h i r d e t é s

Óriási pofont kapott a válságban Magyarország egyik legszegényebb megyéje: még nagyobb lett a leszakadása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási pofont kapott a válságban Magyarország egyik legszegényebb megyéje: még nagyobb lett a leszakadása

2021. június 14. - 06:31

Békés megye lemaradását növelte a járvány, jelentős fejlesztésekre lenne szüksége a már folyó közlekedési projekteken felül – mondta a Világgazdaságnak Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

"A megye gazdaságát a járvány súlyosabban érintette a magyar gazdaság egészéhez mérten. Az országos átlaghoz képest gazdasági teljesítménye jobban visszaesett az elmúlt évben, az ipar teljesítménye 7,6 százalékkal, az építőiparé 11 százalékkal, és a beruházások volumene is 11 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma csaknem a felére esett vissza" - foglalta össze a helyzetet Orosz Tivadar, aki szerint a járvány hatásai nem múlnak el nyomtalanul:

AZ ELMÚLT ÉVBEN A MEGYÉBEN TÖBB MINT KÉTSZER ANNYIAN HALTAK MEG, MINT AHÁNYAN SZÜLETTEK, GAZDASÁGI LESZAKADÁSUK ERŐSÖDÖTT.

Kiemelte, hogy Békés leszakadását a járvány okozta válság egyértelműen tovább erősítette. A mezőgazdaság súlya az országosénál nagyobb és jelentős, de a csapásokat nem tudta kompenzálni. Magyar tulajdonú élelmiszeriparunk kívánatos fejlesztése pedig hosszabb ideje napirenden van, minőségi előrelépésre, komoly és tartós állami támogatásra van szükség.

A helyzet idén már kezd jobbra fordulni. "A megye gazdasága idén már a növekedés jeleit mutatja, az építőipar megrendelései növekedtek, az új pénzügyi ciklus uniós gazdasági fejlesztési forrásai részben már a nyár elejétől elérhetőek lesznek" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a megyei munkabérek alakulásával a legkevésbé elégedett, nagy a lemaradás. Az országostól a megyei nettó átlagkereset havi 74 ezer forinttal marad el - tette hozzá. (Portfolio)