h i r d e t é s

Oszter súlyos titka: évekig hajléktalanként élt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Oszter súlyos titka: évekig hajléktalanként élt

2018. október 24. - 13:11

Diósjenő – Két évig fedél nélkül élt Oszter Sándor (70). A Kossuth- és Jászai-díjas színész kalandos fiatalkorába a hajléktalanság mellett egy titkos házasság is belefért. - írja a blikk.hu.

Forrás: zoom.hu

Oszter a Borsnak mesélt fiatalkori megpróbáltatásairól: mint elárulta, a legnagyobb őrültségekre is képes volt a szerelemért. Győri gimnazista korában soproni lányba volt szerelmes, ám mivel nem volt engedélye az állandó utazgatásra, hogy elkerülje a rendőröket és a katonákat, vakmerő módszerhez folyamodott: a vonat alá szíjazta magát. Oszter 21 éves korában elvette a párját, ami újabb bonyodalmakat szült.

– Kevesen tudják, de nem Donatellával kötöttem az első házasságomat

– mesélte a színész, hozzátéve: a szertartás titokban zajlott, és amikor az édesanyja tudomást szerzett róla, fiának nem volt maradása.

– Szó szerint kitagadott, elküldött otthonról, azt mondta, soha többé nem léphetem át az Oszter-ház küszöbét, látni sem akar!

Oszter ezután két évig élt hajléktalanként, gallyakból és levelekből épült kunyhóban élt, bogyókat, gyümölcsöket evett, a hidegebb napokon pedig a város utcáit rótta. Házassága addig tartott, amíg rá nem jött, az asszonynak mással is volt dolga. A válást követően a művész kibékült az édesanyjával, bár lemondott a családi vagyonról. Később pedig elvette a zongoraművész Failoni Donatellát, lánya, Alexandra édesanyját, akivel azóta is él.

blikk.hu