h i r d e t é s

Orbán veje is jobban teljesít, felkerült a leggazdagabbak listájára

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán veje is jobban teljesít, felkerült a leggazdagabbak listájára

2019. május 09. - 08:21

Idén is megjelent A 100 leggazdagabb című kiadvány, amely szerint Csányi Sándor 360 milliárd forintjával továbbra is a legvagyonosabb magyarnak számít. Tiborcz Istvánnak is van már 35 milliárdja. - írja a hirklikk.hu.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrincet, akinek vagyonát 296 milliárd forintra becsülték a kiadvány szerkesztői

- tudta meg a hvg.hu.

Őt harmadikként Gattyán György, a Docler-csoport tulajdonosa követi, vagyonát 280 milliárd forintra becsülték.

A portál megállapítása szerint idén ahhoz, hogy valaki bekerüljön az első 10-be, már legalább 100 milliárdos vagyon kellett, ezt a pozíciót ugyanis Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa foglalja el 110 milliárd forinttal.

Az első száz leggazdagabb összvagyona a beszerzett 2018-as adatok és eredmények szerint 4632,9 milliárd forint volt. Ez 356,5 milliárdos gyarapodást jelent az egy év alatt.

Az idei 100-as listára öt új név került fel, közülük a legelőkelőbb pozíciót a 33 éves Tiborcz István érte el. A kormányfő veje ingatlanfejlesztéseinek köszönhetően 35 milliárd forintos vagyonával a 32. helyet foglalta el. De nemcsak itt lépett előre, a kiadványban megjelent Befolyás-barométer listáján is már a 22. helyet foglalja el. Ez azt jelenti, hogy a kiadvány szerkesztői szerint ő a 22. legbefolyásosabb magyar.

Ez utóbbi listának az élén egyébként Orbán Viktor miniszterelnök áll, a második Csányi Sándor, a harmadik Mészáros Lőrinc, a negyedik Matolcsy György, az MNB elnöke. A rangsor szerint jelentősen nőtt Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Pintér Sándor belügyminiszter befolyása.

Az első húsz helyezett közé jellemzően kormánypárti és/vagy fideszes, a Fideszhez közeli politikusok és üzletemberek kerültek. A valós üzleti szféra képviselőit a 30. és a 40. hely között találhatjuk. 

hirklikk.hu