h i r d e t é s

Összeomlás előtt az oktatás

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Összeomlás előtt az oktatás

2018. július 13. - 10:00

Összeomlás előtti állapotban van az oktatás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint.

 

Forrás: MTI

Szűcs Tamás a 24.hu-nak azt mondta, a nemzeti alaptanterv elszakadt a valóságtól, néhány éven belül pedig nem lesz, aki tanítson, a pálya ugyanis az alacsony bérek és a túlterheltség miatt nem vonzó a fiatalok számára.

A szakszervezeti vezető szerint Kásler Miklós kinevezése is azt üzeni a pedagógusoknak, hogy az oktatás nem lesz prioritás a következő négy évben. Szűcs Tamás, aki korábban a Fidesz tagja volt, arról is beszélt, hogy belülről ismeri a rendszer működését, ezért már semmi sem lepi meg. (sztarklikk.hu)