Súlyos humanitárius katasztrófának tartom, hogy ezekben a hónapokban, amikor Szíriából, Irakból és Afganisztánból földönfutók százezrei érik el Európát, hazánkat olyan miniszterelnök vezeti, akiből kiveszett az élő emberi lelkiismeret.

Ha Orbán Viktor nem akar segíteni szerencsétlen sorsú embertársain, akkor megtehetné, hogy legalább nem árt nekik - írja a lap.

Ha nem tudsz segíteni, legalább ne árts

– úgy gondolnánk, ez főszabály, s betartása magát az életet jelentené azoknak a nőknek és férfiaknak, akik egyik kezükben szatyorral, a másikban egy-két gyerekkel futnak a biztos halál elől. A miniszterelnök azonban nem sokat töri a fejét higgadt, bölcs, emberbaráti intézkedéseken

az elesettek megsegítésére. Inkább fölpattan egy újabb propagandisztikus paripára, s kilovagol a felcsúti alvégről, hogy megint valamiféle „csatában” védje meg azt, amit ő magyar nemzeti érdeknek nevez.

Emlékezzünk rá, hogy Orbán rögvest a Charlie Hebdo elleni támadás után megrendelte azokat a bevándorlóellenes patronokat, amelyeket a kormányzati kommunikáció az elmúlt hetekben bevetett. Nagyon hamar fölismerte, hogy a menekülthullám miatt cselekvési kényszerbe került, de ebből is csak a rövid távú hasznot akarta bezsebelni, amikor is a munkahelyeket veszélyeztető, terrorizmusveszéllyel terhelt bevándorlással rémisztgetett.

Tény, hogy olyan súlyos nemzetközi problémára, amely több kontinenst és tucatnyi európai országot érint, Magyarország miniszterelnöke nem adhat mindenkit kielégítő megoldást. Belátható az is, hogy Orbán az általa gyöngének, pipogyának, tehetetlennek tartott „Európának” és a saját szavazóbázisának egyszerre nem tud megfelelni.

A probléma az, hogy nem is akar.

Olyannyira idegen politikai karakterétől, hogy meg sem próbál gesztusokat tenni. Nem várható el tőle sem, hogy varázsütésre megoldja több százezernyi menekült gondját.

De az elvárható, hogy a problémát ne tegye személytelenné, megfoghatatlanná, ne utalja a kultúrák által vívott „harc” témakörébe, a puszta számok ugyanis emberi sorsokat rejtenek: szenvedést, kiszolgáltatottságot és elesettséget. Ezért felháborító, hogy a felcsúti vezér által irányított magyar főhivatalok, állami cégek, hatalmi szervek és hatóságok a hazánkon át menekülő családoknak (köztük több ezer kisgyereknek!) ott tesznek keresztbe, ahol tudnak.

A magyar polgár arcát pedig elöntheti a szégyen pírja. És ha fölemeli a szavát embertársai érdekében, ha megesik a szíve azokon a szír kisgyerekeken, akiket a vasútállomáson lát éjszaka egy padon kuporogni, akkor olyan idióta megjegyzéseket kap a képébe:

„Ha neked fontosabbak az idegenek, mint a magyarok, akkor fogadd be őket”. Az ilyesmire nem lehet józan érvekkel válaszolni. Pontosabban szólva lehet, nagyon is lehet, csak nincsen semmi értelme.

El kell magyarázni, hogy a menekültekkel, az elesettekkel és a szegényekkel egyetemben a saját emberi jogainkat is védjük, képviseljük, erősítjük? Úgysem értenék. Pedig ez az igazság. Ha azt akarod, hogy tiszteletben tartsák a te jogaidat, állj ki másokért is. Hasznodra lesz. Azt hiszed, belőled nem lehet egykettőre földönfutó, megvetett nyomorult egy olyan helyen, amelynek létezéséről még csak nem is hallottál?

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Rosszul hiszed. Még köztünk élnek azok a honfitársaink, akiket a kommunista diktatúrában deportáltak otthonukból. Kiszolgáltatott, jogfosztott, vagyontalan senkikké, „osztályidegenné” váltak a saját hazájukban. Őket is elrúgták volna maguktól azok a hangadók, akik most a bevándorlóknak hazudott menekültek ellen hergelik az országot? Az ő példájuk sem elég ahhoz, hogy a menekültekkel szemben megengedőbbek, empatikusabbak legyünk?

Bárkiből, akárkiből lehet ma hajléktalan, gyorsabban zajlik a társadalmi lecsúszás, mint hinnénk.

A magyar hajléktalanok esete sem elgondolkodtató számotokra, kedves honfitársaim, kik az ázsiai hajléktalanok léte és jelenléte miatt hőbörögtök? Nem, úgy látszik, nem.

Sokan tapsolnak a déli határra tervezett vasfüggönynek, holott hozzáértők szerint az semmit sem ér a menekültkérdés megoldása szempontjából.

Nem lesz akadály senki előtt, aki már megtett ötezer kilométert nyugat felé. Orbán Viktor az ellenérveket el sem olvassa. Minek is? Ő is tisztában van vele, hogy a kormány menekültpolitikája koholmányokra, hiedelmekre és a természetes rosszindulatokra épít. Meg a felejtésre. Ha történelmi tanulmányaink során megütköztünk volna rajta, hogy a rákosista diktatúrának miképpen sikerült a kulákság és az arisztokraták – az akkori „ellenségek” – ellen hergelni a társadalom nagy részét, akkor

örökre hálásak lehetünk érte Orbán Viktornak, hogy a módszertant illetően fölnyitotta a szemünket.

Köztudott, hogy hívei segítségével Orbán is folyamatosan „ellenségeket” kreál, akik ellen sikeresen „harcol”. Ez nem új módszer, ám a magyar társadalom mit sem tanult a diktatúrák tapasztalatából, így a többség tehetetlenül, sőt bűnös közönnyel nézte végig, ahogyan az ősellenségnek tekintett „kommunisták” bukása után a hatalom új „ellenségek” után néz.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

A vezér kijelölte bűnbaknak mindenekelőtt a baloldalt majd a szegényeket, a segélyből élőket, a rokkantnyugdíjasokat, a magán-nyugdíjpénztári tagokat, a filozófusokat, a bölcsészeket, a jogvédőket, a civileket, rájuk bökött, majd az állami hatalom gátlás nélkül nekik rontott. Az új ellenséget már keresni sem kellett, az már „házhoz jött”: megérkeztek a migránsok maguktól. Most itt fekszenek a porban a megtiportak, nincsen semmijük, nem tudnak védekezni, és Orbán Viktor tálcán kínálja őket a szélsőjobboldali hordáknak.

Ha a magyar társadalom annak idején bátran és eredményesen kiállt volna a hatalom által megbélyegzett szegények, a segélyből élők, a rokkantnyugdíjasok, a magán-nyugdíjpénztári tagok, a filozófusok, a bölcsészek, a jogvédők és a civilek mellett, akkor a kormány most a menekültekkel szemben sem folytathatná ezt a gyalázatos politikát.

Az az ítélet ellenük, hogy nem emberek, hanem migránsok. S még ez az idegen szó is Orbánt segíti, mert a könyörtelen szívű, ostoba pártkomisszárok ajkán szinte úgy hangzik a migráns, hogy „mutáns”.

Nem ember. Még hogy ember? Még hogy jog? Emberi jog? Ugyan.

Ha ezt a kifejezést meghallják, ebben az országban már röhögnek.

A jogvédőkről a kormánypropaganda elterjesztette, hogy fizetett külföldi ügynökök, különben is, eléggé nyálasképűek, affektálva beszélnek, biztos buzik. Ezek védik a cigányokat meg a koszos lábú menekülteket a magyarokkal szemben? Hát ezt akarjátok, igaz magyarok?

A józan érvek ebben az országban mostanában nem számítanak, nincs tehát ok a meglepődésre. Ráadásul, ha mégis van szellemi párbaj, erről a hatalomról végül minden lepereg. Pedig nem, a menekültek nem bevándorlók. Nem, a munkát keresők számára Magyarország nem célország. Nem, a menekültek nem akarnak itt maradni, nem akarják elvenni a magyarok munkáját. Nem, nem kerülnek sokba.

Sokkal, de sokkal kevesebbe kerülnek, mint a magyar–szerb határra tervezett hasznavehetetlen acélkerítés.

Nem, a menekültek nem bűnözők. Nem, a menekült férfiak nem azért jöttek, hogy megerőszakolják a magyar nőket. Mindezt hányszor elmondták már a téma szakértői és jó szándékú civilek! Nem számít. Egyedül Orbán Viktor szava számít.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Aki a mi pénzünkből két okból emeltet hasznavehetetlen vasfüggönyt Magyarország és Szerbia közé: egyrészt azért, hogy fönntarthassa a cselekvés látszatát, másrészt azért, hogy ő maga bonthassa le. Alighanem elirigyelte Horn Gyulától azt az ikonikussá vált pillanatot, amikor a magyar külügyminiszer osztrák kollégája társaságában 1989 nyarán átvágta a vasfüggönyt. Az akkor készült fotók bejárták a világot, s népszerűséget hoztak Horn Gyulának.

A mai és akkori történelmi szituáció messze nem azonos, de a szakadék áthidalásától nem féltem a magyar miniszterelnököt.

Semmi sem számít neki, ha a 2018-as kampányban meg lehet szórni Magyarországot az emberi arcát mutató Orbán képével: a vezér kilovagol a felcsúti alvégről, kezében drótvágó, és diadalmasan lebontja a kerítést. Megvédte a magyar hazát. Már megint.

Szabadságszerető nép vagyunk, előttünk nincs akadály. Ezt fogja mondani. S hinni fognak neki, pedig ő éppen olyan, mint a rendszere: „erkölcsileg elavult”. De nem számít. Itt semmi sem számít, és nem szeretném, ha azt hinnék, meg vagyok lepve.

nol.hu (Címlap Fotó: Ognen Teofilovski / Reuters)