h i r d e t é s

Otthona közelében lőttek le egy újságírót Athénban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Otthona közelében lőttek le egy újságírót Athénban

2021. április 10. - 17:45

A görög kormány a gyilkosság mielőbbi felderítését ígérte

Jórgosz Karaivaz bűnügyi újságíró - Forrás: Sportime.gr

Jórgosz Karaivaz bűnügyi újságírót szemtanúk szerint két, motoron érkező fegyveres lőtte le pénteken Athén egyik elővárosában, Alimoszban, a férfi otthona közelében. A rendőrség szerint az 52 éves férfira több lövést is leadtak, a helyszínen 17 töltényhüvelyt találtak, ebből hét találta el Karaivazt. Mivel a környéken élők a rendőrség szerint nem hallottak semmit, ezért feltételezik, hogy a lövéseket hangtompítóval ellátott fegyverből adták le. Az indítékról egyelőre semmit sem tudni. 

A görög kormány szombaton Karavaiz meggyilkolásának mielőbbi felderítését ígérte. „A görög rendőrség nagyon gyorsan meg fogja találni a felelősöket, és bíróság elé állítja őket” – mondta Mihalisz Kriszokojdisz görög polgári védelmi miniszter az ERT görög állami tévécsatornának. 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elítélte a gyilkosságot, „megvetendő, gyáva tettnek” nevezve azt, a Twitteren pedig azt írta, „Európa kiáll a szabadságjogokért, amelyek közül a sajtó szabadsága az egyik legszentebb”.

Az újságíró a STAR TV kereskedelmi csatornának dolgozott, főleg jogi és rendőrségi ügyekről tudósított. Kollégái szerint a gyilkosok egy olyan bűnszövetkezet megrendelésére dolgozhattak, amely tevékenységével Karaivaz foglalkozott. (MTI)