h i r d e t é s

Palya Beával és a Várkonyi Csibészekkel indít a MagNet Ház új évadot 

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Palya Beával és a Várkonyi Csibészekkel indít a MagNet Ház új évadot 

2018. augusztus 31. - 15:33

2018. szeptember 1-én a MagNet Ház Évadindító Élménynapján betekintést kaphatnak az Andrássy útra látogatók a MagNet Közösségi Ház programjaiba, évközi önismereti csoportjaiba, valamint számos izgalmas előadást is meghallgathat, aki eljön.

Az idei élménynap kiemelt eseménye Palya Bea előadása, aki arról fog mesélni, hogyan írja dalait és betekintést enged abba a kreatív alkotói folyamatba, amiben dolgozik, amiben megszületnek a dallamok, szövegek.

Beát ezután a Common Vibe által felkarolt ózdi csapat, a Várkonyi Csibészek követi. A (most még) gyerekekből álló formáció az elmúlt év egyik nagy meglepetése volt. Különleges zenei projektjük nem csak annak kitűnő példája, hogyan lehet egy hátrányos helyzetű településen érdemben segítséget nyújtani és közösséget építeni, de annak is, hogyan lehet tehetséges fiatalokat minőségi zenei produkcióba bevonni, úgy, hogy az mindenkinek a javát tudja szolgálni.

Találkozzunk szeptember 1-én!

Program FB oldala: https://www.facebook.com/events/289274171845948/

Palya Bea programja: https://www.facebook.com/events/1576592812647491/

A Várkonyi Csibészektről:  https://www.facebook.com/Commonvibe/

A MagNet Házról: http://www.magnethaz.hu/hu/