h i r d e t é s

Pécsi pride: 2000 felvonulóra jutott 120 ellentüntető

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Pécsi pride: 2000 felvonulóra jutott 120 ellentüntető

2021. szeptember 19. - 06:43

Ünnepi hangulat, felszabadult öröm és az összefogásból eredő nyugalom jellemezte az első vidéki pride-ot Pécsen. A rendezvényen 1700-an vonultak fel, a radikális jobbosok ellentüntetésén 120-an voltak. - írja a Népszava.hu

Forrás: Szabad Pécs

– Ha nálunk valakiket megverhetnek az utcán azért, mert melegek, akkor nekem ott a helyem azon felvonuláson, ahol az ilyen jelenségek ellen tüntetnek – így foglalta össze a 28 éves Judit azt, hogy miért állt be a Pécs Pride felvonulói közé szombat délután. Az egészségügyben dolgozó, szőke, pécsi asszony úgy érkezett a gyülekezési helyre, a Kossuth térre, hogy arcának bal felére a szivárvány színeit festette.

Azzal, hogy említést tett a melegek utcai bántalmazásáról, arra utalt: két meleg orvost nyáron összevertek Pécs belvárosában. A 74 esztendős Gábor a fővárosból jött.

Lyukacsos napszemüvegén az I love Tel Aviv felirat díszlett: – Ezt a szemüveget Helsinkiben kaptam, az ottani pride-on, nem vagyok zsidó, de együtt érzek minden üldözöttel, elnyomottal, cigánnyal, hajléktalannal, migránssal – mondta a férfi, akinek pólóján hatalmas Mick Jagger-nyelv volt az egyetlen motívum, s nyakában színes, bolyhos, nőies nyakláncot viselt.

Gábor, mint megtudtam tőle, két gyereket felnevelt a feleségével, aztán ötvenévesen bevallotta, hogy meleg:

– Örülök, hogy elindult egy változás Magyarországon, és lehet már arról beszélni, hogy valaki meleg. A pécsi egyetemen tanuló hat külföldi diáklány – volt köztük, horvát és kínai, német és arab – a kérdésemre, hogy miért jöttek el a pride-ra, csak azt ismételgették: mert kell! A 70 éves, nyugdíjas gépészmérnököt, Tihanyi Ödönt a kíváncsiság hozta el a felvonulásra:

– Látni akartam, hogy a korosztályomból hányan jönnek el. Elszomorít, hogy kevesen. Pedig nekünk is meg kellene mutatnunk, hogy nem tűrjük az elnyomást. Mi veszteni valónk van már? De annak örülök, hogy ennyi itt a fiatal. Ezt a harcot már nekik kell végigvinniük. És látom rajtuk, hogy végig is viszik.

Valóban fiatalok adták a vonulók többségét, igaz, voltak, akik a buli miatt jöttek:

– Szeretjük a felhajtást, azért vagyunk itt – ismerte be a Pécsen raktárosként dolgozó 19 éves Tóth Roland, aki három társával a megyeszékhellyel szomszédos Kozármislenyből utazott ide.

– Ha náci tüntetés lenne, akkor is jönnének? – vetettem közbe.

– Nem, akkor semmiképp, az nem férne bele.

– Tudják egyáltalán, miről szól ez a felvonulás?

– Hát… a melegek jogairól. Hogy nincs joguk házasodni, meg gyereket örökbe fogadni.

(Ungár Tamás/Népszava.hu)

– Legyen ilyen joguk?

– Legyen! – bólogatott Roland és három tini társa.