h i r d e t é s

Orbán évértékelő: Ez a nyolc év jól sikerült

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán évértékelő: Ez a nyolc év jól sikerült

2018. február 18. - 16:28

Jól sikerült ez a nyolc év, "jobban, mint ahogy vártuk" - így értékelte Orbán Viktor az elmúlt nyolc év kormányzását.

Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ez a nyolc év jól sikerült

Jól sikerült ez a nyolc év, "jobban, mint ahogy vártuk" - értékelte a 2010 óta tartó kormányzást Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.

"Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük" - fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak.

Azt is hangsúlyozta, hogy karácsonykor nyugdíjprémiumot fizethettek a nyugdíjasoknak.

Még közel sem értünk a munkánk végére

Még mindig nem értünk a munkánk végére, van még abból bőven - fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.

Mint fogalmazott, azt kívánja Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen.

A kormányfő értékelése szerint az ország már jobban teljesít, de még nem úgy, ahogy tehetsége alapján képes lenne.

Nekünk Magyarország az első

Nekünk Magyarország az első - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap elmondott évértékelőjében.

A kormányfő úgy fogalmazott: "mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk".

Azt is kiemelte, hogy Magyarország mára jócskán felértékelődött, "hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná". Szavai szerint Magyarországon "süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás".

Budapesten a világos beszéd a divat, "Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk" - jelentette ki Orbán Viktor.

Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, készen állunk, hogy mindent megtegyünk érte

Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy mindent megtegyünk érte - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében, jelezve: ez különbözteti meg pártját a többitől.

A kormányfő az ellenzékről szólva megjegyezte: állapotukat látva nem mindig hisz a szemének, értékelése szerint Magyarország ennél többet érdemel. 

Nem csoda, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van - vélekedett a miniszterelnök. 
Orbán Viktor azt is leszögezte: "azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység".

Sikeresen megvédtük déli határainkat, de Nyugatról veszély fenyeget

A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, "stabilan állunk a lábunkon", Nyugatról azonban veszély fenyeget - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap tartott hagyományos évértékelő beszédében.

A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, "stabilan állunk a lábunkon", Nyugatról azonban veszély fenyeget - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap tartott hagyományos évértékelő beszédében.

Most az a "divatos nóta" - folytatta -, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válni, mert ez így szolidáris. Ezért világosan ki kell jelenteni: Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, a keresztény kultúrájukat - mondta Orbán Viktor.

Nem fogjuk tétlenül nézni a Soros-terv végrehajtását

Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy vannak, akik a Soros-terv végrehajtásán mesterkednek, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.

A kormányfő első lépésként hivatkozott a Stop Soros törvénycsomagra, kifejtve: a migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez kötik, a migránsbarát nem-kormányzati szervezeteknek (NGO) szánt külföldi támogatás egy részét átirányítják a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelnek el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltják, "legyenek bármilyen hatalmasok, vagy gazdagok".

"Harcolni fogunk a nemzetközi arénában is"

- emelte ki, jelezve: hétfőn átadja az Európai Tanács soros elnökének azt az európai törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét. (MTI)