországnak az is fontos, hogy jóba legyünk az ukránokkal, erről se szabad elfeledkeznünk, miközben az oroszokkal barátkozunk – fejtette ki Orbán Viktor, aki ezért ma Kijevben találkozik Petro Porosenko ukrán elnökkel, ahol elsősorban az ukrán válságról egyeztet, de szó esik a határon túli magyarokról is.

Lejár a hosszú távú gázszerződés, amiket nem a mostani kormány kötött minden előnyével és hátrányával – mondta a kormányfő, aki szerint a gáz ára nem alakult kiszámíthatóan, és nem is fog, ezért nem szabad hosszú távú szerződést kötni. Arról, hogy a gázárakat le lehet-e szorítani, azt mondta, majd a tárgyalások után tud erről bármit is mondani.

Azonnali kitoloncolás a cél

A tiltott határátlépőket őrizetbe vegye-e a határrendőrség – ebben a kérdésben szeretné a kormányfő, ha a magyarok egységes álláspontot képviselnének. Ha az azonnali kitoloncolásra kap felhatalmazást a nemzeti konzultáció során, akkor ezt fogja képviselni Brüsszelben – fejtette ki Orbán Viktor, aki szerint az embereknek megvan a "maguk sütnivalója" és a józan esze, és ha világos, egyszerű kérdéseket tesznek fel a konzultáció során, akkor az emberek fognak tudni érdemben válaszolni.

Az európai szabályozás ésszerűtlen és csábít a szabályszegésre, szerinte világossá kell tenni az EU-nak, hogy rossz döntés volt az azonnali kitoloncolások leállítása, ami korábban gyakorlat volt Magyarországon is. Szerinte az osztrákok és a németek is bajban vannak a megélhetési bevándorlók miatt. "El kell kerülni, hogy egy nagy menekülttábor legyünk" – jelentette ki. Szerinte azt kell elérni, hogy elterjedjen, hogy Magyarországon letartóztatják és kitoloncolják a bevándorlókat, és így nem lesz vonzó az ország a határsértők számára. Egyelőre a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációnak ő a vezetője, de még nem indult el, előkészítés szükséges ehhez – mondta még el az interjúban.

"Hogy ki milyen stílusban mit mond, az nem a mi dolgunk"

"Elértük a céljainkat, elégedetten írhattam alá a megállapodást a bankokkal" – mondta. Szerinte a devizahitelesek korszakát lezárták most. A második cél az volt, hogy a magyar bankok többségében magyar kézben legyenek, ezt is elérték most. "Most egy magyar pénzrendszerünk van" – jelentette ki Orbán, aki szerint nem az a fontos, hogy állami, hanem, hogy magyar kézben legyen a bankrendszer, mert válság idején nem jó, ha az osztrák, német, vagy francia kézben lévő bankok a saját országaikat támogatják, oda viszik a pénzt, és nem a magyar gazdaságot segítik.

"Magyarországon szükségünk van reklámadóra, van reklámadó, nem tudunk eltekinteni az ebből származó bevételtől, az összes többi kérdés technikai" – mondta a kormányfő, aki szerint jó volna elkerülni egy uniós eljárást, amit az RTL-csoport kezdeményezett Brüsszelben, tehát ez a cél. "Ilyen vitákban nem vehetünk részt, a kávéházi legendák világa nem a kormányzás világa. Hogy ki milyen stílusban mit mond, hogy valaki nem szeret adót fizetni, az nem a mi dolgunk" – válaszolt a műsorvezető kérdésére, aki Simicska Lajos nevének említése nélkül, de egyértelműen a múlt pénteki kirohanására utalva kérdezte a kormányfőt.

 

hvg.hu