h i r d e t é s

Orbán Viktor, a homo sovieticus

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor, a homo sovieticus

2020. február 18. - 14:38

Orbán Viktor: „Húsz évembe került, mire végleg legyőztük őket”

Orbán Viktor akkor és most

 

 

A volt állambiztonsági operatív tisztek a helyükön maradtak

A pártállami évtizedek és a rendszerváltásnak vizionált esztendők historikusaként, tanulmányozva a németországi Bild archív anyagait, bukkantam rá a szabadságharcosként is ismert politikus, Orbán Viktor azon nyilatkozataira, melyekben – bár a riporterek Nagy Imre újratemetésének körülményeire akarták terelni a kérdezett figyelmét – miniszterelnökünk leginkább önmagáról, a saját történelmi szerepéről beszélt...

  

A német orgánum 2014. június 17. és 18. számaiban Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulója alkalmából közölt egy interjút Magyarország jelenlegi kormányfőjével. A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú német lapnak nyilatkozva kiemelte, hogy „Magyarországon tartott a leghosszabb ideig a harc a kommunisták ellen, és ennek a harcnak a végét a 2011-es Alaptörvény jelentette”.

A kétrészes interjút felvezető szövegben kiemelték, hogy 25 évvel ezelőtt, „1989. június 16-án Orbán Viktor "ütötte ki az első téglát a falból", az egykori ellenzéki politikus pedig ma Magyarország miniszterelnöke”.

Azzal kapcsolatban, hogy 2014 a hidegháború végének 25. évfordulója, a kormányfő azt mondta, hogy 1989 "a fordulat, a szabadság, a forradalom éve volt", amelyben az emberek megértették, hogy félelem nélkül beszélhetnek és cselekedhetnek. Abban az évben "gondolhattuk és mondhattuk először, amit akartunk, mint minden más normális európai", és így „1989-ben vált a 'homo sovieticus' ismét normális emberré" – mondta Orbán Viktor. Arra a kérdésre, hogy tudta-e 28 évvel ezelőtt, hogy az újratemetésen elmondott beszéd lehet élete legfontosabb beszéde, azt mondta, hogy akkor még nem sejtette, de a szertartás azt jelezte Nagy Imre családjának és egész Magyarországnak, hogy "végre az ország kultúrájához illő módon róhatjuk le kegyeletünket a szovjet megszállók elleni 1956-os forradalom jelképes alakja előtt", aminek révén "a diktatúra évtizedei után visszatért a normális élet".

A bizonyos körökben immár élő legendaként tisztelt egykori ifjúkommunista vezető a német Bild újságírójának még annyit tett hozzá, hogy „el kell ismernem: ellenfeleinknek volt tehetségük a hatalmuk megtartásához” és „jó harcosok voltak” –  „húsz évembe került, mire végleg legyőztük őket”, és Magyarországnak 2011-ig tartott, mire „Európa utolsó posztkommunista államaként végre új alkotmányt fogadott el”.

Orbán Viktor, aki közép-európai elődjéhez, Nicolae Ceausescu-hoz hasonlóan egy Isten háta mögötti faluban nőtt fel az eljövendő történelmi tettek megvalósításához, beszélhetett volna azokról az aktualitásokról is, melyek éppen az ellenkezőjét bizonyítják annak, amilyen képet önmagáról festett – de ezekről az egykori ifjúkommunista, a valódi homo sovieticus, nemigen ejtett szót.

Más országban, ahol valódi rendszerváltás zajlott le, az olyan politikai börtön és kivégzőhely parancsnokát, mint dr. Klucsó Béla bv. alezredest felelősségre vonták volna – de Magyarországon a negyed évszázadon át részére biztosított magas összegű nyugdíj után az Orbán-kormány illetékes hivatala 2014. március 3-án dísztemetést rendezett a kegyetlenségéről híres alaknak ugyanabban a temetőben, ahol a Rákosi- és Kádár-rendszerek tömegsírjai vannak.

Megemlékezhetnénk Tasnádi Lászlóról, az egykori állambiztonsági operatív tisztről – aki a pártállam éveiben a BM III/II-2 osztálya századosaként éppen Nyugat-Németország (és nem mellesleg Ausztria) ellen folytatott felderítő és kémelhárító tevékenységet. De erről jó oka volt hallgatni az illetékes minisztériumnak, a kormányfőnek. Megdicsőülése idején, azokban a napokban ugyanis már eldöntött kérdés volt, hogy a nevezett államvédelmi tisztet Pintér Sándor belügyminiszter felterjesztésére államtitkárnak nevezik ki.

Említést érdemelt volna az egykor volt Állambiztonsági Szolgálatok alá rendelt személyek 95 százaléka, mindazok, akik egyik napról a másikra a demokrácia védelmezői lettek. – A volt titkosszolgálati tisztek kapcsán körbejárhatnánk „dr” Schmitt Pál (a köztársasági elnöki posztjáról lemondani kényszerült) pártállami miniszterhelyettes kalandos életútját is, de abban az esetben, új és újabb magyarországi politikusok múltjáról sem lenne indokolt hallgatni.

Mindazoknak, akik kalandvágyból otthon maradtak, jelenleg is Magyarországon élnek, e személyek tevékenysége már nem jelent újdonságot – de a németországi Bild-nek vagy valamelyik nyugat-európai, Orbán Viktornál is fiatalabb zsurnalisztának említésre méltónak, tényfeltáró bravúrnak tűnhetne.

 

Kollár Erzsébet
Düsseldorf, Nordrhein-Westfalen   

 

Homo ​sovieticus

Egy ​kapitális tévedés izgalmas emlékműve ez az eredetileg 1982-ben megjelent könyv, Alekszandr Zinovjev emigráns orosz szociológus második magyar nyelven olvasható munkája. A szerző számtalan interjújában és könyvében – melyek nagy része a „szociológiai regény” műfajában íródott – nem győzi hangsúlyozni saját egészen unikális gondolkodói teljesítményét: úgymond, ő az egyetlen olyan szociológus, aki képes volt megragadni a kommunizmus lényegét és világtörténelmi jelentőségét (a nyugati szociológusok mindannyian tévelygő hülyék), s aki elfogulatlanul, minden erényével és hibájával együtt ábrázolja a kommunista társadalmakban kialakult új embertípust, a homo sovieticust, avagy röviden homosost.

A Homo sovieticus, melyet Zinovjev nem sokkal 1978-as emigrálása után írt, a kommunista társadalom valaha írt legkegyetlenebb, legcinikusabb bírálatának tűnik, tele ragyogó sziporkákkal, telitalálatokkal, s ugyanakkor arra az alapgondolatra épül, hogy a szovjet kommunizmus minden idiotizmusával együtt is sziklaszilárd rendszer, amely lazán szétszívatja a Nyugatot, úgy játszik vele, mint macska az egérrel, és végül majd könnyedén bekebelezi… (moly.hu)