h i r d e t é s

Párhuzamos stratégia a választási kampány finisében

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Párhuzamos stratégia a választási kampány finisében

2018. március 21. - 14:17

Orbán Viktor ideges, túl sokáig hitt a közvélemény-kutatásokban, elaltatta az éberségét a Fidesz-KDNP szárnyalása a jelentésekben. A miniszterelnök bedőlt a saját propagandájának, amely azt hazudja, hogy valódi demokráciában élünk.

(A hatalom és az alattvalók) A hatalmon lévők közül sokan azt gondolják, hogy illiberális köpönyeget öltött ugyan nálunk a népuralom, de attól még szabad, egyenlő és szolidáris társadalom a miénk. Csodálkoznak azon, hogy eljött a választás ideje és a jogállam utolsó maradványaiba kapaszkodó emberekben titokban feltámad a demokrácia igénye. Titkolt vágyak kelnek életre, amelyeket idő előtt kifecsegni kérdezőbiztosoknak nem lenne üdvös, amiket kimondani majd csak a szavazófülke magányában lehet.

Kevesek luxusa manapság, hogy nyilvánosan vállalják a véleményüket. Szólni elvileg ugyan szabad, de többnyire nem érdemes. Sőt haszontalan, mivel Magyarországon  a média jelentős része a kormánypropaganda eszközévé vált és a politikai nyilvánosság szűk térbe szorult vissza. A hatalom őrzi a titkait, az alattvalók pedig a személyes szuverenitásukat. Átjárás alig van a két világ között. Csak kivételes helyzetekben, mint amilyen a parlamenti választás, a kormányzásra adott felhatalmazás pillanata.

A rendszerváltozás utáni 28. évben annak az illúziója tartja fent a demokráciában való hitet a közvéleményben, hogy április 8-án szavazócédulákkal leválható a mostani hatalom. Ha a kormányváltás lehetőségében az ellenzéken kívül álló okok miatt sokaknak csalatkozni kellene, akkor beáll a diktatúra ideje. Tekintettel a várható következményekre is, állapítsuk meg, a kampány finisében reális esélye van annak, hogy a szavazófülkében a polgárok leváltják a mostani kormányt. Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg ebből a szempontból, hogy mennyire racionális a parlamentbe jutásra esélyes pártok választási és szövetségkötési taktikája.

(Centrális erőtér) Korábban kifejtettük, hogy a centrális erőtér megbontása, a Fidesz-KDNP legyőzése a párhuzamos stratégia* alkalmazásával lehetséges. Ciklus közben és a választásokhoz közeledve sem alakult ki olyan helyzet, hogy a választókörzetekben az garantálja a sikert, ha a kormánypártok jelöltjeivel egy ellenzéki kihívó áll szemben. Az alaptörvény és az új választási törvény óta kiépült, úgynevezett centrális erőtérben a központi hatalom jobb és baloldalán eltérő értékrendet valló pártok küzdenek egymással. Ez a rivalizálás kényelmes pozíciót biztosít a centrumban lévőknek. A 2014. évi választás fényesen bizonyította, hogy ez a hatalmi szerkezet szinte semmi esélyt sem ad ellenzéknek a kormányváltásra, de ebből a tanulságból a pártelitek nem vonták le a szükséges következtetést. Fúziók helyett újabb pártok léptek színre.

Szerencsére a szavazópolgárok bölcsebbek voltak a pártoknál és több helyi időközi választáson átszavazásokkal törték meg a centrális erőteret. Mára világos lett, hogy az ellenzéki oldalon két szinten múlik a kormánypártok fölötti győzelem: az ellenzéki pártelitek kooperációs képességén és a kormányváltást akaró választók átszavazási hajlandóságán. Mi a helyzet alig két héttel a választás előtt?

(Jobbik) A rendelkezésre álló kutatási adatok szerint a Jobbik az ellenzék legerősebb pártja. Határozott álláspontja, hogy mind a 106 választási körzetben állva hagyja a jelöltjeit és nem kooperál más pártokkal. Első megközelítésben azt mondhatjuk erre, hogy Vona Gábor teljesíti a centrális erőtérben a rá kiszabott feladatot. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk, találunk racionális elemeket a Jobbik taktikájában. Először: a számára kedvező térségekben (Borsod, Heves) más pártok támogatása nélkül is győzhetnek a jelöltjei. Másodszor: olyan körzetekben magas egyes jelöltjeik támogatottsága, ahol az 50 százalékos plafont veri a kormánypárti jelölt támogatottsága és emiatt koordinációval sem lesz nagyobb az esély. (A kormánypárt bukása esetén lehet nyerni.)

Harmadszor: a fővárosban és még egy-két vidéki körzetben baloldali koordinációs is elég az ellenzéki győzelemhez. (A Jobbik visszalépése akár ronthatja is az esélyeket.) Tény azonban, hogy van néhány körzet, ahol lehet tere és értelme, hogy a Jobbik a többi ellenzéki párttal kölcsönös visszalépésekről egyeztessen. Erre a választás előtti napokban kerülhet sor.

(MSZP-P/DK) A szocialisták jelentős innovációt mutatva szövetséget kötöttek Karácsony Gergellyel és pártjával, majd választási együttműködés keretében a Demokratikus Koalícióval felosztották egymás között a választókörzeteket. A jelöltállítási folyamat végén szembesültek azzal, amit korábban is tudni lehetett, hogy a fővárosban és még néhány körzetben csak az LMP és más kisebb pártokkal való koordináció hozhatja meg a sikert. A céljaik eléréséhez váltogatják a nyilvános nyomásgyakorlás és a háttéralku eszközeit. Kicsit későn, de felismerték, hogy a Jobbikkal való kooperáció olyan megoldás lehet, amelyből az előnyök mellett veszteségek is származhatnak. Vergődnek a centrális erőtér csapdájában, egyszerre kénytelenek felmutatni az együttműködés és az elhatárolódás szándékát. Lényegében most szembesülnek azzal, hogy számos vidéki körzetben a baloldal jelentősen meggyengült, nem tud beleszólni a két jobboldali párt vetélkedésébe. Ezzel együtt is fontos lehet, hogy a Jobbik és a baloldali pártok között néhány vidéki kettő vagy háromesélyes körzetben – akár az utolsó pillanatokban - létrejönnek-e azok az egyességek, amelyek az adott mandátum sorsát illetően, de a kormányváltás szempontjából is döntőek lehetnek. Már csak ezért sem indokolt a két tábor közötti verbális "árokásás", nem is szólva a választást követő időszak már sejthető együttműködési kényszereiről.

(LMP, Momentum, Együtt) Az előző parlamenti választások óta sokat javult az LMP pozíciója, de nem eleget. A megerősödése gondokat okoz a centrális erőtér jobb és bal oldalán is. A kialakult helyzetben  azonban bizonyos mozgásteret jelent, hogy a zöld párt minkét irányban kompatibilis. Szél Bernadett a választási taktikájában él is ezzel a lehetőséggel. A partnereinek tisztában kell lenni bizonyos a kockázattal az LMP-vel való kooperáció közben. Nehogy a párt a visszalépések mellékhatásaként lecsússzon az öt százalékos parlamenti küszöb alá, mert az borítaná az esélyeket.

A kisebb pártok egy-két százalékos támogatottsága, akár visszalépés, akár átszavazás révén több körzetben is meghatározhatja egy-egy mandátum sorsát. A Momentum választási taktikája a párt erősödését szolgálhatja, a jövőbeni szerepléséhez gyűjthet politikai tőkét és szövetségeseket. Az Együtt eltaktikázta az egész választást, annyi esélye maradt, hogy egyik jelöltje hátán esetleg bekúszik a parlamentbe.

(Átszavazási hajlandóság) Hódmezővásárhely után a közvélemény és számos elemző azt a következtetést vonta le, hogy ha egy ellenzéki jelölt áll szemben a kormánypártok jelöltjével, akkor Orbán Viktor és hatalmi rendszere leváltható. Márki-Zay Péter fantasztikus győzelme után azonban igazolást nyert, hogy a centrális erőtér megroppant, de nem omlott össze. Az ellenzéki pártelitek kénytelenek továbbra is a választási rendszer adott keretei között küzdeni a kormányváltásért. Ha más miatt nem is, Orbán Viktor jóslata alapján mindenki gyanút foghat, hogy a hatalom örülne, ha minden választókörzetben egy jelölt ("Soros embere") állna csak szemben a narancstábor emberével. Ebben az esetben ugyanis kevésbé érvényesülne az átszavazási hajlandóság, amely a tudatos kormányváltók mellett a Fideszből kiábrándultak és a felmérések során rejtőzködő szavazók aktivizálódást is jelenti. Változatlanul úgy ítéljük meg, hogy a választáson való magas részvételt szolgálja, ha a legtöbb választókörzetben a párhuzamos stratégiának megfelelően a Jobbik és a balpártok jelöltjeire is lehet szavazatot leadni.

A vásárhelyi példa ugyanakkor azt mutatja, hogy néhány körzetben az "egy az egy ellen"stratégia hozhat sikert. Mindenek előtt a független indulók körzeteire gondolunk, valamint azokra a körzetekre, ahol a kormánypártok megosztó, népszerűtlen vezetői indulnak. Elképzelhető, hogy az ellenzék reprezentatív vezetőinek a körzeteiben is ez a felállás hozhatna komoly sikert, nem is szólva, hogy Molnár Gyula, Szél Bernadett és Vona Gábor teljes ellenzéki támogatása fontos üzenet lehetne minden kormányváltó szavazónak.

A voksolásig hátralévő napokban az ellenzéki pártok további kooperációjára számítunk. Hasznos volna, ha közösen jelölnék meg adott körzetekben a legesélyesebb ellenzéki jelöltet. Erről ugyan részben már lekéstek, mert a "népi koordináció" megelőzte a pártvezetőket. Az érthetően elfogult elemzői és civil ajánlások mellett azonban célszerű lenne az ellenzéki pártoknak egyeztetett vélemény alapján megjelölni az átszavazások leginkább kívánatos irányát.