h i r d e t é s

Pénzügyi Bizottsági ülés

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Pénzügyi Bizottsági ülés

2014. április 29. - 11:59
0 komment

Kedd reggel 8 órakor kezdődött a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság ülése. A szokásos kötelező engedélyeken hozzájárulásokon túl két érdemi dologgal foglalkozott a bizottság.

Egyrészt az idei évben megkezdődne a nyomó-vezeték rekonstrukciója a Simor János utca teljes hosszában (Terézia úttól a Rákóczi térig). Ez érinti a piac elhelyezését és működését is, tekintve, hogy a munkálatok több hónapon keresztül elhúzódnak. A döntést végül a testület hatáskörébe adták, tekintve a probléma összetettségére. Szocialista javaslatként hangzott el, hogy tegyék addig ideiglenesen a piacot a helyi hipermarket mellé, oda legalább ingyen jár a busz.

Külön ülés foglalkozik majd a következő testületi ülés előtt a Strigónium Zrt helyzetével, tekintve, hogy a képviselők is csak a sajtóból tudnak tájékozódni a cég helyzetét érintően, sőt a felügyelő bizottság sem kap megfelelő tájékoztatást az ígéretek ellenére. A következő ülésen így foglalkoznak majd a Zrt reorganizációjával, üzleti tervével és beszámolójával.

A bizottságot tájékoztatták, hogy a Gigler Kft felé meg is történt a 260 millió forintos következő részlet átutalása a csütörtöki testületi döntést követően.

{flike}

{jcomments on}