Egyrészt nem feszegette a szlovák-magyar viszony problémás fejezeteit, ugyanakkor ismét emlékeztetett arra, hogy a sztyeppék népe vagyunk (jelentsen ez bármit is), így igazolva azt a „különutas politikát”, mellyel sokszor borzolja uniós kollégái idegeit. Az a probléma ezzel, hogy a sztyeppézést sok kormányhívő választó komolyan veszi, pedig ez az utalás valószínűleg csak szimbolikus különállást jelent a nyugati politikai hagyományokkal szemben.

Tényleg igaz, amit néhány hónapja írtunk Orbán Viktorról: Minél idősebb, annál inkább kipcsak. Egyszerűen nem tud leszakadni a türk gyökerekről, ami persze fontos eszmei kötődés lehet egy autokráciát építő politikusnak, ám nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy hivatalosan is a nyugati kultúrkör tagjai lettünk akkor, amikor beléptünk az Európai Unióba. A kormányfő legendás pávatánca tartja működésben azt a kettős beszédet, ami a magyar politikát jellemzi a Fidesz 2010-es fülkeforradalma óta.

Orbán az utóbbi időszakban fokozottan játszik rá a magyaroknak arra a régi sérelmére, hogy őket a kutya se érti meg a művelt nyugaton, ezért kicsit úgy tekintenek ránk, mint egy kóbor kutyára, amelyet befogadott egy jómódú család. A Fidesz kommunikációjában gyakran kerül elő ez a motívum, amellyel például alátámasztják azt az igényünket, hogy az EU ne legyen szűkmarkú, amikor a támogatások kiosztásáról van szó, illetve hogy adják meg a tiszteletet nekünk, amikor számon kérik rajtunk a közös európai értékek betartását.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Centenáriumi Turulszobor avatásán, a Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen 2020. június 6-án. - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Orbánnak mindig különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy a sértett magyar néplélek húrjain pengessen érzelmes dalokat. Ehhez mindig jól jött a magyar őstörténet sajátos értelmezése, a sztyeppei hagyományok felemlegetése. Ehhez asszisztálnak az olyan vallási vezetők is, akik nem igen adnak hangot annak az aggodalmuknak, hogy azoknak a pogány hagyományoknak a képviselői, melyeket most a kormányfő piedesztálra emel a kereszténység ellen küzdöttek, amíg végül nyugati segítséggel le nem gyűrte őket Szent István király.

Nem ez az egyetlen ellentmondás az Orbán-rendszer ideológiájában, de amíg szolgálni tud valami újdonsággal és vigasszal saját hívei számára, és amíg életben tudja tartani a magyarok kurucos dacolását a gazdagabb nyugatiak kritikáival szemben, addig ez a kommunikációs stratégia hatékony lesz. Pártunk és kormányunk vezetője azonban mintha túl tolná a sztyeppés irányvonalat saját propagandagépezetén belül. Néha nem ártana arról is beszélni, hogy számunkra fontosak olyan értékek, mint a törvény előtti egyenlőség, a társadalmi szolidaritás, a jogbiztonság, vagy a szabad sajtó.

Azzal, hogy Orbán folyamatosan a kipcsakokhoz, türkmének, azeriekhez fűződő barátságunkról papol, azt is üzeni minden magyarnak, hogy az egyszemélyű vezetés nem ördögtől való dolog, és szíve szerint ő is úgy kontrollálná saját népét, mint a türkménbasi, aki lényegében élet és halál egyszemélyi ura saját országában. De itt van ez a fránya Európai Unió, amelyik eléggé el nem ítélhető módon csak akkor akar pénzt adni, ha visszafogja magát, és nem veszi át a sztyeppei népek vezetőinek gyakorlatát. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Azt, amit a prérin művelsz, csak a prérifarkasok látják, de azt, amit a városban, az összes járókelő megjegyzi majd.”

Forrás: Szegedi Kattintós