fbpx Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ellenzék a Völner-ügyben | CIVILHETES

h i r d e t é s

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ellenzék a Völner-ügyben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ellenzék a Völner-ügyben

2021. december 08. - 11:05

 

Remélik, hogy nem csak az igazságszolgáltatás végzi a dolgát, hanem egy teljes parlamenti vizsgálóbizottság is elindulhat a Völner-ügyben - ezt mondta Z. Kárpát Dániel az ATV Start című műsorában.

Schmuck Erzsébet és Z. Kárpát Dániel - Forrás: ATV

A Jobbik alelnöke szerint  ennek van egy politikai vetülete, amit vizsgálni kell, például a miniszter felelősségét a beosztottja ügyében. Az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet szerint is szükséges lenne a vizsgálóbizottság, de úgy véli, meglepő lenne, ha ehhez a kormánytöbbség hozzájárulna.

Mesterházy Attila MSZP-s parlamenti képviselő a műsorban azt mondta: az ellenzék akár az igazságügyi bizottság összehívását is kezdeményezhetné, ahol teret adhatnának Varga Judit meghallgatásának és az ügy politikai szálai felgöngyölítésének, de pártja minden bizonnyal csatlakozna egy külön vizsgálóbizottság felállításához is. (atv.hu)


 

h i r d e t é s