h i r d e t é s

Orbán helyett a magyarok igényeire kellett volna koncentrálnia Márki-Zaynak Kunhalmi szerint

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Orbán helyett a magyarok igényeire kellett volna koncentrálnia Márki-Zaynak Kunhalmi szerint

2022. április 14. - 06:56

A szocialisták társelnöke úgy látja, a hatpárti szövetség pozícióját az is aláásta, hogy Márki-Zay Péter az előválasztási sikere után az ellenzék leváltásáról beszélt.

Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke - Forrás: MTI

„A NER-nek kedvező körülmények mellett számos konkrét közvetlen ok is hozzájárult az újabb kétharmados győzelemhez. Magának a választásnak a sorsát elsősorban a február 24-én kitört orosz-ukrán háború döntötte el, hiszen a veszélyhelyzetek szinte mindig a hatalmon levő politikai erőknek kedveznek. Ugyanakkor a Fidesz kétharmados sikeréhez a demokratikus ellenzék és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt súlyos hibái is hozzájárultak” - írta a Mérce oldalán megjelent véleménycikkében az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes úgy véli, az Orbán Putyin-barát politikájának éles bírálatára irányuló kommunikáció szemben állt a magyar társadalom többségének álláspontjával, amely szerint az országnak ki kell maradnia a háborúból és el kell kerülnie ennek negatív gazdasági hatásait. A magyarok többsége ugyanis nem annyira oroszellenes, mint a lengyel közvélemény - vélekedett. 

Hozzátette, a Fidesz kampányának döntő eleme ugyanis az volt, hogy az ellenzék háborúba akarja sodorni az országot és emellett politikájával, a gáz és olajimport elleni fellépésével gazdasági fejlődését is veszélyezteti. Tette mindezt annak ellenére, hogy az ellenzék is megszavazta a parlamentben március 10-én a kormány által benyújtott békepárti politikai nyilatkozatot, amely szerint Magyarország nem küld fegyvereket és katonákat Ukrajnába, s nem engedi támadó fegyverek átszállítását a magyar-ukrán határon keresztül.

A fideszes retorika a fővárosban ugyan kevéssé hatott, vidéken azonban meghatározó módon befolyásolta a választói magatartást, egykori ellenzéki szavazók százezreit tartva távol az urnáktól. Emellett jelentős mértékben gyengítette az ellenzék pozícióit az is, hogy szociális programját számos liberális közgazdász a kezdetektől fogva élesen bírálta. „Végezetül a hatpárti szövetség pozícióját az is gyengítette, hogy Márki-Zay Péter előválasztási sikere után az ellenzék leváltásáról beszélt, s emellett konzervatív-liberális beállítottságú politikusként nehezen tudott azonosulni a program baloldali, szociális elemeivel.”

Kunhalmi Ágnes kifogásolta, hogy a hatpárti ellenzék közös programját csak március 9-én mutatták be, ami aztán nem került be a kommunikáció középpontjába. Így nem kaptak kellő hangsúlyt azok az elemek sem, mint például a bér- és nyugdíjemelések, a minimálbér adómentessé tétele, az áfacsökkentés, melyek megvédték volna a magyar családokat a háború okozta negatív gazdasági következményektől.

A politikus a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége, miközben a széttagolt pártstruktúra átalakulásával is számolnunk kell. 

"A kétharmad fő oka, hogy az ellenzék még a háború kitörése után is döntően Orbán személyére koncentrált, a magyar társadalom igényei helyett. Régiónkban a tekintélyuralmi rendszerrel és a neoliberalizmussal egyaránt meg kell küzdeni a progresszív politika jövőbeni sikeréért, ahelyett, hogy a kettő közül valamelyiket választanánk" - zárta sorait Kunhalmi Ágnes. (Népszava)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s