h i r d e t é s

Párbeszéd: Balog Zoltán adjon magyarázatot arra, hogy miért veszik el a szegények pénzét!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Párbeszéd: Balog Zoltán adjon magyarázatot arra, hogy miért veszik el a szegények pénzét!

2017. július 05. - 17:57

A kormány a tavalyi költségvetésben bennragadt 90 millió forintot elveszi a szociális területtől, és azt a látványsportokra költi el idén. - írja a gepnarancs.hu.

 

Forrás: gepnarancs.hu

Felháborító, hogy miközben több, mint félmillió gyermek él szegénységben Magyarországon, addig Orbánék az aprópénzt is a haverok között osztják szét. A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul a miniszterhez, hogy magyarázzák meg, miért kell ettől a területtől forrásokat elvenni.

Hazánkban legalább 50 ezer gyermek rendszeresen éhezik és kétszázezer gyermek alultáplált. Körülbelül 130 ezer gyermek él olyan lakásban, ahol még WC sincs. Az összes nemzetgazdasági ágazatot tekintve, a szociális dolgozók keresete a legalacsonyabb. Sokan a létminimumnál is kevesebbet, nettó 80 ezer forintot keresnek havonta.

A szociális területről a kormány az elmúlt hét évben több százmilliárd forintot vont ki. Nem hajlandó emelni a 2008 óta változatlan összegű családi pótlékot, miközben kutatások bizonyítják, hogy ennek az ellátásnak érdemi szegénységcsökkentő hatása van.

A Párbeszéd felháborítónak tartja, hogy Orbán Viktor és maffiája a legelesettebbektől is képes elvenni azt a kevés pénzt is, ami megmaradt a tavalyi költségvetésből, és azt Mészáros Lőrincnek és a többi fideszes bűnözőnek osztja ki. A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul Balog Zoltánhoz, hogy mondja meg, mégis miért nem lehet ezt a pénzt a rászorulóknak odaadni.

Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke
országgyűlési képviselő

Emmi: a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a sajtóhírekkel ellentétben a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól – közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

A minisztérium közleménye szerint a jövő évi költségvetésben több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, a szociális ágazatban a magasabb iskolai végzettségűeknek és a régebben pályán lévőknek 9 milliárd forintos forrásból biztosítják a béremelést.

A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem 15 ezer embert érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményez  

– írta az Emmi.

Kiemelik: a következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek.  

A kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat és ehhez a szükséges költségvetési forrásokat biztosította és biztosítani fogja a jövőben is

– áll a tárca közleményében.

Szerdán a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is azt kifogásolta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a tavalyi költségvetésben bennragadt 90 millió forintot elveszik a szociális területtől, és azt versenysport támogatására csoportosítják át.

Sneider Tamás és Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselői közleményükben felháborítónak és elkeserítőnek nevezik, hogy Orbán Viktornak és a kormányának meg sem fordult a fejében, hogy ezt a pénzt ágazaton belüli jutalomként, vagy béren kívüli juttatásként adják oda azoknak, akik kemény munkával, ilyen keserves körülmények között is napról-napra fenntartják a szociális rendszert.

A jobbikos politikusok ezért arra szólítják fel a kormányfőt, hogy bírálja felül a döntését, és adja azoknak ezt a pénzt, akik megérdemlik és akiknek jogosan jár.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján szintén azt követelte, hogy rakják vissza eredeti helyére azt a 90 millió forintot, amit a kormány a szociális humánszolgáltatók bértámogatásából csoportosított át “Orbán hóbortjára”, a versenysportra.

Szabó Tímea a Párbeszéd társelnöke pedig közleményében Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vár magyarázatot arra, hogy miért nem lehet ezt a 90 millió forintot a rászorulóknak odaadni.

gepnarancs.hu