h i r d e t é s

Pécel és Aszód között ismét közlekednek a vonatok

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam
a- a+

Pécel és Aszód között ismét közlekednek a vonatok

2019. december 08. - 14:55

A Budapest–Hatvan vasútvonal rekonstrukciójának következő fázisában, december 8-tól március 20-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Forrás: nif.hu

Pótlóbuszokkal már nem kell utazni, a vonalat megnyitják a vonatforgalom számára, és a beruházás befejezéséig, 2020 végéig már nem lesz szükség a forgalom teljes szüneteltetésére. A végleges állapotban elérendő pályasebességhez képest egyelőre csökkentett sebességgel lesz használható a pálya, ezért vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által irányított rekonstrukció 2020 végéig folytatódik, ezért újabb menetrendi módosítások várhatók több ütemben jövőre is. A beruházás előnyeit, a gyorsabb és sűrűbb közlekedést csak ezeket követően tudja biztosítani a vasúttársaság.

A február óta tartó, Pécel és Aszód állomások közötti teljes vágányzárat december 8-tól feloldja a MÁV, ennek eredményeként a karácsonyi és év végi ünnepek előtt megindulhat a vonatforgalom a Pécel és Aszód közötti, felújított szakaszon is. A kivitelezési munkák az eredeti ütemtervnek megfelelően 2020-ban is folytatódnak.

A vasútvonal állomásait és megállóhelyeit részben ideiglenes megoldásokkal kapja vissza az utazóközönség, annak érdekében, hogy a pótlóbuszok helyett a lehető leghamarabb állhasson helyre a vasúti közlekedés. Rákos–Hatvan vonalszakasz valamennyi állomásán és megállóhelyén a megszokotthoz képest jelentősen megváltozott a vágányok, peronok elhelyezkedése, valamint az azokhoz vezető közlekedési útvonalak és létesítmények fekvése, megközelíthetősége. A peronok ideiglenes megközelítési útvonalait szilárd vagy murvás burkolattal építették ki, melyek folyamatos fenntartásáról a kivitelezők gondoskodnak.

Nyul Zoltán a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kiemelte: „A komplex beruházás részeként nemcsak a vasúti pálya, a felsővezeték és a biztosítóberendezés újul meg, hanem liftek, P+R parkolók létesülnek, valamint az állomásépületek is megszépülnek. A fejlesztés részeként például a Budapest-Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között megépül egy III. vágány, valamint átépül a gödöllői HÉV végállomás is. A munkálatok továbbra is folyamatban vannak, de teljes vágányzárra már nincs szükség.”

Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette: „A korszerű, modern vasúti infrastruktúra megvalósításával, lehetővé válik a KISS motorvonatok közlekedtetése is a szakaszon 2022 végéig. A beruházás eredményeként, kiszámíthatóbb, stabilabb lesz a menetrend, nő a menetrendszerűség.”

Néhány állomáson már megnyitják a gyalogos aluljárókat, másutt viszont az állomásépületek felújítása, áthelyezése, a liftek beépítése és az ideiglenesen kialakított létesítmények környezetében a munkavégzés továbbra is folytatódik, emiatt fokozott körültekintés szükséges. A biztonságos közlekedés feltételeit mindenütt biztosítják a kivitelezők, ám az utasoknak azt javasolja a vasúttársaság, hogy a befejezésig kényelmes, stabil járást biztosító cipőben menjenek az érintett állomásokra.

Az utasforgalmi, illetve munkaterületek egyelőre nem teljeskörű akadálymentességéért, illetve a még nem végleges műszaki állapotok miatti kényelmetlenségekért a NIF és a MÁV a továbbiakban is a közlekedők megértését és türelmét kéri.

A fontosabb menetrendi változások december 8-14-ig, valamint december 15-től március 20-ig.

Első ütemben december 8-tól 14-ig változik a menetrend, amikortól már nem kell átszállni pótlóbuszokra, de a december 15-i menetrendváltáshoz igazítva kisebb módosítások lesznek a március 20-ig tartó ütembe. (Ahol külön nem tüntettük fel a dátumot, ott december 8. és március 20. között érvényes a megadott közlekedési rend.)

A legtöbb utast érintő Budapest-Keleti pályaudvar–Gödöllő közötti elővárosi szakaszon, munkanapokon félóránként közlekednek a vonatok, kényelmes, modern FLIRT motorvonatok állnak az utasok rendelkezésére.

  • Gödöllői személyvonatok:

       A Keleti pályaudvar és Gödöllő viszonylatban közlekednek, a Keletiből 5 perccel korábban, egész órakor indulnak és Gödöllőre óra 42 perckor érkeznek meg.  Gödöllőről óra 13-kor indulnak és a Keletibe 5 perccel később, egész órakor érkeznek. December 15-től március 20-ig annyi a változás, hogy a Keletiből Gödöllőre 1 perccel korábban, 41 perckor érkeznek.

  • Hatvani személyvonatok:

December 8-14-ig a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, minden páratlan óra 30. percében indulnak és Hatvanba páros óra 47 perckor érkeznek. Hatvanból páratlan óra 11-kor indulnak és a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, minden páros óra 30 perckor érkeznek. Reggeli csúcsidőszakban a vonatok mennyisége megmarad, csak 5 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra. Ezek a vonatok naponta közlekednek.

December 15-től március 20-ig a Keleti pályaudvarról szintén minden páratlan óra 30. percében indulnak, de Hatvanba páros óra 44 perckor érkeznek. Hatvanból páratlan óra 12-kor indulnak és a Keleti pályaudvarra minden páros óra 30 perckor érkeznek. Reggeli csúcsidőszakban a vonatok mennyisége megmarad, csak 5 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra. Keletiből 20 órakor és 22 órakor induló, Hatvanig közlekedő gyorsított személyvonatok naponta közlekednek, azaz nem csak munkanapon.

  • InterCity vonatok:

A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 6:25 és 19:25 között minden óra 25. percében indulnak az IC-k, Füzesabonyba már az alap menetrend szerint érkeznek és indulnak tovább Miskolcra, illetve Kassára, Sátoraljaújhelyre és Nyíregyházára. A Budapestre tartó InterCity vonatok Füzesabonyig a normál menetrend szerint érkeznek és indulnak, azonban a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, minden óra 35. percében érkeznek meg.  Az úgynevezett kör InterCity vonatok – a 100-as vonal pályafelújítása miatt is – csak Nyíregyházáig járnak, Budapest-Keleti–Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati viszonylatokban közlekednek.

  • Egri gyorsvonatok:

Az egri gyorsvonatok a hatvani személyvonatokkal Budapesttől Hatvanig összekapcsolva közlekednek, így az egri vonatok a Keleti pályaudvar és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Hatvan és Eger között változatlan menetrend szerint közlekednek. A Keleti pályaudvarról 30 perccel korábban, minden páros óra 30. percében indulnak. A Keleti pályaudvarra 30 perccel később, minden páratlan óra 30. percében érkeznek.

  • Sátoraljaújhelyi sebesvonatok, a miskolci és a füzesabonyi személyvonatok:

December 8-14-ig, a Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban nem közlekednek, helyettük a hatvani személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják csatlakozással az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes. A Keletiből 20:55-kor Miskolcra, a 22:35-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:50-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:53-kor, 15:48-kor és vasárnaponként 17:48-kor induló vonatok ugyanakkor a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

December 15-től március 20-ig a Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban továbbra sem közlekednek, helyettük a hatvani személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes. A Keletiből 21:00-kor Miskolcra, a 22:35-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:47-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:56-kor, 15:50-kor és vasárnaponként 17:50-kor induló vonatok a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

A hatvani vonalon végzett felújítás miatt több vonalon is módosul a vonatok menetrendje:

  • Budapest-Kunszentmiklós-Tass (150a) vonalon az S25-ös személyvonatok változatlanul Keleti pályaudvarig közlekednek a menetrendváltástól a hatvani vonal csökkentett üzemének következményeként.
  • Budapest–Szob (70-es) vonalon az EN476-os számú Metropol EuroNight a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:20-kor indul Prágába, az EN477-es vonat pedig a Keletibe 5 perccel később, 8:40-kor érkezik meg Prágából. December 15-től az EN477-es 8:35-kor érkezik be.
  • Az Aszód–Balassagyarmat (78-as) vonalon a 33519 számú vonat a teljes útvonalán 6 perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 3:45-kor indul és Aszódra 5:07-kor érkezik. December 15-től a 33516 számú vonat a teljes útvonalán 10 perccel korábban közlekedik, Aszódról 13:53-kor indul és Balassagyarmatra 15:18-kor érkezik. A 33513 számú vonat a teljes útvonalán 10 perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 14:00-kor indul és Aszódra 15:23-kor érkezik.
  • Budapest–Újszász–Szolnok (120a) vonalon a szolnoki vonat 5 perccel korábban, 19:10-kor indul, a sülysápi – munkanapokon közlekedő – pedig 19:15-kor indul a Keleti pályaudvarról. A Szolnokról 5:58-kor és 7 órakor (ez utóbbi csak december 8-14. között), a Nagykátáról 6:56-kor, a Sülysápról 7:59-kor induló vonatok a Keleti pályaudvarra 5 perccel később érkeznek.
  • A Budapest –Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza (120-as) vonalon a 473-as számú Ister InterCity vonat a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:05-kor indul Bukarest felé. A 472-es számú Ister IC Bukarestből a Keletibe 5 perccel később, 8:55-kor fut be decemberben 8-14. között.

A korábban pénztárral rendelkező állomások és megállóhelyek közül Máriabesnyő és Bag megállóhelyeken nem lesz menetjegy értékesítés, Aszód, Gödöllő és Pécel állomásokon a pénztárak továbbra is konténerben fognak üzemelni, amíg tart az épületek rekonstrukciója. Isaszeg állomáson a pénztár decemberben konténerbe költözik az épület felújítása miatt.

További információk: www.mav.hu/bphatvan

A beruházásról, folyamatban lévő munkálatokról

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházása keretében 2020 végéig 52 kilométernyi kétvágányú vasúti pálya épül át Rákos és Hatvan állomás között. A felújításnak köszönhetően megszűnnek a sebességkorlátozások a vonalon, a vonatközlekedés sokkal megbízhatóbbá válik, a sebesség Rákos és Aszód között 100-120 km/h, Aszód és Hatvan között – az ETCS biztosítóberendezés kiépítése után – 160 km/h lesz. A teljes szakaszon új, elektronikus biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló rendszer épül. A csökkentett sebességű üzem után mintegy 5 perccel csökkenhet a menetidő, a fejlesztés befejezését követően mintegy 10 perccel rövidülhet a vonatok menetideje.

A szakaszon minden meglévő közúti és gyalogos átkelőhely megújul, öt meglévő szintbeni közúti átjáró helyett új felüljáró épül, és öt új fénysorompóval biztosított szintbeni gyalogos átjáró is létesül. A vasútvonalon a települések lakott területeinek mentén minden szükséges helyen – összesen megközelítőleg 28 kilométer hosszan – zajvédő fal épül.

A szakemberek valamennyi vasúti műtárgyat felújítják a vonalon. Mind a tizenhárom állomás és megállóhely megújul. Tervezetten 2020 végére minden érintett állomáson korszerű és akadálymentes állomási környezet, térvilágítás, szélesebb magasperonok, utastájékoztató berendezések, új perontetők és esőbeállók épülnek. Összesen hat állomásépületet építenek át, illetve újítanak fel: Pécel, Isaszeg, Gödöllő, Máriabesnyő, Bag és Aszód állomáson. Új gyalogos aluljárók és liftek épülnek Pécelen, Isaszegen, Gödöllőn, Aszódon és Turán; Bagon pedig új gyalogos felüljáró létesül. 2020-ban új vasúti megállóhely is létesül Budapest XVII. kerületében Akadémia újtelep néven.

A kivitelezési munkák az eredeti ütemtervnek megfelelően 2020-ban is folytatódnak, így decemberben a fejlesztéssel érintett szakaszon az infrastruktúra még nem teljes készültségű. Az állomásokat és megállóhelyeket részben ideiglenes megoldásokkal adják vissza az utazóközönség számára annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb állhasson helyre a vasúti közlekedés. Valamennyi létesítmény az utasforgalom felvételéhez megfelelő, biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban áll a közlekedők rendelkezésére.

A tervezetten 2020 folyamán befejeződő végleges kiépítésig a peronokon ideiglenes peronbútorzatokat helyeznek ki. Az új gyalogos aluljárókban a gyalogosforgalmat már nem gátló befejező munkálatok folynak majd, az aluljárókat – Isaszeg állomás kivételével – az utazóközönség részére használhatóvá teszik. Isaszegen a vonatfogadó peront ideiglenes szintbeli átjárón lehet még megközelíteni.

A lifteket a beruházás végéig szintén üzembe helyezik minden állomáson és alul- vagy felüljáróval rendelkező megállóhelyen, azonban a jelenlegi munkaközi állapotban az akadálymentesség még nem mindenhol biztosított.

Az állomásépületek, illetve a kapcsolódó P+R parkolók kialakítása, felújítása szintén folyamatban van. A P+R létesítmények december 8-tól a Budapest XVII. kerületi megállókban, Gödöllőn (ideiglenes helyszínen), Máriabesnyőn és Turán használhatók.

Az állomásokon és megállóhelyeken épülő perontetők egy része még szintén építés alatt áll, így az utasok számára a csapadéktól védett helyen történő várakozást egyelőre nem mindenütt biztosított. A perontetők teljeskörűen jövőre készülnek el az ütemtervnek megfelelően.

hangos utastájékoztatást az állomásokon és megállóhelyeken biztosítja a vasúttársaság, az új utastájékoztató monitorok kihelyezése jövőre történik majd meg az ütemterv szerint.

A beruházás uniós és hazai források felhasználásával, a CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) és az IKOP (Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program) támogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. (nif.hu)