h i r d e t é s

Orientalisztika és iszlám filozófia

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam
a- a+

Orientalisztika és iszlám filozófia

2020. február 17. - 16:32

Az orientalisztika azt a koncepciót képviseli, hogy a keleten élők gondolkodásában van valami nagyon különleges és eltérő, ami a nyugaton jelenleg alkalmazott kutató-elemző módszerekkel fedezhető fel. Ez a nyugat birodalmi és szellemi uralmának viszonyulását tükrözi, amely úgy érzi, hogy jobb, mint az „alacsonyabb rendű” Kelet.

Ez gyakran eredményez egyfajta olyan Iszlám filozófia értést, amelyet az orientalisztika lényegében nem eredetinek, hanem származékosnak és történelmi érdekűnek tekint. Annak ellenére, hogy az orientalisták érdekes és fontos munkákat készítettek, legtöbbjük nem ismeri el az elemzett anyag független státuszát.

  1. Az orientalisztika fogalma
  2. Az orientalisztika, mint politikai doktrína
  3. Az orientalisztika Iszlám megközelítése
  4. Az orientalisztika és Iszlám filozófia

1. Az orientalisztika fogalma

Az orientalisztika az a tudomány, amely a tradicionális nyugati módszereket használja eszközként a keleti ismeretek megértéséhez és összegyűjtéséhez. Ezt a meghatározást Edward Said (1978) használta, hogy tisztázza azt a kihívást, mellyel az ilyen módszerek érvényesítésekor saját maga is szembe nézett.

Egyrészről az orientalisztika sok mindent adott nekünk, amit tudunk a keleti világról általában. A tizenkilencedik század késői szakaszában élt szerzők különösen érdemesek arra, hogy nagyra értékeljük hozzájárulásukat, melyet az idegen kultúrák és népek megértéséhez nyújtottak. Másrészt azonban számos probléma merül fel a tradicionális orientalisták gyakorlatában alkalmazott viszonyulással és módszerekkel kapcsolatban, amelyek hatással voltak - gyakran negatív hatással - a nyugati tudatra. Ez lényegesen befolyásolja és torzítja azt a keretet, amelyen keresztül a nyugat megközelíti a keleti kultúrákat általában, de különös tekintettel az Iszlámot.

A kelet sokkal nagyobb területet fed le, mint pusztán az arabok és a muszlim nemzetközösség. Keletről szólva, Indiából, Kínából, Japánból és Koreából származó egzotikus képeket varázsolnak a nyugati emberek fejébe. Az orientalisztika, azonban különös hatással volt az Iszlám filozófia tanulmányozására és megértésére. Sok tudós úgy értelmezi az Iszlám filozófiát, hogy: „az Iszlám civilizáció, amint azt tudjuk, egyszerűen nem létezett volna a görög örökség nélkül”.

2. Az orientalisztika, mint politikai doktrína

Az orientalisztikának több különböző, de egymással összefüggő jelentése van. Általános értelemben azt írja le, ahogy a nyugat a keletre tekint, hogy azt a nyugati tapasztalatok keretein belül értse meg. Pontosabban: a orientalisztika a nyugati tudósok kategorikus megközelítése, amely arra törekszik, hogy a keleti tudással kapcsolatos kollektív tudományt hozzon létre. E vállalkozás részét képezi a keleti filozófiák, történelem, vallás, kultúra, nyelv és társadalmi struktúrák tanulmányozása. Ahhoz, hogy megértsük az orientalisztika hatását az Iszlám filozófiára, mindenekelőtt politikai doktrínaként kell felfognunk, mert az a kezdetektől fogva elsősorban politikai, másodlagosan kulturális és filozófiai jellegű volt.

Az orientalisztika, mint a tudományág a tizenhetedik század végén indult útjára, zenitjét a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején érte el. Ebben az időszakban Nagy-Britannia, Franciaország, majd később az Egyesült Államok a nyugati uralom dominanciájáért küzdöttek. Ez az angol-francia-amerikai akarat érvényesítés alapvetően imperialista volt. Az orientalisztika keleti viszonyulásából ered az a hiedelem, hogy a kelet túllépte aranykorát, amikor a nyugat „született”, majd hanyatlásnak indult. A keletre vonatkozó hátrányos és barbár megítélés olyan értelmezésekhez vezetett, mely jobban hasonlított arra, amit a tudósok hinni akartak, mint ahogyan az valójában volt. A filozófiában ez a hozzáállás azt a vélekedést volt hivatott alátámasztani, hogy az Iszlám filozófia teljes rendszere a görög örökségre épül. Ez viszont ahhoz a hiedelemhez vezetett, hogy az Iszlám filozófusok nem voltak jó muszlimok, mivel a filozófia és a vallás nyilvánvalóan nem volt egyeztethető.

E hozzáállás mellett az orientalisztika aktív szerepet játszott a nyugati érdekek megágyazásában keleten. Törekedni a keleti ismeretek megszerzésére önmagában nem volt cél az esetek többségében. Az Iszlám filozófia tanulmányozása sok nyugati tudóst csupán abban a meggyőződésben erősített meg, hogy saját kultúrájuk felsőbb rendű.

3. Az orientalisztika Iszlám megközelítése

Az orientalisták kezdettől fogva kétféle szempontból tekintettek az Iszlámra. Egyik az, hogy ez egy ábrahámi (zsidó-keresztény) hagyományokból liberálisan kölcsön vett gondolat, így az Iszlámot a kereszténység durva paródiájának tekintették. Másodsorban, az Iszlámot idegen fenyegetésnek tartották, amelynek történelmileg óriási katonai és politikai sikere volt az egész világon, következésképpen veszélyt jelentett a nyugati civilizációra.

Az orientalisztikában az Iszlámot először a nyugati értés keresztényi fogalomrendszerének birodalmába és nem saját terminológiái szerint kellett elhelyezni. Ennek egyik módja az volt, hogy analógiákat készítsen a keresztény vallás és az Iszlám között. Az egyik nyilvánvaló párhuzamosság az, amelyet egyes orientalisták Mohammed és Krisztus (béke mindkettőre) között húznak. Mivel Krisztus központi szerepet játszik a keresztény hitben, a nyugatiak azt feltételezték, hogy Muhammad ugyanazon a helyen van az Iszlámon belül. Ez a tévhit segített előmozdítani a „mohamedán” név használatát, pedig ez a kifejezés nagyon sértő a muszlimok számára. Krisztus analógiája megerősítette azt az elképzelést is, miszerint Mohammed nem más, mint egy „szélhámos” és a keresztény messiás halvány változata.

Az Iszlám más tekintetben is provokálta a nyugatot. A hetedik századi arab hódítások idejétől kezdve az Oszmán Birodalom felemelkedéséig az Iszlám maga is óriási kihívást jelentett a keresztény világ számára. Az iszlám birodalmak az arab, oszmán vagy spanyol és észak-afrikai országokban, meglehetősen hatékonyan léptek fel és ha rövid időre is, de dominálni tudtak még a keresztény Európában is.

4. Az orientalisztika és Iszlám filozófia

A muszlim hódítás első hulláma az i.sz. 632-4 között az arab muszlimok számára Szíria és Egyiptom erősen hellenizált területeit, valamint a szaszanida perzsa birodalom nyugati részét biztosította. Az új hódítók kezdetben gyanakvók voltak a klasszikus antik kultúra iránt, mivel mind a vallás, mind a nyelv elválasztotta az arab muszlimokat a legyőzött népektől. Az előbbiek azonban rendkívül gyorsan feladták szorongásukat és kulturális hódítás helyett az ősi tudás asszimilációjába kezdtek. Olyan filozófusok, mint Ibn Sina, al-Kindi, al-Farabi és Ibn Rushd, mind a klasszikus filozófia Iszlámba való átöröklését értelmezték és írásaikkal megkíséreltek azt beépíteni a mainstream Iszlámba. A tudományok osztályozását enciklopédikus felosztásban al-Khwarizmi végezte el a Mafatih al-'ulumban (Kulcsok a tudományokhoz). Őt a kilencedik és tizedik században egy tudóscsoport követte, akik „tisztaság testvériségének” nevezték magukat („Ikhwan al-Safa”). Ezeknek és több más filozófusnak a hozzáállásában inkább a történelem szellemiségének elfogadása és átadása volt meghatározó, nem pedig az úgynevezett „idegen” tanok elfogadása. A feldogozott gondolatok többsége valóban idegen volt, mivel a Koránban és a korábbi hagyományos munkákban nem találunk említést róluk. A háttérben a tudás megszerzése és terjesztése volt a cél, 'ilm. A tudás megszerzése kötelező Mohammed (béke reá) prófétai hagyományai szerint: "A tudás (ilm) keresése minden muszlim, férfi és nő számára kötelező."

Az Ikhwan al-Safa mozgalma ezt a megközelítést egyértelműen kifejti leveleiben. Ezekben az episztolákban hosszasan zajló vitákról olvasunk emberek és állatok között a dzsinnek királyának udvarában, ahol példákat mutatnak be a történelemről, amelyekben a hódító nemzetek átvették, saját nyelvükre fordították és megismertették a legyőzett népek tudásanyagát. Salamonra, mint klasszikus példára hivatkoznak: Tudományainkat és az összes nemzet tudományát egymástól szerezzük meg. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor honnan jutottak volna perzsák asztrológiához, csillagászathoz és obszervatóriumokhoz? Nem az indiaiaktól vették át? Ha Salamonnak nem lett volna tudása, hogy jutottak volna Izrael gyermekei tudományhoz?... Ő azt a népek királyaitól vette át, amikor meghódította területüket és héberré tette meg őket...

Ezt a transzcendentális nyitottságot sokszor tévesen értelmezték a nyugati tudósok, akik inkább valami újat szándékoztak találni az Iszlám tudományokban, mint azt, hogy megpróbálják megérteni az emberi tudás korpuszának egyik népről a másikra történő átadását. A fent említett orientalista szemlélet világosan megjelenik, amikor a tudósok, mint például Walzer és Rosenthal sok erőfeszítést fordítanak az Iszlám filozófiai rendszer hibáinak felkutatására, ugyanakkor kiváló képességeiket nem arra használják, hogy az Iszlám filozófusok tudást illesztő és átörökítő hagyományát jobban megértessék velünk. Walzer fontos munkájában, a "Görögről az Arabra" (Walzer, 1962), az a fő szempont, hogy mindent, amit az arab filozófusoknak mondaniuk kellett, a görögöktől kölcsönözték. Walzer szerint, ha nem találjuk meg a forrást, bizonyossággal feltételezhetjük, hogy az eredeti görög forrás már nem létezik. A filozófia és a teológia közötti képzeletbeli kettősség, ahogyan azt az orientalisták feltételezték, az Iszlám filozófusok munkáinak súlyos félreértéséhez vezetett. Maga ez a hozzáállás a görög filozófia kereszténységre gyakorolt hatásának kezdeti lereagálásában gyökerezik. Az orientalista tudósok feltételezik, hogy a muzulmánok pontosan ugyanazt érezték a filozófia és teológia közötti konfliktussal kapcsolatban, mint a korai keresztények. Természetesen viták zajlottak az Iszlám filozófusok és teológusok között is, de az arab és az Iszlám környezetben a hozzáállás meglehetősen különbözött a keresztény világétól. A filozófusok egyszerűen csak azt vették át, amit az emberi tudás korpuszából való törvényes örökségüknek tartottak.

Összegezve: a kelettel kapcsolatos fogalmak végül „létrehozták” a Keletet. A „Kelet” európai szempontból valójában relatív és nem abszolút terminológia. Pontosabban: "Orient" minden, amit az orientalista szakemberek mondanak. Ez egy absztrakció sorozat, amely inkább a nyugat által generált ötleteken és nem a keleti valóságon alapszik. Az Iszlám filozófiát nem csupán a görög gondolatok tükrében kell tanulmányozni. Ezt olyan gondolkodási területnek kell tekinteni, amely számos különféle kultúrával érintkezett. Egyrészt ezekből, másrészt maguknak az Iszlám tudományok meditációjából fejlődött a filozófiai gondolkodás független és eredeti formájává.

Forrás: Routledge Encyclopedia of Philosophy Főszerkesztő: Edward Craig. Churchill College, University of Cambridge, UK, Islamic Philosophy

Ki akarják oltani Allah világosságát szájaikkal, de Allah ezt nem engedi. Hanem be fog teljesedni az Ő világossága, még akkor is, ha iszonyodnak (ettől) a hitetlenek. (Korán 9:32)