h i r d e t é s

Pedofil ügyek takargatása miatt áll bíróság elé a bíboros

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pedofil ügyek takargatása miatt áll bíróság elé a bíboros

2017. szeptember 19. - 18:37

Az érsek és hat további egyházi vezető ellen 2018. április 4. és 6. között folytatják le a pert, amelyet egy 2016-ban szexuális visszaéléssel meggyanúsított pap, Bernard Preynat tíz áldozata kezdeményezett. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Bíróság előtt kell felelnie Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjének, Philippe Barbarin bíborosnak, lyoni érseknek,

akit pedofil papok áldozatai azzal vádolnak: 25 évvel ezelőtt tudomása volt a molesztálásokról, de nem jelentette a hatóságoknak

- informál az illetékes bíróság bejelentése alapján az MTI.

A pap, aki ellen jelenleg is folyik a nyomozás, csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. 2016. január 27-én kezdődött ellene eljárás, miután beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a rá bízott gyerekeket. 

Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy

az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket,

ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta a papi hivatását.

Az áldozatok kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazás elleni panasz elmulasztásának gyanújával tettek feljelentést a lyoni egyházkerület több vezetője, köztük Philippe Barbarin bíboros ellen, aki egy interjúban elismerte, hogy "2007-2008 táján" értesült a pap "viselkedéséről".

Az ügy másfél éve akkora botrányt váltott ki Franciaországban, hogy a katolikus egyház jelezte: mindent olyan pedofilügyet kivizsgál, amelyben papok érintettek, még a múltban történteket is, s a francia püspöki konferencia a pedofília elleni harc érdekében több intézkedésről is döntött.

Ezzel párhuzamosan pedig az ügyészség papi pedofília elhallgatása és segítségmegtagadás miatt indított vizsgálatot a lyoni egyházmegye több vezetője, köztük az érsek ellen is.

Miután a nyomozást vádemelés nélkül 2016. augusztus 1-én lezárták, a panaszosok májusban közvetlenül a bírósághoz fordultak, amely elrendelte a per lefolytatását az érintett egyházi vezetők ellen.

nepszava.hu