h i r d e t é s

Óriási einstand készül a Várban

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási einstand készül a Várban

2021. április 21. - 07:14

Már készül a várnegyed lakásainak eladását lehetővé tévő törvényjavaslat. Az I. kerületi önkormányzat jelentős vagyonvesztéstől tart.

„A kormány álláspontja változatlan, ahol nem fűződik érdek a lakások állami vagy önkormányzati tulajdonban tartásához, ott indokolt lehetővé tenni a bérlők számára a vásárlást a műemlékvédelmi szempontok megtartásának kötelezettségével. Az ezt lehető tévő törvényjavaslaton Böröcz László országgyűlési képviselő dolgozik, amely a Várban található ingatlanokra is kiterjed majd” – válaszolta a Népszavának a Miniszterelnökség. A tárcát azért kerestük meg, mert már hónapokkal ezelőtt belengették a vári lakások privatizációját.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter februárban jelezte: helyes és sikeres programnak tekinti a rendszerváltás utáni lakásprivatizációt és nem lát okot a Várban található ingatlanok esetében a különbségtételre, a tiltás fenntartására. Böröcz László március közepén konzultációt indított a budavári önkormányzati lakások ügyében. Mint írta, a bérlők igényeire alapozva kezdeményezi a lakástörvény módosítását. Az itt élők szondázása azért is pikáns, mert mint emlékezetes, az utóbbi években – a 2019-es helyhatósági választás előtt, amikor még fideszes volt a kerület vezetése – számos kormánypárti potentát szerzett magának bérleményt a Várban. A kérdőívek kitöltésére Böröcz meglehetősen szűk határidőt adott, hiszen az érintetteknek április 10-ig volt lehetőségük a véleménynyilvánításra. 

De nekik legalább volt. V. Naszályi Márta (Párbeszéd), a kerület polgármestere ugyanis hiába kereste meg levélben az országgyűlési képviselőt, nem kapott választ. Az ellenzéki kerületvezető nem tartja elfogadhatónak, hogy az önkormányzatra súlyos kötelezettséget rovó, jelentős vagyonvesztéssel járó törvénymódosítást a kerület választott képviselőinek megkérdezése nélkül dolgozza ki a kormány. Ez egyébként ellentétes Gulyás Gergely ígéretével is, aki az ügyben tartott korábbi egyeztetésükön arról biztosította V. Naszályi Mártát, hogy ki fogják kérni a kerület véleményét a jogszabálytervezettel kapcsolatban. Erre egyelőre nem került sor.

A kancelláriavezető V. Naszályi Mártának adott korábbi tájékoztatása szerint a vári lakások eladásakor az 1993-ös lakástörvény szabályait szeretnék alkalmazni azzal a megkötéssel, hogy a kedvezmények mértékénél figyelembe vennék azt is, ki mióta lakik a bérleményben. A fentiek alapján előfordulhat, hogy a vári ingatlanok valós értékük töredékéért cserélnek gazdát, hiszen a rendszerváltás utáni tömeges lakásprivatizáció esetén nem volt ritka, hogy a becsült érték 15 százalékáért keltek el az ingatlanok, ráadásul 20-25 éves kamatmentes részletfizetéssel. Ha most is így történne, akkor ez jelentős vagyonvesztést okozna a kerületnek – hangsúlyozta V. Naszályi Márta a Népszava kérdésére.

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a bérlakások kiárusításának egyik célja akkor az volt, hogy az önkormányzatok megszabaduljanak a lakások kezelhetetlen nagyságú felújítási és karbantartási gondjától. Ez a vári lakások esetében nincs így, ezért nincs is szükség az elidegenítési tilalom átgondolatlan és egyeztetés nélküli feloldására. V. Naszályi ennél sokkal jobb megoldásnak tartja a helyi bérlakásrendelet készülő módosítását, amely véleménye szerint korrekt, egységes és méltányos feltételeket szabna a bérlőknek a mostani beragadt szokásjogokkal szemben.

A budavári lakások privatizációját tiltó határozat feloldásával ezer műemléki ingatlan kerülhetne a piacra, ezek együttes értéke elérheti az 50-100 milliárd forintot. (A Várban található csaknem 1422 bérleményből 1098 lakást érinthet, de a kerületben akár 1400-at is.) A budai Várnegyed önkormányzati bérleményei nem csupán elhelyezkedésük, hanem szokásjogi helyzetük és törvényi szabályozásuk miatt is különlegesek. A lakástörvény biztosította kedvezményes vásárlási feltételek ugyanis csak megkötésekkel voltak érvényesek a műemléképületben lévő lakásokra. A budavári helyzetet tovább cifrázta a Fővárosi Vagyonátadó Bizottság 1994-ben kelt határozata, amely a Várnegyed lakásait az önkormányzat elidegeníthetetlen törzsvagyonának részévé tette – mondta korábban V. Naszályi a Népszavának.

A polgármester nem igazán látja, miként lehetne felülírni az 1994-es határozatot, de ha ez mégis megtörténik, akkor sem tartja valószínűnek, hogy a kerület önszántából valamennyi „örökbérletű” lakását értékesítené. A tömeges privatizáció ugyanis nagy arányú lakosságcserét, befektetői körök általi felvásárlást eredményezhetne a budai Várban, amit nem tart kívánatosnak. Böröcz László a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, hogy még a parlament tavaszi ülésszakában be szeretné nyújtani a törvénymódosítási javaslatot. (nepszava.hu)