h i r d e t é s

Országszerte kétezer gyermek sportolhat a Diákolimpia táborokban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Országszerte kétezer gyermek sportolhat a Diákolimpia táborokban

2021. július 15. - 13:08

Tíz héten át országszerte közel kétezer gyerek sportolhat a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett Diákolimpia táborokban - hangzott el a program sajtónyilvános rendezvényén csütörtökön Nyíregyházán.

Forrás: Egészségtükör.hu

Szabó Tünde, a rendezvényt támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, a szövetség és a tárca együttműködésének eredményeképpen több mint 300 ezer gyermeket mozgat meg évente a diákolimpia, az erre épülő sporttáborok pedig a pandémiás időszakot követően ismét több ezer gyermeket fogadhatnak.
    Fontos, hogy legyenek létesítmények és programok, amelyekkel segíthetjük aktivitásukat - hangsúlyozta az államtitkár.
    Balogh Gábor, a szövetség elnöke beszédében kiemelte, a vírushelyzet miatt másfél éve nem rendeztek diákolimpiát és az ehhez kapcsolódó közösségi programok is nagyrészt elmaradtak, mindössze három versenyszámban mérhették össze tudásukat a gyerekek. A szövetség ennek pótlására indította el a nyári napközis táborokat: minden megyében három alkalommal, egy hétig tartó turnusokat szerveznek meg a gyerekeknek, akik többek között diáksportfesztiválokon és kerékpártúrán vesznek részt, strandolnak, illetve csapatépítő és sportmotivációs játékokkal, de mindenképpen mozgásgazdag programokkal töltik az időt.
    A táborokat a Magyar Diáksport Szövetség finanszírozza, a szülőknek minimális hozzájárulást kell hozzátenniük a költségekhez - tette hozzá a szövetségi elnök.
    Szabolcs-Szatmár Bereg megyében két hétig Nyíregyházán, illetve egy hétig a magyar-ukrán határ mellett fekvő Beregdarócon közel száz gyerek vehet részt a táborokban. Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke az eseményen megköszönte a kormány és a országos szövetség támogatását.
    Kovács Ferenc, a nyírségi megyeszékhely polgármestere azt mondta, a táborok mellett Nyíregyháza számtalan lehetőséggel várja a mozogni vágyó fiatalokat, lehetőség van például biciklizni, vagy sportolni a városi rekortán futópályákon és a szabadtéri kondiparkokban. (MTI)