h i r d e t é s

Orbán legnagyobb ellenfele lett a Néppárt elnöke, rögtön üzent is

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán legnagyobb ellenfele lett a Néppárt elnöke, rögtön üzent is

2019. november 21. - 08:16

A Fidesz teljesen páriává vált a saját pártcsaládjában. - írja a nyugatifeny.hu.

Donald Tuskot választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerdán este, a konzervatív pártcsalád zágrábi tisztújító kongresszusán.

Tusk volt az egyetlen jelölt, 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

A korábbi lengyel miniszterelnök szerdai beszédében harcot hirdetett a populizmus ellen, és neve kimondása nélkül többször is félreérthetetlenül utalt Orbán Viktorra.

Tusk azt mondta, öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája. (Ő volt az Európai Tanács elnöke – a szerk.)

Kész vagyok harcolni, készek Önök is?

– tette fel a kérdést a résztvevőknek.

Tusk szerint a félelem fontos szerepet játszik a politikában, a migrációs válság, valamint az elmúlt évek terrortámadásai miatt az emberek a biztonság érzését keresik.

Szerinte azonban semmiképpen nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal.

Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség

– hangoztatta.

Figyelmeztetett: azok, akik ezt nem tudják elfogadni,

de facto ki lesznek zárva a pártcsaládból.

Egy ponton egyértelműen Orbán Viktorról beszélt.

Emlékszem, amikor többen heteken keresztül keményen dolgoztak a Törökországból érkező illegális bevándorlók hullámának visszaszorításért.

Több száz órás tárgyalások után jutottunk el az Ankarával való megállapodásig, amelynek köszönhetően az érkező migránsok száma több mint 90 százalékkal csökkent.

Senkit sem kell emlékeztetnem arra a szerepre, amelyet Angela Merkel játszott ebben a folyamatban. Mégis, másvalaki akarta le a babérokat.

Valaki, aki szintén keményen dolgozott, de csak a saját narratíváján, miközben kerítést épített és plakátokon hirdette a migrációellenes propagandát”

– mondta Tusk.

A Fidesz tagsága az Európai Néppártban fel van függesztve: Orbánék nem szavazhattak a pártcsalád elnökéről, valamint a fideszes Gál Kinga is elveszítette eddigi alelnöki posztját az EPP-ben.

nyugatifeny.hu