h i r d e t é s

Orbán ugyanúgy kétharmaddal nyeri a választást, mint Putyin

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán ugyanúgy kétharmaddal nyeri a választást, mint Putyin

2021. szeptember 21. - 11:17

Egy választási eredményt pontosan ki lehet számítani előre. Meg lehet alkotni a szabályokat úgy, hogy az éppen annyi legyen, amennyit akarnak. Ez pedig mindig a szükséges kétharmad lesz. 

A kép illusztráció! - Forrás: 444.hu

Ezek a választások csak arra jók, hogy Orbán demokratikus felhatalmazást hazudjon a diktatúrája mögé. A mostani diktátorok mind tartanak választást, csak a leghülyébbek nyernek 80-90 százalékkal. Akik igazán veszélyesek a világra, azok éppen csak annyival, amennyire a totális uralomhoz szükségük van. Az ellenzéküket maguk választják és a látszat kedvéért fizetik, eltartják őket. - írja az Amerikai Népszava

Nem szívesen romboljuk a magyar emberek négyévente fellángoló illúzióit, de az igazságnak tartozunk annyival, hogy elmondjuk: Orbánt demokratikus választáson leváltani nem lehet, rendszerét demokratikus úton megdönteni nem lehet, mert Magyarországon nincsenek demokratikus választások, a diktatúra rendszerét pedig nem lehet demokratikusan eltörölni, csak a törvénytelenségét kimondani és megszüntetni. A reménykedők, az álmodozók, akik nem realisták és nem tanulnak a négyévente rajuk köszönő valóságból, hinni akarnak, s ezzel Orbánt segítik és legitimálják.

Így lesz az 2022-ben is, s nem azért, mert Orbánt egy demokratikus választáson ne lehetne megdönteni, hanem azért, mert nincsenek demokratikus választások, és ő nem tesz lehetővé semmiféle hatalomváltást. Gondoskodnak arról, hogy az egyenlőtlen feltételek, az átírt szabályok mellett bármilyen további módosítást bevezessenek, és megakadályozzák az ellenzék győzelmét. Idegeskedni akkor sem kell, ha ez véletlenül nem sikerülne, mert az orbáni alaptörvény érvényessége esetén három hónapnál tovább senki nem tud kormányozni, mert működésképtelenné válik a kormány.

Még ezt is eljátszhatná Orbán, hogy bebizonyítsa: rajta kívül senki nem tud kormányozni, nélküle csak káosz lenne az országban, de nincs erre szüksége, simán fog nyerni újra kétharmaddal, ahogy Putyin is simán nyeri kétharmaddal az orosz választást. A különbség az, hogy Putyin a valódi ellenzéket bebörtönzi, száműzi, a valódi ellenzéki szervezeteket terroristának nyilvántja, ezzel kizárja a választásból, míg Orbánnak nincs valódi ellenzéke, amely nem kollaborál vele, és amely egyértelműen kijelenti a rendszer valódi jellegét, és államellenes bűncselekménynek nyilvánítaná a NER-t.

Ezek olyan ellenzékiek, akiket még bebörtönöz és betiltani sem kell. Ez az ellenzék még mindig nem jutott el oda, hogy bűnszervezetté nyilvánítsa a Fideszt, törvénytelenné a hatalmát és az egész rendszert. Ezek a pártok és politikusok még mindig elismerik, hogy létezik törvényes magyar állam és magyar alkotmány, törvényes választásokat tartanak, melyben kifejeződhet a nép akarata. Ha nem így lenne, nem is vennének részt egy nyilvánvalóan csaló választáson. Ez a hivatalos ellenzék az Orbán-kormány ellenzéke, nem a NER nevű államcsíny, bűncselekmény ellenfele.

Ezért esélyük sincs nyerni, és óriási felelősségük az, hogy ezt a hazugságot elhitetik. Az Orbán-rendszer elleni ellenállás és valódi “ellenzék” akkor közeledik el, amikor valaki kimondja, hogy ez nem lehetséges, mert Orbán egy bűnöző, akit eleve börtönbe kell csukni, azonnal le kell tartóztatni, nem pedig a választási bohózatán megpróbálni az ő csaló szabályai között legyőzni. Aztán csodálkozni azon, hogy ez megint nem sikerült. Soha nem is fog, mert lehetetlen. Orbán ezt nem teszi lehetővé. A csaló választások kizárólag a rendszer hamis legitimációját szolgálják.

Amikor Karácsony Gergely kijelenti azt, hogy ne várják tőle, hogy megnevezze, kit tesznek börtönbe, ezzel biztosította Orbán nyugodt éjszakáját, aki egyszerűen kiröhögi. Karácsony Gergely ezzel azt mondta, hogy nincs tisztában a rendszer lényegével, valóságával, félreértelmezi azt, ezért képtelen és ALKALMATLAN arra, hogy Orbánt és a rendszerét valaha is megdöntse. Majd ha lesz valaki, aki ezt megteszi, és lesz egy demokrácia, akkor az ilyen kedves, jóravaló emberek elindulhatnak jelöltnek. De most csak a diktatúra legitimálására képesek, ami borzasztóan káros.

Egy demokráciában nem mondhatja meg egy politikus, hogy kit tesznek börtönbe, mert jogállamban nem politikusok döntik el (mint a NER-ben), hanem a független igazságszolgáltatás. De abban az esetben, amikor egy magát politikusnak álcázó bűnöző egy bűnszervezet élén államcsínyt hajt végre, megdönti az alkotmányos rendet, önkényesen felszámolja a demokratikus Alkotmányt, s egy új társadalmi rendszert, az ő önkényuralmát vezeti be, elfoglalva az államot és kisajátítva az egész országot, azt pedig maffia módjára a saját hasznára működtetni, a bűnözést nevén kell nevezni.

Magyarországon a valódi “ellenzéki” és a valódi demokrata arról ismerhető fel, hogy egyetlen követelése Orbán és bűntársai azonnali letartóztatása, bíróság elé állítása, az általa elkövetett puccs, államcsíny azonnali eltörlése és felszámolása, az alkotmányosság helyreállítása. Aki ezt nem látja, az semmit nem ért, totálisan alkalmatlan (ez nemcsak Karácsony Gergelyre, hanem valamennyi kollaboráns ellenzéki társára igaz), és semmi esélye nincs. Nekik az a szerep jutott, hogy Orbán lefizetett bohócai legyenek, mert nem mernek szembeszállni vele.

Egy választási eredményt pontosan ki lehet számítani előre. Meg lehet alkotni a szabályokat úgy, hogy az éppen annyi legyen, amennyit akarnak. Ez pedig mindig a szükséges kétharmad lesz. Ezek a választások csak arra jók, hogy Orbán demokratikus felhatalmazást hazudjon a diktatúrája mögé. A mostani diktátorok mind tartanak választást, csak a leghülyébbek nyernek 80-90 százalékkal. Akik igazán veszélyesek a világra, azok éppen csak annyival, amennyire a totális uralomhoz szükségük van. Az ellenzéküket maguk választják és a látszat kedvéért fizetik, eltartják őket.

Magyarországon igazi, valódi ellenzék nincs. Ezt abból is lehet látni, hogy senki nincs sem az utcán (nem a félnótásokra gondolunk), sem a börtönben. Magyar embernek ebben a helyzetben nem marad más lehetősége az emberi méltóságának megőrzésére, hogy nem vesz részt ebben a színjátékban, nem csinál úgy, mintha elhinné ezt az egész csalást, nem táplál hamis illúziókat, ezzel nem engedi meg azt sem, hogy a végén Orbán, Szijjártó és a többi bűnöző belevigyorogjon az arcába, hogy ők győztek megint kétharmaddal, a magyar nép őket választotta, és felhatalmazta őket.

A magyar álellenzék és támogatói a farkát kergető kutyához hasonlítanak, amit soha nem érhetnek el, vagy ahhoz a bogárhoz, amely megpróbál egy üvegfalon átmenni, ami soha nem sikerül, de nem adja fel, mert veszi észre, hogy nem is sikerülhet, végtelen számban próbálkozik. Amíg nem jön egy valódi ellenzék, vagy egy népharag, amely üres gyomorral azonnal megvilágosodik, s öt perc alatt ért mindent, amit eddig tíz éven át nem volt képes megérteni, pedig ott volt az orra előtt, és el nem söpri az egész bandát álellenzékkel, szőröstül-bőröstül Orbánnal együtt.

Mielőtt pedig azok a süketek és vakok, akik elhiszik, hogy Orbánt le lehet győzni, azt állítanák, hogy mi erőszakot és véres forradalmat hirdetünk, elmondjuk: szó nincs erről. Amit ők csinálnak, az vezet erőszakhoz és véres forradalomhoz, mert ha megelégeli a nép, nem marad más választása. Az igazság kimondása, a fenti elvek képviselete, és annak alapján a rendszer bojkottálása, és az élet megbénítása, a passzív ellenállás, az engedelmesség felmondása képes vér nélkül megdönteni a diktatúrát. Amikor hamis illúziókat kergetnek a választással, ennek esélyét rombolják le.

Orbánnak világuralmi tervei vannak, az EU-t akarja maga alá gyűrni, Amerikát akarja fasizálni. Komolyan azt gondolja bárki, hogy ő majd átadja a hatalmat Karácsony Gergelynek vagy Dobrev Klárának, miközben a kezében van minden hatalom, minden eszköz, hogy ezt simán megakadályozza? Nevetséges. Felnőtt emberek hogy gondolhatnak ilyet? Vajon meddig lehet még eljátszani ezt a hazugságot? Meddig tudják még becsapni ezzel az embereket? Meddig kívánják meg bebetonozni Orbán törvénytelen rendszerét a csaló választáson nyújtott hamis legitimációval?

És a legfontosabb kérdés: mennyiért? Mert akkor lennének hitelesek, ha a bukásuk után minden távoznának, és nem élnének meg újabb négy évig Orbán vesztegetési pénzén. (Amerikai Népszava)